(Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, 2025)

Simon Géza Gábor, az ismert zene- és hanglemeztörténész, zenei újságíró és producer, zenei könyvtáros, elismert lemeztörténész összegyűjtött rövidebb írásainak folytatásaként jelentette meg a Jazz Kutatási és Oktatási Alapítvány a Szösszenetek című gyűjteményes kötet második részét.

Hatalmas kutatási anyagot átfogó könyvei mellett már 1970 óta, azaz immáron ötvenöt esztendeje jelennek meg Simon Géza Gábor zenei és hanglemeztörténeti publikációi a magyar nyelvű napi-, heti- és havilapoktól a német és angol nyelvű zenei lapokig. Most megjelent gyűjteményes kötete is ezekből tallóz, így a témák is igen változatosak, színesek, szerte ágazók – csakis egy közös bennük: a jazz szeretete és biztos alapokon nyugvó megközelítése.

Maga a szerző így vallott új könyvéről:

„A 2016-ban, a Gramofon Könyvek sorozatában megjelent „Szösszenek” a jazz- és a hanglemeztörténetből című kötetem „villámban” készült. Az idő rövidsége miatt egyes „elbújt”, vagy hozzám nyomtatásban – sajnos – eleve el sem jutott cikkeim szóba sem kerülhettek az időrendbe állításkor.

Ez az új kötet igen sok újdonsággal szolgál az elmúlt 55 esztendőből. Számos, relatív korai cikkemből – főleg az Arcanum Digitális Tudománytárnak köszönhetően – végre kerültek elő nyomtatott példányok.

Egyúttal végképp kiderült, hogy számos, a lap által gyakorlatilag „azonnalra” kért cikk ténylegesen soha nem került kiadásra. Ezeket a soktonnás Simon Archívum legújabbkori rendezgetése során gépirat másolatban megtaláltam. Ezen írásokat, más megtalált – anno nyilvánosságra nem került, – és csak most itt először közlésre kerülő írásaimmal egyetemben, egyetlen betűnyi változtatás nélkül közlöm. Ezek ott és akkor születtek. Nevek, dátumok halálpontosak.

Igen érdekes volt szembesülnöm az egykoron nyugat-német és osztrák zenei szaklapokban 1974 és 1999 között német nyelven megjelent cikkeimmel s azokat „visszafordítani” anyanyelvemre és – sok-sok évtizeddel később – most először publikálni a magyar nyelvű olvasóknak.

Nem kevés azon írásaim száma, amelyek korábban csak az interneten jelentek meg. Ezek egy része ráadásul ott már törlésre került! Jelen kötet specialitása, hogy a 2016-os első és a mostani, a második „Szöszszenetek”-nek egy közös névmutatóját közli, ezzel is segítve az „egyszerű” érdeklődők és a szakkutatók munkáját. Ugyanilyen specialitás, hogy a két kötet tartalomjegyzéke egyesítve jelenik meg, ezzel is hozzájárulva az események jobb időbeni követéséhez.”

2025/11. szám

II.

Egy, a magyar jazz múltjáról, történetéről szóló komolyabb beszélgetésben biztosan felmerül a jazzkutató Simon Géza Gábor neve. Inkább előbb, mint utóbb, hiszen a tevékenysége, munkássága megkerülhetetlen. Egyik kötete olyan alapmű, amelynek megalkotására más aligha lett volna képes.

Nem, nem a kulcsfontosságú, tabu-döntögető, figyelem-felhívó Magyar jazztörténet címűre gondolok (amit 1999-ben adtak ki), hiszen e témában mások is publikáltak a távolabbi és közelebbi múltban. Igaz, többnyire közvetett információkra alapozva, netán „szakirodalomra” hivatkozva. Simon viszont mindig az eredeti (tiszta) forrásokból meríti, nyeri a felhasználandó adatokat. Az akkori „kortárs” jazz történetét talán más fókuszálásokkal is megírhatta volna, bár a nagyszabású munka jelentőségén ez nem sokat változtat.

Hanem a 2005-ben elkészült Magyar jazzdiszkográfia 1905–2000, az igen! Mert félelmetesen tényszerű, szakszerű és alapos, az akkori ismereteink szerint teljes körű, vagyis gyakorlatilag hibátlan. Teljes joggal tarthatjuk Simon élete fő művének ezt az igen vaskos kötetet. (Amelynek egyhamar aligha lesz folytatása.)

Ezekhez képest a legfrissebb, újságcikkeket, tanulmányokat, előadásokat és interjúkat tartalmazó könyve valóban „csak” szösszenetek halmaza. Ám a szerző hatalmas tudásának alkalomszerű átadása, az „apró munka” épp annyira fontos a jazztudós számára, mint a mérföldkőnek számító művek létrehozása.

A cím alapján kitalálható, hogy létezik a Szösszenetekből egy korábbi, 2016-os, 420 oldalas kötete, hasonló tematikával. (A Riffen arról is olvashattok ismertetőt.) Azóta persze készültek új anyagok, és kerültek elő korábbi, lappangó írások, amelyeket a szóban forgó, 155 oldalas kötet tartalmaz. Értelemszerűen ez nem folytatása, hanem kiegészítése az előzőnek, amire az itt közölt kettős tartalomjegyzék is utal.

Az adott fejezeten belül, az eredeti megjelenés sorrendjében hozták le a könyvben az írásokat, így az újságcikkeket is. A skála itt igen széles, a Magyar Ifjúságtól kezdve mondjuk, a Parlando nevű szaklapig, belföldön legalábbis. 1970-ben Simon az angol nyelvű, lengyel kiadású Jazz Forumot tudósította egy ceglédi jazz-eseményről. Mert írni fiatalon is nagyon tudott, vele bizonyos nemzetközi kapcsolat is befigyelt, bár még nem feltétlenül az a fajta, amely a jazz kutatásához nélkülözhetetlen. A további, itt (is) közölt írásai a nagykanizsai (ahonnan az eredetileg német nyelvű közlések sora köszön be) és veszprémi jazz-fesztiválokról egyfelől speciális kordokumentumok, másfelől a komplexitás, a teljességre törekvés igényének felvillantása, amellyel a magyar jazz elkötelezett kutatója az átfogó tudás megszerzésére tette első (sikeres) kísérleteit.

Van egy további aspektusa is a témának, mégpedig az említett ismeretterjesztés, vagyis a valamikori értelemben vett „népművelés”, az olvasó jazz-horizontjának a tágítása. Mert ez Simon számára nem melléktermék, hanem vállalt feladat, amely épp annyira fontos neki, mint a jazzkutatás és -történet eredményei. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a mind gyakoribb könyves publikációi időszakában is próbál lépést tartani a lemezkiadás (sűrű?) tempójával. 2023-ban például a Santa Diver aktuális albumát (Coast) mutatta be a Parlandóban, az egyéni, azaz a kutatói szempontjait felemlegetve, a maga sajátos stílusában, egyszerre könnyedén és szeretet-teljes vehemenciával.

A Tanulmányok és előadások fejezetében az ún. rendszerváltás körüli idők történéseiről szóló, 1995-ben született írás (A jazzlemezkiadásról és forgalmazásról) kapcsán az jutott eszemben, hogy a „csináld magad” jelszavát a napi gyakorlatba ültető punkok mennyivel eredményesebben válaszolták meg a hanghordozó-terjesztés kulcskérdését. A kötet további témái is igen változatos érdekes és különleges szösszenetek, de nem szaporítom a szót. Simon könyvét kétségkívül érdemesebb elolvasni, mint ezt a kis cikket.
A vele készült interjúk kivétel nélkül a magyar jazz aktualitásai, „helyzete” körül forognak.

A kötetben közzétett legutóbbi írása (ami nem interjú) 2024-ből való. Esze ágában sincs tehát lassítani a tempóján, nemhogy megállni egy jól megszolgált, hosszú lére eresztett kávé-szünetre.

Olasz Sándor[1]