HARSÁNYI LÁSZLÓ^[1]

ZSIDÓ MŰVÉSZEK A VIHARBAN

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

I.

RADNAI ERZSI OPERAÉNEKES-TANÁR

(1900/1901/1910–1983)

Radnai Erzsi operaénekesnő egyes adatok szerint 1900-ban, esetleg 1901-ben, vagy ahogyan a sírkövén (feltehetően tévesen) áll: 1910-ben született Budapesten. A művésznő a Képes Családi Lapok 1941. 32. számában így vallott az indulásáról: „(...) megvallom őszintén, én nem is akartam énekesnő lenni. Zongoratanárnőnek készültem. Amikor tanultam, akkor adták Budapesten a »Leányvásár« című operettet. Én sem tudtam szabadulni az operett zenéjének varázsa alól. Megvettem a kottáját és otthon csak úgy, a magam szórakozására énekeltem. Mint minden szülő a gyermekétől, az én édesapám is el volt ragadtatva a hangomtól. Kézen fogott és elvitt a Zeneakadémiára. A próbaéneklés várakozáson felül sikerült.”

A Pesti Napló 1922 márciusában beszámolt a Zeneakadémia növendékhangversenyéről. Ebben kiemelte Radnai Erzsi fellépését, „csengő finom mezzoszopránját, Glück »Orpheus«-ának nagyáriájában”. A fiatal énekesnő 1923. június 22-én debütált az Operának a Városi Színházban tartott Trubadúr előadásában Azucena szerepében. Ekkor a Nemzeti Újság így írt róla: „A művésznőnek sötét színezetű, tömör és nemesen telt hangja különösen az alsóbb regiszterekben hat sok drámai erővel’’.

1923. szeptember 1-jétől volt az Operaház tagja. A megnyíló Városi Színházban még az Operaház énekeseként lépett fel Sába királynőjeként, majd Carmenként. Az utóbbiról így tudósított a Budapesti Hírlap 1925-ben: „A címszerepben Radnai Erzsébet, az Operaház fiatal énekesnője aratott őszinte sikert, kellemes meleg mezzoszopránjával és ösztönös zenei ízlésével.”

Még abban az esztendőben megszűnt a szerződése az Operaházzal. Utoljára 1925. június 14-én szerepelt a „Farsangi lakodalom”-ban. Átszerződött a Városi Színházba. Viszonylag sokszor vendégszerepelt Budapesten és vidéken is. Az újságokban a kritikák kedvezőek voltak. Jó példa rá a Somogyi Újság 1926. február 12-i számában megjelent tudósítás, amely egy kaposvári vendégszereplésről szólt:

„Radnai Erzsi egy nagy ígéret. Ha nem hangzana furcsán, azt mondanánk, hogy robosztus hanganyaga van, amely azonban még iskolázásra szorul.”

Siker volt 1926 szeptemberében a Városi Színház Aida bemutatója is, amelyben Radnai Erzsi Amneris szerepét énekelte, vagy a miskolci vendégszereplése a Carmenben. Következett 1927 tavaszán a Lohengrin, benne Ortrudot énekelte. Ezekben az években az operai szerepléseken túl szinte minden hónapban fellépett nótaesteken, zenei rendezvényeken is (közöttük a zsidó szervezetek rendezvényein). További szerepeket kapott a Városi Színház operabemutatóiban (pl.: Pillangókisasszony, Parasztbecsület, Mignon.) 1929 júniusában itt énekelte először a Fideliót.

1929. május 29-én a Ferencvárosban kötött házasságot Sós Ernővel (1897–1963), a Warner-gépgyár igazgatójával.

Az 1930-as években is minden évben jutott egy-egy újonnan bemutatott operában szerephez.

A második zsidótörvény életbelépése előtti utolsó „rendes” fellépése egy állatkerti hangversenysorozat Parasztbecsület előadáson volt.

1939-től csupán az OMIKE Művészakció keretében engedték szerepelni. A Művészakció első hangverseny előadásaiban már lehetőséget kapott. 1940 januárjában az első – még hangversenyszerűen és a Hollán utcai teremben előadott – operában, a Nabuccoban énekelte Abigél szerepét. A folytatásban, 1943-ig – a hangversenyesteken túl – játszik az Aidában, mint Amneris, a Fidelioban, mint Leonóra, majd jönnek a többi régebbi operaszerepek a Trubadúr, a Sába királynője. A Képes Családi Lapok már idézett 1941-es interjújában így fogalmazott: „Két esztendeje az OMIKE művészakció estjein igyekszem tudásom legjavával elfeledtetni a közönséggel mindazt, amit magam is szívesen felejtenék.”

Radnai Erzsi

1943 januárját követően eltűnt a neve az újságok, folyóiratok lapjairól. Egyszer – talán nem névazonosság – feltűnik egy 1945 decemberében, az Orvosok Lapjában megjelent hírben, amely szerint egy szakszervezeti rendezvényen „Medgyasszay Vilma, Radnai Erzsi, orvosi vonósnégyes és mások szórakoztatták az orvosokat, egészségügyi alkalmazottakat”.

A Kozma utcai izraelita temetőben található egy sír, amelyen ez áll: Sós Ernőné Radnai Erzsébet 1910–1983.

Képek

1.) Sába királynője, Színházi Élet 1924. 01
2.) Az Aidában, Színházi Élet 1926. 41
3.) Fidelióként, Színházi Élet 1929. 02
4.) Színházi Élet 1928. 08.
5.) Rádióélet 1930. 36.

II.

GARAY ERNŐ OPERAÉNEKES

(1910–1984)

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz. E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Garay Ernő operaénekes 1910-ben született Huszton.

Kutatásaim alapján Garay Ernő művész neve először a Brassói Lapok 1924. februári számában tűnik fel egy Szigligeti Ernő darab bemutatója kapcsán, de nem bizonyított, hogy ez az írás a mostani cikkem főszereplőjéről szól.

Biztosabb, hogy a Magyar Muzsika 1933. januári lelkendező cikke már róla szól: „Megtudtuk, hogy a kitűnő énekes magyar származású debreceni fiú. Garay Ernő, aki már régen elkerült szülőföldjéről és bizony megérezni kiejtésén, hogy elszokott a magyar beszédtől. […] Azt hisszük Budapest ismét felfedezett valakit, a közeljövő egyik legnagyobb tenoristáját.”

A hosszabb távollét nem volt más, mint Garay vendégeskedése a bázeli operaházban. 1935-ben szerepel újólag itthon, amikor az Operaházban énekelte a mantuai herceg szerepét a Rigolettoból. A 8 Órai Újság október 5-i száma ennek alkalmából így számolt be Garay Ernőről: „Megnyerő külseje, ügyes játéka és pompás magyar szövegkiejtése kétségtelen értékek. Hangja fejlődőképes lírai tenor, de egyelőre még sokat kell tanulnia.”

A budapesti vendégszereplések után Garay Ernő a brünni színházhoz szerződött, majd Bécsben lépett fel, ahol „Belcanto-szerű, csengő hangjával” nagy sikert aratott az Eladott menyasszony című operában – tudósított a Pesti Hírlap 1936 decemberében. 1940-ig Bécsben maradt, fellépett különböző műsoros esteken.

1941 elejétől énekelt újból itthon. Január-februárban dal-és áriaesteken vett részt Forrai Mikós kamarakórusával együtt. Tanított is, erről 1941 októberében az Új Magyarság számolt be, amikor Garay tehetséges növendékeivel együtt lépett fel egy esten.

Az OMIKE Művészakcióban 1941 januárjában mutatkozik be, „Az operett klasszikusai” című előadásban. 1941–1943 folyamán azután valódi operaszerepek következtek: Pedrillo a Szöktetés a szerályból, Don José a Carmenból, Pinkerton a Pillangókisasszonyból, Assad a Sába királynőjéből és Manrico a Trubadúrból.

1943 áprilisában még fellépett a Goldmark-teremben. Nem világos, hogy ezt követően mi következett: munkaszolgálat vagy menekülés? Talán az ő fellépéséről számolt be a Népi Egység című brassói lap 1945 januárjában, amely szerint Garay Ernő másokkal együtt fellépett Bukarestben a Romániába menekült magyar zsidó művészek és értelmiségiek javára rendezett előadáson.

1945 nyarán újból Budapestről jelentkezett, megkezdte zenetanítását és fellépett a Népvarietté produkcióiban. 1946-től a Szegedi Nemzeti Színház énekese volt, ahol első fellépései a Carmenben és a Denevérben voltak. Az év végén a hírek arról szóltak, hogy Olaszországba utazik, mivel ott kapott szerződést. Ehhez képest 1947-ben miskolci és debreceni fellépésekről adtak hírt az újságok.

Az Új Kelet 1949 májusában Zoltán Irén operaénekesnő európai turnéjáról beszámolva említést tett a művésznőnek egy bécsi fellépéséról, ahol Garay Ernő volt fellépőtársa. Ugyanebben az újságban, 1949 októberében jelent meg a következő hír: „Garay Ernő tenorista Izraelben. Nemrég az országba érkezett Garay Ernő operaénekes, aki már mintegy tizenöt éve Európa számos nagy színpadán működött vezető szerepekben.”

Az újonnan alakult Teatron Musikai énekese volt. Énekelt Mahler: Dal a földről művében, játszotta Barinkay szerepét a Cigánybáróban. Az izraeli zenei élet csak kevés fellépést biztosított számára. (Eközben az Új Kelet 1955. júliusi száma arról írt, hogy Garay főkántorként mutatkozott be.) 1959 áprilisában az Új Kelet arról számolt be, hogy Garay Ernő és felesége, Faludy Katalin megnyitotta énekiskolájukat – Berlinben. Ehhez már csak egy kis hír kapcsolódik, amely szintén az Új Kelet ben jelent meg évekkel később, 1977 szeptemberében: „A neves operaénekes, Garay Ernő tenorista, aki nyolc év itt-tartózkodás után, [mármint Izraelben H. L.] minden egzisztenciális lehetőség hiányában vándorolt ki 20 éve Berlinbe, hol egykor szólószerepekben lépett fel, ma – a négy berlini zsinagóga – és mintegy 6000 főnyi zsidó hitközségnek kiváló, szeretett főkántora.”

Garay Ernő 1984-ben hunyt el Berlinben.

Képek:

1.) Magyar Állami Operaház Emlékgyűjteménye.
2.) Zenei Lapok, 1933. január.
3.) OMIKE Művészakció műsorlap.
4.) Fényszóró, 1945. 14.

---

^[1]  A szerző társadalomkutató. Első megjelenés: MAZSIHISZ.