Szokolay Balázs és Beischer-Matyó Tamás kapta a 2024. ÉVI Bartók–Pásztory-díjat

 

         Szokolay Balázs                               Beischer-Matyó Tamás

 

Szokolay Balázs és Beischer-Matyó Tamás kapta idén a Bartók-Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően 2024. március 25-én tartották a Zeneakadémián.

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem minden évben Bartók Béla születésnapján hozza nyilvánosságra a Bartók-Pásztory-díjjal kitüntetett két művész – egy előadóművész és egy komponista – nevét. Az elismerést a zongoraművész-zeneszerző özvegye, Pásztory Ditta alapította végrendeletében, ennek alapján odaítéléséről az egyetem oktatóiból álló kuratórium dönt. A kitüntetést 1984 óta minden esztendőben olyan, kimagasló tevékenységet végző magyar művészek kaphatják meg, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, valamint a bartóki szellemiség megőrzéséhez – áll a Zeneakadémia közleményében.

 

Szokolay Balázs Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanára már több évtizede a hazai és nemzetközi hangversenyélet magasan jegyzett személyisége, a magyar zene nagykövete szerte Európában és a világban – írta a díjazottról laudációjában Falvai Sándor zongoraművész, a Zeneakadémia professor emeritusa és volt rektora.

 

„Ahhoz a művésztípushoz tartozik, akinek génjeiben van a zene. Ezt a mélyről fakadó, természetes, őszinte és erős kapcsolatot éreztem mindig játékát hallgatva, és ezt honorálta szeretetével és lelkesedésével hangversenyeinek közönsége is” – hangsúlyozza.

 

Beischer-Matyó Tamás Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, egyetemi adjunktus a magyar zenei élet elismert alkotója, életművének egyik fontos eleme a vokális zene – olvasható Bella Máté zeneszerző, a Zeneakadémia oktatójának méltatásában.

 

„A magyar zeneszerzés tradíciónak máig meghatározó része a Kodály Zoltán nevével fémjelzett kórustradíció, amely amellett, hogy nemzetközileg is meghatározó, hatása a mai napig transzgenerációs sémaként is működik a magyar zeneszerzők vokális gondolkodásában. Beischer-Matyó Tamás művészete az igen míves magyar vokális zenei hagyományból bontakozik ki és lép a modernitás útjára, a lehető legmagasabb szintű mesterségbeli tudással és alkotói elkötelezettséggel. A 21. századi vokális zene romantikus természetű és érzelmű mestere, aki a műveit addig csiszolja, amíg meg nem találja tökéletes formájukat. Olyan szerző, akit kifejezetten inspirál a szövegek érzelemközpontú, ezáltal zenéjén keresztül direkt módon is érvényre jutó kifejezésmódja” – teszi hozzá.

 

(Via MTI/Papageno)