Átadták a Kodály Műhelyt a Városmajorban

 

Kodály Műhely - Illyés Tibor / MTI

Kodály Műhely - Illyés Tibor / MTI

 

2024. II. 20-án áttadták a Kodály Műhelyt a budapesti Városmajorban. Az intézmény küldetése, hogy helyet adjon kurzusoknak, szakmai és módszertani bemutatóknak, művészeti, zenetudományi témájú kerekasztal-beszélgetéseknek és kamarazenei hangversenyeknek.

 

Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a helyszínen elmondta: napjainkban különösen oda kell figyelni mindazokra a kiemelkedő zenepedagógusokra és művészekre, akik kulturális örökségünk megőrzésén, hagyományaink ápolásán és a fiatal generáció lelki-szellemi egészségének biztosításán fáradoznak.

 

„Ilyen elhivatott karnagy és tanéregyéniség Gráf Zsuzsanna, számos állami és civil elismerés birtokosa. Az általa álmodott és megvalósított zenei univerzum gyújtópontja a kodályi zenei nevelés, Bartók és Kodály örökségének méltó gondozása, valamint a kortárs magyar szerzők műveinek megismertetése a szakmával és a nagyközönséggel” – tette hozzá Szentmártoni János.

 

„A közös muzsikálás, éneklés semmihez sem fogható varázsa és személyiségformáló erejére épül a kodályi művészetfilozófia és pedagógia is. A kóruséneklés identitást alakító életforma” – fogalmazott a helyettes államtitkár. Kiemelte: a műhely fogalma egyet jelent az elmélyült, minőségi munkával, a közösen kiérlelt eredményekkel, az egymásra figyeléssel és a megsokszorozott szellemi-lelki erővel, egyfajta szellemi otthonnal.

 

Az újonnan átadott Kodály Műhely egyik belsőtere

 

A budapesti intézmény átadásán elhangzott, hogy a Kodály Műhely kiemelt célja a fiatal zene- és énektanárok számára példát mutatni, számukra ismét vonzóvá tenni a pályát.

 

Pokorni Zoltán, Budapest 12. kerületének polgármestere felidézte, hogy az Angelica Leánykar – mely a Városmajori Gimnáziumban kezdte meg működését – magas színvonalú és nemzetközileg elismert kórus, melyhez folyamatosan csatlakoznak fiatalok.

 

Gráf Zsuzsanna, az Angelica Leánykar karnagya, a Kodály Műhely vezetője igyekszik összefogni más kórusok oktatóit és vezetőit is, legyenek azok magyarországiak, határon túli magyar kórusok, vagy akár a világ távoli pontján dolgozó kórusok – fogalmazott Pokorni Zoltán.

 

Kiemelte: ennek a törekvésnek lesz „fizikai bázisa” a Kodály Műhely, mely elsősorban szakmai hátteret adó intézmény, nem fellépőhely. Az épületet a Hegyvidéki Önkormányzat ingyen adja a Kodály Műhelynek, az intézmény felújításának költségeit a kulturális államtitkárság biztosította.

 

Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója elmondta: a kormányzati támogatással létrejött Kodály Műhelyben összetalálkozik a művészet, „a nagy együttes”, a nagy személyiség, az iskola és a nemzetközi hálózat is.

 

Gráf Zsuzsanna Liszt Ferenc- és Bartók-Pásztory-díjas karnagy, a Kodály Műhely vezetője kiemelte: az új intézményben többek között zongora- és kamarazene koncerteket és filmvetítéseket fognak szervezni. A tervek szerint a helyszínen az egész évben lesznek programok – tette hozzá Gráf Zsuzsanna.

 

(papageno.hu)