ELHUNYT KISS VILMOS PÉTER

hegedűművész, tanszékvezető főiskolai tanár és a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar első koncertmestere

(1937-2023)

Kiss Vilmos Péter

Gyászoló Családtagok!

Végtisztességet tévő Gyülekezet!

Kedves Muzsikustársaim!

A gyász és emlékezés hozott bennünket ide, a kiváló hegedűművész-tanár, Kiss Vilmos Péter ravatalához. Olyan Kollégánkat és barátunkat veszítettük el, aki egész életét a zeneművészetnek, elsősorban a hegedűművészetnek szentelte a pódiumon és a tanteremben egyaránt. Pályakezdőként Pécsett volt az első munkahelye, ahol rátermettségével és alapos felkészültségével komoly elismerést szerzett. Később városunkba költözött, ahol a tanítás mellett koncertmesterként hatékonyan segítette a Debreceni Filharmonikus Zenekar és karmesterének munkáját. Rendszeres közreműködője volt a város és a vidék hangversenyéletének, melynek következményeként a Filharmónia szólistája lett. Legjelentősebb szereplése néhány külföldi fellépés mellett Budapesten, a Zeneakadémia hangversenytermében volt, ahol Glazunov hegedűversenyét játszotta. A Magyar Nemzet c. napilap zenekritikusa szerint „olyan muzikális és technikai biztonsággal, a kifejezési eszközök olyan fölényes birtokában, hogy hegedűsökben szűkölködő életünkben pazarlásnak tetszik az a körülmény, hogy ezt a nagyszerű művészt mindeddig csak szűkebb pátriájában ismerték. Mennyi el nem mondott közlendője lehet még az el nem mondott művekről!” (1977. december 28.)

Ezt mi, debreceniek szerencsére megtudhattuk. Mert ideköltözése után rendszeres közreműködője lett a helyi hangversenyéletnek és tanítani kezdett a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában majd a Zeneművészeti Főiskolán is. Tanítványai döntő többségének hozzá való ragaszkodását és elismerését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közülük többen ma is használják vonásait és ujjrendjeit, sőt egyik tanítványa fiát is hozzá irányította, mindkettőjük teljes megelégedésére. Tanári munkáját úgy végezte, mint a jó kertész, aki gondozta, s ha kellett nyesegette növényeit, tudva azt is, hogy a növények azért maguktól nőnek. Tanítványait arra nevelte, hogy magukénak érezzék a műveket. Ehhez persze megfelelő érzékenység és befogadó képesség kellett. Ezt Ő a következőképpen fogalmazta meg:

„Meg kell nyílni a nagy művek és gondolatok előtt. Ha ez sikerül, a szerint kezd gondolkodni az ember, s ehhez hozzájárulnak az azonos jellegű, saját gondolatok is.” Ez az útmutatás ékes bizonysága annak, hogy önálló gondolkodásra is nevelte tanítványait anélkül, hogy ez számukra bármiféle korlátott jelentett volna.

Tanári és szólistai tevékenysége mellett szívesen foglalkozott kamarazenével is, bizonyítva a „mutasd meg, hogy kvartettezel, megmondom ki vagy” bölcsességet, mely a kamarazene egyéb területein is érvényes. Öröm és megtiszteltetés volt számunkra, az Őt követő fiatalabb generáció számára, hogy elfogadott bennünket kamarazene társaknak. Ennek a közös munkának a gyümölcse volt három zongorás kvintett (F.Schubert Pisztrángötöse, Dohnányi Ernő op.1-es kvintettje és J. Brahms: f-moll kvintettje), melyeknek próbái és a fellépések mindnyájunknak komoly tanulságot jelentettek. Mert a nagy tapasztalattal és átlagon felüli munkabírással rendelkező Tanár Úr által vezetett próbák rendkívül inspiráltak bennünket és annyi tanulsággal jártak, hogy a közös muzsikálás befejeztével szinte mindig jobbnak éreztük magunkat. A fellépésekkel járó izgalom és feszültség pedig sokkal hamarabb enyhült, mint az egyéni szereplések alkalmával.

Sokféle, a zenétől független közös élményünk és emlékünk is van még. Például a bükki hétvégi autós kirándulások a kollegákkal és a tanítványokkal, melyeket kedélyes magatartásával, időnként fergeteges humorával tett Ő is emlékezetessé. Tisztelettel és szeretettel gondolok még tartalmas beszélgetéseinkre, nehezebb időkben jóindulatú biztatásaira, melyekre a jövőben is mindig emlékezni fogok.

Megemlékezésemet Illyés Gyula gondolatával zárom: „Van gyász, mely magában hordozza a vigasztalást. Csapás, hogy nincs, de ajándék, hogy volt. S hogy milyen ajándék, először most tudatosul.”

Emlékezzünk Rá kegyelettel, és ha a gyász fájdalma enyhül, mosolyogva, szeretettel.

EMLÉKE LEGYEN ÁLDOTT, NYUGODJON BÉKÉBEN!

Molnár Zsolt