Karácsonyi vers, polgárháború idején

„A gúnnyal, gyűlölettel megtelt világ

Elfojtja karácsonyi békénk szavát…”

Henry Wadsworth Longfellow: A karácsonyi harangok (Petrőczi Éva fordítása)

Figyeljétek Amerika

prófétai költő-fiát,

ő volt az, aki legalább

százhatvanhárom éve,

háborús templomromok közt

dideregve elsiratta

az acél virágkelyhek

karácsonyi szavát.

De semmi, semmi változás;

amerre nézünk, mindenütt,

kitépett, szerte szórt porzók,

azaz zengésre teremtett,

de most a gyűlölet és a gúny

erejével elnémított harangnyelvek.

Ha mégis megkondul valahol

közülük egy-egy menekült,

sokan a végső dermedésben

már meg se hallják őket,

s körülöttünk az árnyak

csak nőnek, egyre nőnek.

Petrőczi Éva

Sorok, egy karácsonyi ajándék nyomán

„Bocsásd meg, édes Kisded, minden bűnömet,

S bocsánatod pecsétje arcomon egyetlen csókod lehet.”

(Szent Bonaventura és Francis Quarles szövegét ford. Petrőczi Éva)

Háromszázhetvenegy évvel később

született a bízvást puritánnak mondható

norfolki angol verselő, s embléma-rajzoló,

(1631-es Bálint-napi lakodalmán I. Jakab,

a bibliás király egyetlen életben maradt

gyermekének, Erzsébetnek kísérője és pohárnoka),

mint a legenda szerint Assisi Szent Ferenc

karjában életre dajkált, egykori beteg gyermek,

a későbbi Szent Bonaventura bíboros,

a térben és időben oly távoli

Itáliában ugyancsak Isten dalnoka.

Testvérek voltak mégis, hiszen e versben

nem a miértünk gyötrelmes kínhalált

szenvedett, felnőtt Krisztustól

kértek és vártak makacsul visszatérő

bűneinkre megbocsátó feloldozást,

hanem egy „édes Kisded”-től,

az angol változatban ugyancsak

közvetlen kedvességgel „Sweet Babe”-nek

becézett, istállómélyben

épp csak e világra érkezett újszülöttől.

Örök, egyháztól-egyházig ívelő

üzenet ez, arról, hogy annak

minden napja karácsony lehet,

aki egyetlen pillanatra sem

feledi el ezt a Kisdedet

Petrőczi Éva Egy régi vers ádventi folytatása

„S Detrehem, ki Betlehemet idézed”

Jékely Zoltán, Zengő nevek

Pontosan 1800 óta

Dyffrin Ceidrichet

egy aprócska , Nyugat-Walesben

szunnyadó, bibliás falut

kis gapel-jéről,

azaz kápolnájáról elnevezve

második Betlehemként,

dacosan hívő üzenetként

ismerhetett meg a világ.

Igaz, amikor arra jártam,

nyár volt,

s ez egy igazi karácsonyfalu.

Bizonyára mégis ezért

véltem látni éppen ott

a fáradt Mária, s József

szállásért könyörgő lábnyomát,

aztán az újszülött Kisdedet magát,

és hallani az angyalszárny-suhogást,

s a mindig dalra-kész

walesi pásztorok énekét.

De, tudjuk, szívünkben örök

a szent helyek és nevek hatalma.

Olyan nekem ez a

makacs bárdok földjén

szabad szavakról álmodó,

távoli falu, mint

Jékelynek egykor

a Betlehemet idéző Detrehem.

A Zengő nevek

mindmáig fohászként ható

szó-párja ez, amellyel

hervadhatatlan, ilyenkor,

ádvent idején

kiváltképp messze hangzó

helynév-listája

legszebb díszeként

Nagyenyed szülötte

nekünk mindmáig üzen.