Kórustagnak lenni

Aki jelentkezik egy amatőr kórusba, annak vagy van jelentősebb zenei képzettsége, vagy nincs. Ha van, akkor esetleg tud kottát olvasni, ami kivétel. Az biztos, hogy őt az éneklés vonzza, de lehet, hogy annál is erősebben a közösség. A hallása, a hangja alighanem jó.

Bekerülve a kórusba a lelkiismeretes tag rendszeresen eljár a próbákra, igyekszik minél tökéletesebben betölteni a szerepét. Ebben segíthetik a régebbi tagok, és legfőképpen a karnagy.

A kórus vezetője művész is és pedagógus is. Kérdés: melyik milyen fokon? Ha magas szinten pedagógus, akkor minden tagra odafigyel, őket tudatosan és felelősséggel kezeli, képezi, fejleszti, a közösséget egészét is építi. Ha kevésbé oktató-nevelő, hanem inkább művész (akár zeneakadémiai végzettséggel), akkor is a zömmel amatőr énekeseket kell fokozatosan minél magasabb szintre segítenie. Optimális esetben a két funkció harmonikusan összefonódik.

A próba a kórustag számára a megtanulás, a begyakorlás, a betagozódás időszaka. Az énekesek magatartását a koncentrálás, az alkalmazkodás és az igyekezet vezérli. A próbán a megszólalás kizárólagos joga a karvezetőé (a betanítás során az instrukciókra szorítkozzon). A kórustagnak kérdése lehet, közzé is teheti, de a szomszédjaihoz ne szóljon, humoros megjegyzése se legyen. Az egymás mellett ülők hallják egymás éneklését, és igyekezniük kell hasonló hangot képezni. Noha vannak köztük erősebb hangúak, a különbséget minimalizálni kell. Mindenki pontosan lépjen be, és a leintésig tartsa a hangot. Ha valaki hibázik, sértő bírálatot nem kaphat. A közös cél: az összhang.

A próba bevezetése a beéneklés. A hagyomány: egy-egy motívumot ismételget a kórus, a skálán kezdőhangonként föl-, majd lefelé lépegetve. Az összhangzás formálódik, a hangképző szervek felfrissülnek. Újabban a bemelegítő gyakorlatok a test többi részére (arc, nyak, mellkas, rekeszizom stb.) is kiterjednek.

Egy új kórusmű megtanulásához a kezdő lépés a szólampróba. A kotta első megszólaltatása a leéneklés. Segíthet, ha valaki pl. zongorán lejátssza a dallamot, de még jobb, ha a karnagy (vagy a szólamvezető) elénekli: ő már a hangerő és a tempó váltásait és főként a hangszínt is mutatja. Ezekkel az eszközökkel a művészi alkotás túlmutat önmagán, lelki tartalmakat fejez ki, a majdani kifejező eléneklés a hallgatóságot is a hatása alá vonhatja.

A kórus végső feladata a mű egészének megszólaltatása. Ennek gátja például, ha a próbákon a jelenlét gyakran foghíjas. Kulcsprobléma, ha egy szólam aránytalanul kicsi; vészmegoldásként a fellépésekre kisegítők hívhatók, de a kórus nélkülük csonka. A tagok a próbákról lehetőleg ne késsenek, ha mégis sor kerül erre, senkit ne zavarjanak, ne kelljen miattuk a többieknek székeket cserélniük.

Egy énekkar találkozhat más kórusokkal, akár közös fellépéseken, sőt összkarrá is alakulhatnak. Ilyenkor felmérhetik saját értékeiket és sajátosságaikat, egymásnak példát mutatnak, egymással társakra találhatnak. Itt is kibukó probléma: az idegen nyelvek szavainak kiejtése. Egyes kórusok – a szerzőt is tisztelve – igyekeznek a művet az adott nyelv hangállományával énekelni, mások – a problémát rövidre zárva – a magyarra hangolnak. Speciális gond a latin szöveg: az eredeti (a zeneszerző korabeli) ejtés követése, vagy az olaszossá változtatás, ez utóbbi már napjainkban pl. Mozart-mise előadásában is felhangzik. Érdekes, hogy a magánhangzók terén egyes kórusokban az e-é párosban vannak szélsőséges megkülönböztetések, rögzült elfogultságok, az a-á kettősben nincsenek. A hagyományt védő koncepciónk: a mű úgy szólaljon meg, ahogy a szerző megalkotta. Például a „magna” szó Verdi művében hangozzék mannyának, Mozartnál ne…

A kórus repertoárjának alapját a régóta énekelt művek képezik; ezeket újra megszólaltatva a régi tagokban a közösség élménye elevenedik meg, a saját hagyományt élik át újra; az újonnan érkező társukat a beleélt éneklés lenyűgözi, a kórusnak azonnal stabil tagja szeretne lenni. A repertoár legegyszerűbb darabjai akár egyszólamú dalok is lehetnek: különösen vidéki településeken az itt közismert népdalok, műdalok. Magasabb fokra lépve: a folklór feldolgozása, mindennek a tetőpontján Kodály és pályatársai remeklései szólalhatnak meg. A népi kultúra felélesztése, életben tartása nemes program. A repertoár bővítése új darabokkal: új feladat elé állít, a rugalmasság és a befogadó készség próbája. A vállalkozás a kórus teljesítőképességétől is függ, de a szint emelését mindig meg kell próbálni.

A magas szintre törekvő kórus sokféle alkotást vesz műsorára a zeneirodalom palettájáról, különböző korokból és stílusokból, rangos vagy még kevésbé ismert, de igényes szerzőktől. Mindezekből összeállhat az énekkari tag tudatában egy kép a zenetörténet egy-egy szegmenséről, sőt idővel a kultúrtörténet fejlődésvonalának egészéről. Amelynek ő is képviselője és terjesztője lett.

Kelecsényi László Zoltán