Bach és Sári József
találkozása[1]
Borbély László
születésnapján
A Zeneakadémia Koncertközpont
tavaszi műsorkínálatában az Itt és most sorozat második estjére 2025. február
21-én került sor. Két jubileumra (Bach 340 és Sári 90) invitál a
műsorfüzet, ám az csak Farkas Zoltán műsorvezetéséből derült ki,
hogy a zongoraművész 41. születésnapján került sor minderre
(NB., a 41 nem más, mint a 14-nek, Bach kedves számának a tükörfordítása).
Borbély László
Azon már aligha csodálkozhatunk, hogy éppen 14 kompozíció alkotja a
műsort: az első rész hét számában a Das wohltemperierte Klavier négy
prelúdium és fúga tételpárja közé ékelődött Sári József hét műve, a
második félidő annyi különbséget mutatott, hogy a nyitódarab címében (és
koncepciójában) Sári műve, habár hangjaiban teljességgel Bach szellemi
tulajdona. Az Elidegenített idézetben ugyanis Sári azt az anekdotakincs által
Debussynek tulajdonított „módszertani utasítást” követte, hogy vette az általa
rajongásig tisztelt Bach egy-egy kiválasztott prelúdium és fúga tételét, s
azokból a szükséges hangokat kiválasztva, a többit szabadon engedte.
Szerzői tulajdonává a választás tette, hogy mely hangokat tartott meg,
azokból – időtartamuk alkalmankénti
módosításával – saját zenei világára jellemző hangzást hozva létre (a
hangszer némi preparálásával felerősítve).
A háromtételes mű, amely keletkezése idején viharos ellenállást
váltott ki (például a Rádió zenei osztályának lehallgató-bizottságából), az
évtizedek folyamán mind több értő fülre talált, és a zárótételbeli
„megfejtés”, amikor a kiválasztott hangokkal együtt (felvételről) az
eredeti tétel is megszólal hangzásának teljességében, mindig sikerre viszi a
művet. Mindig – írom, és közben őszintén sajnálkozom azon, hogy egy
ilyen egyszerű szó mennyire különböző „sűrűségű”
tartalommal rendelkezik. Mert a mű ritkán kerül előadásra
hangversenyeken, felvételének újrahallgatásához pedig
elementáris feltétel, hogy az érdeklődő tájékozott legyen, tehát
tudja, konkrétan mit keres…
A 41 éves Borbély László igényes programot állított össze, és érzésem
szerint nem bánta meg: értő fülekre talált a műsora. A Solti Termet
érdeklődők sokasága töltötte meg (jutott belőlük bőven a
karzatra is), egy részük az ő előadóművészi munkássága
ismeretében érkezett (diszkográfiája elismerésre
méltó – ezúttal is lehetőség kínálkozott felvételei megvásárlására), mások
számára a zeneszerző és/vagy korszakos jelentőségű tanár Sári
József neve jelentett vonzerőt.
Mindenesetre, az est több funkciót is betöltött. Túl azon, hogy Borbély
László „élő” koncertszereplésének élményével gazdagított, ráirányította a
figyelmet a kortárs magyar zene egyik doyenjének életművében egyébként
korántsem centrális szerepet betöltő zongoramuzsika-termésre. Az „arcus temporum”, vagyis
időbeli ív, amely a műsor két szereplője közötti virtuális
párbeszéd „talaját” jelenti, ezúttal is tanulságok gazdag tárházát jelentette.
Az immár történeti távlatból „ismert” barokk stílus és Sári József zenei nyelve
egyazon poliglott zenei szótárban szerepel – a barokk ismeretében értően
lehet közeledni a kortárs kompozíciókhoz, amelyek aligha jöhettek volna létre
zenetörténeti stiláris tapasztalatok nélkül.
A koncert műsorát tartalmazó szórólap ráhangolásképp Sári József
gondolatait idézi, és azzal a megfigyeléssel zárul, miszerint az, „amit Sári
József Bachról, a zeneszerzőről gondol, tulajdonképpen ars poetica: a
zeneírás magasrendű és fáradságos munka (kell, hogy legyen); ezt a munkát
pedig nem ösztönözheti más, mint a játékszenvedély”.
Az érdeklődő hallgatót pedig az érdeklődés ösztönözhette, és
az eredmény olyan élmények sorozata, amelyek (remélhetőleg) arra
inspirálják, hogy a jövőben is keresse a korokon átívelő zenei
párbeszédeket – s általában, ne veszítse el érdeklődését a zene iránt.
Fittler Katalin
