Hamvas
Ella (1938–2024)
Megrendülve
tudatjuk, hogy Hamvas Ella, iskolánk az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola
csellótanára 2024. február 13-án életének 86.évében elhunyt.
Hamvas Ella
Pécsett kezdte zenei tanulmányait és Budapesten szerzett csellótanári diplomát.
Zenei pályája elején a Pécsi Szimfonikus Zenekarban játszott és eközben
tanított a pécsi Zeneiskolában. 1962-töl a hatvani Zeneiskola csellótanára
volt, majd 1968-ban került Budapestre, ahol az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola
jogelődjéhez a 8. számú körzeti zeneiskolába került csellótanárnak.
Szakmai tudásának
elismeréséül 1975-ben a fővárosi gordonkatanárok munkaközösségének szakmai
vezetőjévé választották, ezen kívül sok éven át tanszakvezető volt
szeretett iskolájában. Mint az Újpesti Zeneiskola tanszakvezető tanára 1985-ben
minisztériumi kitüntetésben részesült. Több mint három évtizedig tanította az
újpesti gyerekeket csellóra. Számos növendéke került zenei pályára és nem
utolsósorban sok-sok fiatallal szerettette meg a zenét és nevelt zeneértő
és szerető embereket. Régi tanítványai, akik a korábbi, István téri épület
14-es és 20-as termében tanulhattak nála, szeretettel emlékeznek Ella néni
óráira. Nyugdíjasként is sokszor elfogadta meghívásunkat, és eljött
meghallgatni a fiatalok hangversenyeit, vizsgáit. Kollégái mindig számíthattak
szakmai tanácsaira.
Halk szavú, de
határozott kedves személyisége példaértékű marad minden növendéke és
kollégája számára.
Tisztelettel és
szeretettel emlékezünk Hamvas Ella tanárnőre az Erkel Gyula Újpesti
Zeneiskola tanárainak, növendékeinek és az iskola Alapítványának nevében:
Pásztiné
Szabó Zsuzsanna,
Hamvas Ella
egykori növendéke