Öt hétvége Mozarttal

A Salzburgi Ünnepi Játékok évenkénti gazdag programjának visszatérő eleme a Mozart-matinék sorozata. Öt hétvégén (szombaton és vasárnap, egyazon műsorral), öt dirigenssel csendülnek fel Mozart többé és kevésbé ismert művei a Mozarteum Nagytermében. Én az idei második koncertet hallottam.

A fesztivál idején hosszasabban Salzburgban időzők már-már hagyományos gesztusa, hogy figyelemmel kísérik a naponta frissítve közzétett, aktuális jegykínálatot. Még „külső” szemlélőként sem érdektelen látni, ahogyan napról-napra mind több jegy talál gazdára – nem beszélve arról a kivételes szerencséről, ami a szinte véletlenül felfedezett zsebbarát lehetőségeknek köszönhető. Már megvolt az augusztus 4-i matinéra a jegyem, amikor felfedeztem ugyanabból a műsorból két nappal korábbi, „egységáras” (zsebbarát) kínálatot. Minden bizonnyal a rendkívüli érdeklődésnek is szerepe volt abban, hogy „Generalprobe”-t hirdettek…

Korántsem csupán a Jiří Menzel által rendezett nagysikerű bohózat (Még egyszer hátulról) gesztusa adta az ötletet, hogy – mintegy felkészülésként – meghallgassam a nyilvános (koncertszerű) főpróbát. Utóbb bebizonyosodott: jól tettem!

A Mozart-matinék sorozatának állandó főszereplője a Mozarteumorchester, Ausztria legrégebben alakult együttese, amelynek életre hívásában tevékeny részt vállalt Mozart özvegye és két fia is. Ez az együttes, túl a fesztiválok-szerepléseken, saját bérleti koncertsorozataival aktív részese a város (és a tartomány) éves programjainak. Mindemellett közreműködik a Landestheater zenei programjaiban – és természetesen koncert(kör)utakon járul hozzá a Mozart-zene mind újabb generációkra kiterjedő hódításához. Nem véletlen, hogy ez a zenekar kapta meg a Bécsi Filharmonikusokat követően, másodikként 2016-ban az Arany Mozart-medált.

Az idei matinésorozat nyitókoncertjét Fischer Ádám vezényelte, a második dirigense az az Ivor Bolton volt, aki korábban 12 évig volt vezető karmestere az együttesnek. A folytatásban Roberto González-Monjas (a 2024/25-ös évadtól az új vezető karmester), Andrew Menze és Maxim Emelyanychev állt a karmesteri dobogóra. Fennállásának mintegy 180 éve során kialakult a zenekar játékának saját Mozart-stílusa, amelyet a megújuló tagság hagyományként vitt/visz tovább. A zenei anyanyelvnél mélyebb ez a kapcsolat, azt lehet kiérezni az interpretáció magától értetődő természetességéből, amihez egy-egy karmester elképzeléseivel további árnyalatokkal gazdagíthatja a hangzásképet, egyszersmind gondoskodva arról, hogy elkerülje a hangszereseket a kiégésként meghatározott szakmai ártalom.

Mozart matiné – Bolton 2024: Ivor Bolton (karmester), Mozarteum Zenekar Salzburg

Mozart matiné – Bolton 2024: Giulia Semenzato (szoprán), Patricia Nolz (alt), Ivor Bolton (karmester), Matthias Winckhler (basszusgitár)

Az általam hallott matiné nyitószáma az a C-dúr szimfónia (K. 338) volt, amelyet Bécsbe költözése előtt e műfajban utolsóként komponált Salzburgnak. Változatlan alaphangnemben következett a folytatás a C-dúr (Piccolomini) misével (K. 258), amely az ünnepi játékok keretében első ízben csendült fel (a ferences templom vasárnapi zenés miséinek hallgatói számára annál ismerősebbnek tűnhetett a kompozíció!).

A második rész a D-dúr jegyében kezdődött (Venite populi – offertorium K. 260, majd a népszerű Ave verum motetta K. 618, „kakukktojásként” késői bécsi műként), majd Esz-dúrban zárult Mozart negyedik Litániájával (K. 243). A Mozarteum zenekarának partnere a Bachchor volt, szólistaként Giulia Semenzato, Patricia Nolz, Alessandro Fisher és Matthias Winckler működött közre.

Érdekes volt egyazon műsort azonos előadókkal, ám más közönség soraiban hallani. A főpróba hallgatósága számára némi meglepetést okozhatott, hogy a helyszínen nem juthatott műsorfüzethez (ami hagyományosan informatív és közérthető ismertető tanulmányokon túl a művek – ezúttal latin, és németre fordított - szövegét is tartalmazza). Tehát, aki nem gondoskodott előre tájékoztató segédanyagról, talán még azt sem tudhatta pontosan, hogy mit is hall (megtartóztattam magam attól a „kínálkozó” lehetőségtől, hogy a közelemben ülőktől – tájékozottságuk teszteléseként – „információt kérjek”). Akik a szavatolt minőség biztos tudatában, értékes Mozart-zenét jöttek hallgatni, nem csalódtak várakozásukban. Azt csak remélni lehet, hogy legalább utólag beszerezték a hasznos (korántsem egyszeri végigolvasásra szánt) tudnivalókat tartalmazó műsorfüzetet.

A két előadás közönsége közötti különbség leginkább az Ave verum fogadtatásában mutatkozott meg. Míg a főpróba hallgatósága valamennyi műsorszámot hálás tapssal jutalmazta, a vasárnapi matinén a várakozásoknak megfelelő, ihletett-szép tolmácsolásért megkülönböztetett tetszésnyilvánítás jutott a rövid remekműnek.

Mozart: megunhatatlan. A remekművek (különböző interpretációban történő) újrahallgatásán túl az életmű (mondhatni: kiismerhetetlen) gazdagsága is gondoskodik erről.

Fittler Katalin