EGY VÁROS ÉNEK-ZENE TANÁRA

100 éve született Szécsi József gimnáziumi tanár, karnagy

Szécsi József (1926–1995)

1926. január 26-án született Szeged város egykori legendás gimnáziumi ének-zene tanára, karnagya, a zenei ismeretterjesztés utolérhetetlen mestere, a kiváló zenei szervező, a szegedi zenekultúra apostola. Szécsi Tanár Úr – sokunknak Jóska bácsi – 1945. március 15-től, első karnagyi fellépésétől kezdve csaknem ötven éven át vezetett kórust, sokszor zenekart is; s végig igen nehéz, vesződséges területeken.

1955-ben kezdődött zenepedagógusi pályájának az a 34 esztendős korszaka, amikor sokszor emberfeletti munkával, de mindörökre beírta nevét Szeged zenetörténetébe: a Ságvári-gimnázium ZENETANÁRA lett (így, csupa nagybetűvel). Heti 2x45 perc próbával kellett csodát művelni 80-100 középiskolás fiatallal; Neki sikerült: a gimnáziumi, később egyetemi zenedélutánokon kórusa, zenekara egyre nagyobb közönségnek adott varázslatos zenei, irodalmi élményekkel teljes hangversenyeket. Esemény volt az Ő idejében minden iskolai ünnepség is, mely másutt csak a fásult részvételt jelentette. S az órái: ezekre nehéz megfelelő jelzőt találni. A zenetörténetet felső fokon adta elő, s hihetetlen tűzzel közvetítette a Zene élményét, a Zene beszédét felénk; a három és fél évtized alatt az is zeneszerető és zeneileg művelt lett az Ő vezetésével, aki egyáltalán nem akarta: szuggesztivitása elől nem lehetett kitérni. Ugyanígy tartotta előadásait az egykori szegedi Postás (később: Tantusz) Művelődési Háztól (az ezredforduló táján megszűnt) a Szeged környéki községekig: gyönyörűségesen ízes szögedi beszéddel szólva a népzene szépségeiről, vagy Liszt monumentalitásáról, Verdi Traviátája III. felvonása szívszorongató tragédiájáig. A Szegedi Egyetemi Kórust 20 évig vezette: Svájcban, Montreux-ban 1973-ban jubileumi díjat nyertek; egy másik svájci város lapja „káprázatos magyarokról” írt, a kórusról szólva. S még jött Orff teljes Catulli Carminája, két kórussal, szólistákkal, ütőkkel; a Borisz Godunov 20 előadása, ahol az általa betanított egyetemi kórus közreműködésével váltak roppant erejűvé az opera kórustételei; de még mindig csak munkássága egy részénél tartunk, amikor szuperlatívuszokkal kell emlékeznünk példamutató emberségéről, tisztességéről; a Hitét, elveit soha, senki előtt meg nem tagadó Emberről.

2005. szeptember 12-én volt emlékestje idő előtti halála 10. évfordulója tiszteletére a szegedi Bálint Sándor Művelődési Házban. 2006. január 21-én, posztumusz 80. születési évfordulójához közel avattuk föl emléktábláját a Ságvári-gimnázium I. emeletén (nem az épület külső homlokzatán, erre máig nem adatott engedély, indokkal, de el nem fogadható érvekkel; a Szeged c. folyóirat 2006 februári számában Egy karnagy az Örökkévalóságnak címmel jelent meg Róla életrajzi tanulmány). Zengett az ének Lapis András alkotása előtt, mely Szeged Város, a Szegedi Tudományegyetem, a Vántus István Társaság és a Szeged Városi Kórusegyesület összefogása révén készült el, remek beszéddel emlékezett rá dr. Visy Csaba professzor, az Egyetemi Kórus egykori tagja, Kosztolányi-verset mondott a Tanár Úr unokája, Marton Gellért; e sorok írója pedig egyre inkább azt érezte: mindannyian egy család vagyunk, egy-egy Tőle örökölt mosolyt, gesztust szinte minden jelenlévő hordoz; hiszen sokezren vagyunk Szécsi József nevelt, vagy neveletlen gyermekei, az immáron 30 és fél éve Mennybéli Karnagyé, kinek ércnél maradandóbb szellemi emlékműve örökre velünk marad…

Kiss Ernő