A KODÁLY-RENDSZERRŐL
FEUER MÁRIA BESZÉLGETÉSE
VARGYAS LAJOSSAL[1]
Domokos
Mária, Paksa Katalin, Vargyas Lajos és Olsvai Imre a Népzenekutató
Csoportban a Népzene Tára anyagán dolgozik. Az 1970-es évek eleje. Ismeretlen
fényképész felvétele. (Forrás: vargyaslajos.hu)
Folklór tanulmányait a bölcsészkaron végezte,
ott hallgatta meg Kodály Zoltán előadásait. Ma a Tudományos Akadémia
Népzenekutató Csoportjának vezetője, a zenetudományok doktora. Tudományos
munkássága mellett részt vállal zenei közéletünk gondjaiból is: a magyar népdal
ügyének szószólója és védelmezője.
– Engedje meg, hogy ezúttal, mellőzve a
tudományos témát, működésének másik oldaláról kérdezzem. Néhány héttel
ezelőtt jelent meg az Élet és Irodalomban Ádám Jenő cikke az
idézőjelbe tett Kodály-módszerről, s ez az írás élénk visszhangot
keltett. Mi erről az Ön véleménye?
– Nem idézőjelekről kell vitatkozni, hiszen maga a
,,módszer” elnevezés is pontatlan. Sokkal helyesebb, ha Kodály-rendszerről
beszélünk, olyan épületről, amelynek ugyan fontos alkotóeleme, de
mégiscsak része a módszer, különösen, ha csak az alsó tagozatra vonatkozik,
mint Ádám Jenőé. A Kodály-rendszer lényege közismert, a zenei
műveletlenség felszámolására való. Kodály a zenei írás-olvasás
alapelemeire akarta megtanítani a magyar nép széles tömegeit. Átfogó
népművelői programjának kiinduló lépéseként alkotóképességét e nagy
cél szolgálatába állította: gyakorló darabokat írt az énektanuló ifjúság
számára. A következő lépés volt a relatív szolmizáció bevezetése; ennek
eredményeit először Angliában figyelte meg. A relatív szolmizációnál nem
fontos a hangok abszolút magassága; arra való, hogy tudatosítsa a gyerekben a
hangrendszert és benne minden hang szerepét. Ez, különösen kezdeti fokon,
megkönnyíti a kottaolvasást. A Kodály-komponálta, fokozatosan nehezedő
énekgyakorlatok pedig olyan zenei élményt nyújtanak, mint Bach kétszólamú
invenciói a kezdő zongoristáknak. A zeneszerzői munkán túl Kodály
latbavetette tekintélyét az újtípusú
énektanítás és zeneiskolák kiharcolására is. Természetes, hogy e nagy
koncepciójú rendszerhez tantervet, módszert is ki kellett dolgozni, s hogy
Kodály igénybe vette munkatársai segítségét. A rendszer mégis az ő
alkotása. A történelem mindig a nagy vezérek nevéhez, fűzi a mozgalmakat,
még azokkal a részletekkel is, amelyek nyilvánvalóan nem nekik
köszönhetők. Ney marsall sok csatát nyert Napóleonnak, ma általában mégis
napóleoni hadviselésről beszélünk.
– Ön néhány felszólalásában a módszer veszélyére
is figyelmeztetett, arra, hogy a népdal gyakran tananyaggá válik és elvész az
éneklés élményszerűsége.
– Ebben az esetben arról van szó, hogy Kodály egyes követői
rosszul alkalmazzák a módszert. Kodály rendszere ugyanis éppen arra való, hogy
kezdeti fokon a gyerekdalokból, majd a magyar népdalokból kiindulva, az
ötfokúságon és a modális hangsorokon át elvezessen a kotta-olvasásig, és azon
túl a remekművek élvezetéhez. Ám, ha a módszert rosszul alkalmazzák, ha az
eszközből célt csinálnak, akkor elvész az élmény, a népdalból
„kötelező olvasmány” lesz, s jó, ha a kényszer ellenére is megszereti a
gyerek. Jónéhány iskolában például csak szolmizálják a dalokat, s nem gondolnak
arra, hogy végül szöveggel énekelve okozhat igazi élvezetet.
– Egyik legnagyobb szellemi exportcikkünk e
rendszer megtanítása. Az Ön véleménye szerint külföldön hogyan lehet a magyar
népdalokat helyettesíteni?
– A rendszer nagy részben a Kodály-komponálta kitűnő
gyakorlatokra épül, s ezeket más népek is haszonnal alkalmazhatják. A
gyakorlatok persze a magyar népzenén, annak fordulatain alapulnak, ezért nem
véletlen, hogy éppen Angliában, Amerikában, Japánban a legkapósabb a „magyar
módszer", hiszen az ő népdalaik szerkezete közelebb áll a mieinkhez.
Természetesen az már az ottani pedagógusok feladata, hogy a saját népdalaikat
beépítsék Kodály pedagógiai rendszerébe.
– Az imént azt mondta: a rendszer végső
célja, hogy elvezessen a remekművek élvezetéhez. Miért van mégis, hogy a
hivatásos muzsikusnak készülő főiskolások egy része lázadozik ellene?
– Nem vagyok pedagógus, s nem ismerem közelebbről ezeket a
problémákat. Mégis azt hiszem, hogy egy bizonyos magas szinten a relatív
szolmizációról át kellene térni az abszolútra, hiszen itt már nincs szükség
mankóra. A felnőtt muzsikusnál már beidegződött a hangok egymás
közötti viszonya, s hasznosabb számára, ha az abszolút kottaképet érzékeli.
Tudomásom szerint ez az átváltás még nincs eléggé kidolgozva.
– A Röpülj páva vetélkedő sikere és a
nyomában kibomló mozgalom, úgy tudom, még a szakembereket is meglepte. Ön mivel
magyarázza ezt a váratlan jelenséget?
– A mi számunkra nem is olyan váratlan jelenség a népdal ismerete és
közkedveltsége. Világszerte megnőtt az érdeklődés az ősi, a
primitív művészet, s vele együtt a folklór iránt, még az sem véletlen,
hogy a beat egyes irányzatai a népzene felé fordulnak. De intézetünkben régóta
érzékeljük az itthoni igényeket is: egyrészt igen sokan kérnek tőlünk
zenével illusztrált előadásokat, másrészt népdalgyűjtőink
megfigyelték, hogy a határszéli helységekben szívesen hallgatják a jugoszláv
vagy román rádió valódi népzenei adásait. A Röpülj páva mozgalom megkönnyítette
a dolgunkat és igazolta régóta hangoztatott véleményünket: nem kell félni az
eredeti folklórtól. Ám azt is meg kell mondanom, hogy a siker fénye, sajnos,
elkápráztatta a Rádió és a Televízió szerkesztőit, s hajlamosak arra, hogy
úgynevezett tömegigénynek engedve, háttérbe szorítsák az ősi, szép
dalokat, a paraszti vagy az ahhoz közel álló művészi megszólaltatást, és
inkább feldolgozásokat adjanak elő, modoros énekeseket szerepeltessenek,
és főleg az új stílusú, gyakran másodlagos ihletésű dalokat
tűzzék műsorra.
– Véleménye szerint a Rádió népzenei
műsoraiban helyes-e a tiszta népzene és a magyar nóta aránya, s a
műsorszerkesztésnek mennyire kell figyelembe vennie az úgynevezett
tömegigényt?
– A magyar nótát, cigányzenét, természetesen nem lehet kihagyni a
műsorokból, de mindenképpen bátrabban néznek a tiszta népzenére. Igaz,
újabban javult a helyzet: a mi előadásaink a Rajeczky Benjámin
szerkesztette népzenei lemez- sorozat nagy sikere bizonyította igazunkat. A
nótakedvelők egy része is szívesen hallgat népzenét, s a Rádió feladata
éppen az, hogy az ő ízlésüket nemesítse, nem pedig, hogy hozzájuk
alkalmazkodva elrontsa a népzenét. A legtöbbet talán a hevenyészett feldolgozások
ártanak. Igaz, az átdolgozás üzlet... Mégis bízom benne, hogy az egyéni
érdekeket és a hibás műsorpolitikai koncepciót legyőzi az egyre
erősödő igény és a valódi népművelői program.