Közhasznú „szolfézs-luxi”

„Mozart-képző”, Bosnyák Csilla közreadásában és játékötleteivel

A politikai életből került a közbeszédbe (nem nélkülözve sajátos érzelmi-indulati töltéseket) a luxizás, amely kétségkívül kirekesztő tartalommal bír. A nagy többség nem tartozik azok társaságába, akik azt megengedhetik maguknak.

A tanulás: nem luxus, azonban korántsem mindegy, hogy a szervezett vagy magán-keretek között megszerezhető ismeretek hogyan jutnak el az „érdekeltekhez”. Azokhoz, akik „maguktól” érdeklődnek – és azokhoz, akik külső behatásra (felnőttek késztetésére) vállalkoznak tudásuk gyarapítására különórák keretében.

A kevésbé népszerű tantárgyak (maradjunk a zene területén, s nevesítsük például szolfézsnak) oktatóira különleges feladat hárul: a „tananyag” elsajátíttatása mellett a tantárgy megszerettetése. „Tanítsuk játékosan a szolfézst!” hangzik a (jó?) tanács – és a játékosság fogalmának különböző értelmezéséből adódóan az eredmény igencsak vegyes. Miként a játékok is sokfélék. Van játékos tevékenység, amelyhez semmiféle szabály nem tartozik, máskor a szabályok akár bonyolult rendszert is alkothatnak – ugyanakkor nem gondolhatjuk azt, hogy valamiféle arányba állítható egy-egy játék kedveltsége a szabályok számával, megkötéseivel. (Lehet egyedül is labdázni, időtöltés a labda rugdosása – de mennyivel „magasabb rendű”, ha focizás lesz belőle, csapatokkal, kiosztott funkciókkal, s nem utolsósorban: teljesítendő célokkal.) Nyilvánvaló: minden gyerek olyasmit szeret játszani, amiben eredményes, ahol sikerélményhez juthat. Talán még mindig ismert a régi mese a példázattal: az elkényeztetett gyerek nem akar Fekete Péter lenni – a partnerei megjelölik a kerülendő lapot, s így mindig nyer – de csakhamar ráun erre a játékra! Hasonló a szituáció: a csoportos órán előfordulhat, hogy az a gyerek, aki mindent elsőként ért meg, elsőként teljesít, „unalmában” rosszalkodik, rendbontó lesz… El kell találni tehát azt a kényes pontot (szintet), amikor az ügyesebbeknek is van feladat, ám a leglassúbb felfogású sem „adja fel”, nem érzi kirekesztettnek magát a játékos feladatmegoldásból.

Bosnyák Csilla

https://zeneveled.hu

„Csilla vagyok. 2000 óta tanítok zongorát. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián végeztem (Tanárképző Főiskolán). Tanulmányaim alatt egy évet töltöttem Finnországban a Sibelius Zeneakadémián. Ez év alatt klavikordon, csembalón és orgonán tanultam, különös tekintettel a régizene interpretációjára. Két kamaraegyüttest is alakítottam.  Budapesten számos nemzetközi iskolában és óvodában dolgoztam, ahol nemcsak gyerekeket, hanem szüleiket is tanítottam. Zenei/zeneelméleti könyveket adtam ki magyar és angol nyelven. Számos hazai és külföldi zeneiskola használja könyveimet zongora- és zeneelméletoktatáshoz.”

A Mozart-képző minden túlzás nélkül unikális értékű és jelentőségű, s nemcsak a hazai játékos tanítási „segédeszközök” sorában. Ezt ismerte fel Bosnyák Csilla, aki rögtön nemzetközi felhasználó-piaccal számolva, négy nyelvű játékleírást mellékelt a kottához, amelyhez két dobókocka is tartozik.

De térjünk a lényegre! Mozartról olvasva, több helyütt találkozunk megjegyzésekkel, utalásokkal, miszerint van Mozartnak „zenei kockajáték” kompozíciója is. Az olvasó, aki tud Mozartnak a játékok (köztük a szerencsejáték) iránti affinitásáról, könnyen megelégszik azzal, hogy információ-értéket tulajdonítson e közlésnek. A kíváncsibbja pedig több-kevesebb sikerrel megpróbál utánajárni, miről is lehet szó. Részeredményekhez juthat, nemritkán egymásnak ellentmondó információkkal találkozhat. A Schott kiadóé az érdem, hogy multimédiás CD-ROM kiadványt állított össze, széles érdeklődő-tábor biztosítása érdekében felhasználva a jelenlegi technika-kínálta lehetőségeket. A gépesített megoldás másfajta játék, mint a kottaközelibb, mondhatni „kézműves” kínálat. Afféle zenei „gépezés”, amihez nincs szükség partnerre sem (egykék előnyben).

Bosnyák Csilla és növendéke

A Schott kiadónál 1956-ban megjelent kottaanyagot veszi alapul Bosnyák Csilla a többszintű képességfejlesztő játékhoz. Körültekintően járt el, amikor a zenetudományi végzettségű Szamosújvári Laurát kérte fel „Előszó” megírására. A zenetörténészalapos kutatómunkáját dicséri, hogy közérthetően számol el a kétségkívül zavaros forráshelyzettel, miután röviden felvázolta a 18. század második felében divatba jött kombinatorikus zenei játékok történetét. Megtudjuk: még az utókor által elismert „nagyok” között sem az egyedüli Mozart, aki ilyesfajta játékot produkált. A stílusban és az összhangzattanban jártas muzsikus (tanár, haladó szintű növendék) könnyen felismeri a játék „alapját”, és bennfentesként élvezi az egyszerű formán és funkciórenden belül a zenei köznyelvi variánsokat. Amelyek megannyi örömforrás lehetőségét rejtik a kisebbek számára.

Miről van szó? kéttagű forma, 8+8 ütem, az előtag ismétlésével háromtagúvá bővítve (A, A’, B). Az ismétlés apró variációját „1. volta” és „2. volta” módján, az alsó szólam eltérése jelenti. Egykor táblázatba rögzítették az ütemeket, s onnan kellett kikeresni az előadónak. Most a két dobókockával az egymás alatt elhelyezett ütem-variánsokból lehet összeállítani a folyamatosan lejátszható kottát.

A kivitelezés rendkívül praktikus: a kemény tábla biztosítja, hogy stabilan álljon a kotta a kottatartón, a felső sor ütemeit a felső spirál tartja, az alsó sor ütemei az alsó spirálból „nőnek ki”, s e sor zavartalan olvashatóságáról az az átlátszó – gumi szerepét betöltő – keskeny fóliacsík gondoskodik, amellyel lefogható az alsó kottasor.

Az ötletgazdag közreadó egyoldalas beköszöntőben ad rövid tájékoztatást a kiadványról, ezt követően pedig nehézségi sorrendben 9 + 1 játékötletet ismertet, hangsúlyozva, hogy korántsem véli kimerítettnek a lehetőségek tárházát. Éppen ellenkezőleg: továbbgondolásra, és a kottaanyag kreatív használatára bíztatja a tanárokat.

Igen, a tanárokat, mert elsősorban a zeneiskolai szolfézsórák légkörének javításához kíván segédeszközt adni ezzel a kiadvánnyal. Ami, valljuk meg, nem olcsó! Ámde ha fagylalt-gombócokban mérjük az árát, korántsem tűnik elrettentőnek.

Haszna felmérhetetlen, ráadásul afféle perpetuum mobile: örökmozgó, vagyis örökké használható, amennyiben vigyázva bánnak a gyerekek a spirálba fűzött ütem-kottákkal és a rögzítőszalaggal.

Örömforrás lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt, kiváltképp, mivel a 11 sornyi ütem-variánsokat követően üres ütemkották is találhatók, amelyekbe saját megoldásokat rögzíthetnek a játékot megunhatatlannak tekintő, kreatív muzsikusok.

Fittler Katalin