ELHUNYT
LATTMANN BÉLA
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz
tanszakának
basszusgitár tanára, előadóművész
(Dorog, 1960. június 20. – 2026. január
26.)

Jobbról Nagy János „Yancha”, Zsoldos Béla, Lattmann Béla,
Elek István, Szendőfi Péter, Zsoldos Dániel
A kép egy próbán készült Zsoldos Béla ütőhangszeres művésztanár
lakásán, 2022-ben.
(A fotó forrása: Zsoldos Mari Facebook)
Dorogon született,
1989-től tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz
Tanszékén. Turnézott többek közt Egyesült Államokban is, nemzetközi fellépésein
számos világhírű hazai és külföldi zenésszel (Bob Mintzer,
Toots Thielemans, George Duke, Billy Cobham, Randy Brecker, Tommy Campbell) dolgozott együtt. Korábban a
Kaszakő és a Things együttes tagja volt,
emellett több formáció tagjaként és szólóművész együttesének tagjaként
(László Attila Band, Charlie, Zorán, Orosz Zoltán) koncertezett és stúdiózott.
A Lattmann Quartettben
fiával, Kristóffal játszott együtt.
Kitüntették 2008-ban a Magyar
Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével, 2018-ban az Artisjus-díjjal, 2022-ben
pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével.Bacsó
Kristóf, a Jazz Tanszék vezetője a hír kapcsán úgy fogalmazott: Lattmann Béla halála nagy veszteség az egyetemnek és a
magyar zenei életnek egyaránt, emléke, játéka és szeretetteljes személyisége
örökké él azokban, akik ismerték.
(lfze.hu)