ELHUNYT SZABÓ VILMOS TUBAMŰVÉSZ-TANÁR
(Bicske, 1940. május 26. – Budapest, 2023. december
2.)
Szabó Vilmos
1953-ban,
13 évesen kezdett tubázni. Az első zenetanára édesapja,
Szabó János, a gánti Bányász Fúvószenekar karnagya
volt. A győri Zeneművészeti Szakiskola és Zenegimnázium elvégzése
után lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója, ahol
1964-ben kapta meg művész-tanári diplomáját.
Munkahelyei:
Kőszeg, Állami Zeneiskola, fúvós-ütős tanár, megbízott igazgató;
Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, zenekari tubaművész. 1966-tól 40 évig volt
a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának szólamvezető tubaművésze:
2007-ben vonult nyugdíjba. A Rádiózenekar mellett sok kamaraegyüttes tagja volt, ebből
kettőnek, a Modern Rézfúvós Együttesnek és a Pro Brass
osztrák-magyar együttesnek alapító tagja is. Előbbit 20 évig menedzselte,
illetve a Pro Brass magyarországi szervezője és
menedzsere is volt 21 évig. Az 1993-ban megalapított Magyar Harsona-Tuba
Szövetségnek annak 2013. évi megszűnéséig váltakozva elnöke, illetve alelnöke
volt.
Díjai, kitüntetései:
Rádiózenekarral:
Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj
Artisjus-díj
Rádiós Nívódíj
Az Év Zenekari Művésze-díj
Modern Rézfúvós Együttessel:
Premio di Ancona Abszolút első díj, Artisjus-díj
Pro Brass Együttessel:
Felső-Ausztria Kulturális Miniszterének
Nagydíja
Tubaművészként:
A Nemzetközi Tuba és Eufónium
Szövetség Életműdíja (ITEA) – 2004
A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt – 2010
(BMC)
Szabó
Vilmos felvételeiből
Szabó Vilmos - tuba - Schmidt Nóra - zongora - Vaughan Williams Tubaverseny 1. Magyar Rádió 1980
(3:56)
Szabó Vilmos - tuba - Schmidt Nóra - zongora - Vaughan Williams Tubaverseny 3 .
Magyar Rádió 1980 (3:21)
Szabó Vilmos - tuba - Ranieri
Etűd - 1980. Magyar Rádió (2:30)
Modern Rézfúvós Együttes / Hungarian Brass Ensemble - Susato, 1991
(3:32)
Ránki Görgy: A
hétfejű sárákány szerenádja/Serenade
of the Seven-Headed Dragon
I. movement (1:33)
Ránki Görgy: A
hétfejű sárákány szerenádja/Serenade
of the Seven-Headed Dragon
II. movement (1:28)
Ránki Görgy: A
hétfejű sárákány szerenádja/Serenade
of the Seven-Headed Dragon
III. movement (1:48)
Ránki Görgy: A
hétfejű sárákány szerenádja/Serenade
of the Seven-Headed Dragon
IV. movement (1:23)
Ránki György: Lúd apó meséi/The father goose's tales I. movement
(2:36)
Ránki György: Lúd apó meséi/The father goose's tales II. movement
(2:03)
Ránki György: Lúd apó meséi/The father goose's tales III. movement
(2:13)
Ránki György: Lúd apó meséi/The father goose's tales IV. movement
(3:45)
Modern
Brass Ensemble Geiger
György, Somorjai István, Szabó László (trombita), Hőna
Gusztáv, Egressy Károly (harsona), Keveházi Jenő (kürt) és Szabó Vilmos (tuba)