Szolfézsóra a kanadai expón
Száz
éve született Szőnyi Erzsébet
Az MMA Zeneművészeti Tagozata emlékestet rendezett Szőnyi Erzsébet századik
születésnapjának előestéjén a Magyar Művészeti Akadémia Makovecz Imre utcai szalonjában. A háznagy szerepét Tóth Péter tagozatvezető,
az MMA rendes tagja töltötte be, az eseményt megtisztelte jelenlétével Turi Attila, az MMA elnöke is.
A száz éve született zeneszerzőre, karvezetőre, zenepedagógusra,
a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjára emlékezünk – köszöntötte a
közönséget Szepesi Judit, az MMA MMKI kutató könyvtárosa a 2024. április
24-i Akadémiai Szalonban. Felelevenítette: Szőnyi
Erzsébet 1924. április 25-én született Budapesten. Már 13 évesen komponált,
először zongoradarabokkal, később vokális művekkel
kísérletezett. 1945-ben szerezte meg középiskolai ének-zene tanári diplomáját a
Zeneakadémián, 1947-ben pedig zeneszerzői diplomáját, majd francia állami
ösztöndíjjal Párizsban, a Zenei és Színművészeti Konzervatórium
hallgatójaként csiszolhatta tovább tudását.
Szepesi Judit, az MMA MMKI kutató
könyvtárosa
A háznagy szerepét Tóth Péter tagozatvezető,
az MMA rendes tagja töltötte be
„Szőnyi
Erzsébet a hazai zenei élet és alkotóművészet ikonikus alakja, aki
küldetésének tekintette a zenepedagógia újjászervezését és Kodály
zenepedagógiai elveinek hirdetését. 1948-tól 1981-es nyugdíjba vonulásáig a
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára és – több mint három
évtizeden át – tanszékvezetője volt. 1954-ben Kodály Zoltán biztatására
elkészült első zenepedagógiai könyve, A zenei írás-olvasás
módszertana, több nyelven megjelent kiadványai az Öt kontinensen a
zene szolgálatában és a Zenei nevelési irányzatok a 20.
században.
Alkotói stílusa nem sorolható a 20. századi magyar zene egyik irányzatához
sem, mert egyszerre jellemzi a konzervativizmus és a nyitottság. Két fő
forrása: a magyar népzene és a párizsi tanulmányai alatt ért zenei hatások,
csakúgy, mint pedagógiai és művészeti, továbbá előadói és alkotói
tevékenysége elválaszthatatlanok egymástól. Munkássága betetőzéseként a
Kodály-módszer 2016-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségének
listájára" – mondta Szepesi Judit. Összefoglalóját Kodály-idézettel zárta:
„Utóvégre lehet élni zene nélkül is, a sivatagon át is vezet út, de mi, akik
azon fáradozunk, hogy minden gyermek kezébe kapja a jó zene kulcsát, s vele a
rossz zene elleni tarisznyát, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját,
mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”
Egykori tanárára Hraschek
Katalin zenepedagógus, karnagy emlékezik
Az eseményen közreműködtek a törökbálinti Szőnyi
Erzsébet Alapfokú Művészeti Iskola tanárai: Berényi Zsuzsa hegedűn, Oláh
Miklós csellón és Feleki
László zongorán. Tóth Péter személyes emlékeit – három találkozását
idézte fel Szőnyi Erzsébettel. Hraschek Katalin zenepedagógus, karnagy
pedig megosztotta a közönséggel mestere tanítási módszereit. „1973 és 1978
között jártam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi Erzsébet tanított szolfézsra és
szolfézsmódszertanra – mondta. – Következetes volt, első látásra szigorú
professzor, ugyanakkor személyes bátorítást is kaptunk tőle társaimmal:
vérbeli pedagógusként foglalkozott velünk. A szolfézsórák szisztematikus
rendben zajlottak, mindig a felmondással, a házi feladattal kezdte, és
rendkívül precízen követte nyomon kinek-kinek a produkcióját. A félévi jegyben
a bölcsessége is benne volt… Levitt bennünket Kecskemétre, óralátogatásra,
meghívta tanítványait magához is egy teára, süteményre – amit ő sütött –,
igazán megható volt a felénk irányuló figyelme és szeretete. A magas szakmai
követelményeken túl példát adott az emberségre.”
Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas
karnagy, az MMA rendes tagja felszólalását bejátszásokkal illusztrálta,
elhangzott: Szőnyi Erzsébet Hótalan a
hegyek inge – Nagy Gáspár verse című műve és az Ima
alkonyi harangszóra. „Személyiségét csodáltuk, tiszteltük és nagyon
szerettük – emlékezett mesterére a karnagy. – Hatvan évvel ezelőtt
hamarabb megismert ő engem, mint én őt, mert még gimnazistaként
hallott egyszer zongorázni. Sok évvel később, amikor már zeneakadémista
voltam, elmondta: onnantól kezdve figyelte fejlődésemet. Tanítványait
kivitte az 1967-es, kanadai expóra is, ahol nyílt szolfészórákat tartott két
héten át egy üvegpalotában, amit persze nagyon élveztünk, és mindent megtettünk
azért, hogy a bemutató sikeres legyen. Szeretett minket, és mi is nagyon szerettük
őt. Később, már karnagyként tíz művét mutattam be, és
csodálkoztam rá, milyen sokrétű, változatos a zeneszerzői
tevékenysége, amely felöleli a zenetörténeti stílusok és műfajok teljes
skáláját! Egyetlen fölösleges hangot nem írt le.”
Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas karnagy emlékezik
Szőnyi Erzsébet - Nagy Gáspár - Hótalan a
hegyek inge (2:36)
Budapesti
Monteverdi Kórus vezényel: Kollár Éva
(Szent Gellért templom, 2019)
Szőnyi Erzsébet – Ima alkonyi harangszóra (2:54)
Budapesti
Monteverdi Kórus, vezényel: Kollár Éva
A
csíkszentdomokosi ima szövege Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós gyűjtése
(Koncertfelvétel)
Az emlékest közös énekléssel zárult
A megemlékezések után a közönség megtekintette a Kodály katonája című
portréfilmet, melyben – mintegy az est igazolásaként – elhangzott az is, hogy Szőnyi Erzsébetnek valóban szenvedélye volt nyomon
követni tanítványainak sorsát. „Akkor bebizonyosodik pro vagy kontra, amit a
fejlődése alatt éreztem” – magyarázza a zeneszerző a 2012-es filmben.
A tanítványok ragaszkodó szeretete pedig bizonyság arra, hogy Szőnyi Erzsébet gazdag életműve, szellemisége
hitelesen továbbadható. Például közös énekléssel – ahogyan az emlékest zárult.
Tóth Ida
Fotó: Walter Péter / MMA