Áldás, hogy énekelhetek

Interjú Lovász Irénnel

Lovász Irén

Tudósként sokszor azoknak a kérdéseknek ered a nyomába, amelyek művészként is foglalkoztatják. A színpad és a katedra is az otthona. A zene erejéről beszélgettünk Lovász Irén Kossuth-díjas előadóművész, néprajztudós, egyetemi kutatóprofesszorral, a Magyar Művészeti Akadémia új levelező tagjával.

– Különleges helyszínen, egyetemi előadóteremben találkozunk, ahol gyönyörű népdalok csendültek fel. Milyen órára invitált?

– A Károli Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán tanítok tizenöt éve, a magyarok mellett külföldieket is. Kommunikáció a népi kultúrában és a népzenében című angol nyelvű kurzusom végén épp japán és koreai diákokat hallott magyar népdalokat énekelni gyönyörűen, fejből, papír nélkül. Fél év alatt alapismeretet szereztek a magyar történelemről, néphagyományról, népi hangszerekről és a kulturális kommunikációról. Mindenki készített részt vevő megfigyelőként egy kis videóanyagot egy táncházban, amit most bemutattak. Az itt szerzett tudás, a kívülről megtanult magyar népdalok és a táncházi saját élményből készített videóik a legszebb ajándék, amit hazavisznek Magyarországról. És mi ezzel közben országimázst építünk!

– Videókat ön még nem készíthetett egyetemista korában, de hasonló élményeket szerzett, emlékeket hozott az utazásairól a Kárpát-medencéből?

– Sokszor eszembe jut, hogy milyen más idők jártak akkoriban, hogy milyen volt a mi attitűdünk diákként. Az első moldvai gyűjtőútjaim beszámolóit diáktársaim nagy érdeklődése kísérte a szegedi kollégiumban 1980-81-ben. Ma már megnyíltak a határok, kitágult a világ, felgyorsult az információáramlás. Más lett a tudás iránti vágy a fiataloknál. Hálával gondolok vissza a szegedi diákévekre, a tanáraimra, akik a kíváncsiságomat felkeltették és támogattak. Az egyetemen Ilia Mihály tanár úr volt a mesterem – nagy büszkeség, hogy a közelmúltban ő kapta meg az első JATE-díjat, amelyet a Nobel-díjas Karikó Katalin alapított. Budapesten Erdélyi Zsuzsannától tanultam nagyon sokat, hisz alaposan bevont a munkáiba.

– Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós híres adatközlője volt a '60-as évek legvégén Babos néni Nagyberényben. Önnek kik jutnak eszébe a későbbi időkből?

– Amikor már jó ideje intenzíven együtt dolgoztunk, Zsuzsa néni rám bízta a Hegyet hágék, lőtőt lépék című kötet hangzóanyagának szerkesztését. Majd kérte, menjek vele gyűjtőutakra, azokhoz az idősekhez, akik még jól ismerték a népi imádságokat. Így találkoztam Fedémesen a palóc Margit nénivel, vagy a bácskai Madarason Erzsi nénivel. Hozzájuk egyedül is sokszor visszatértem alaposabb kutatást végezni, majd sajátos népi vallásosságukról egy-egy monográfiát, disszertációfejezetet is írtam.

– Ezeknek a munkáknak, évtizedeknek az eredményét összegezte az új könyvében?

– Harminc év multidiszciplináris kutatásait gyűjtöttem egybe, tudományos folyóiratokban, szakkönyvekben megjelent tanulmányaimból válogattam. De egy nemzetközi archeoakusztikai kutatásunk beszámolójának ez az első hazai közlése. A kötet az idei könyvhétre jelent meg Hang – lélek – hagyomány címmel a L'Harmattan kiadónál.

– Művészként a gyógyító hangok előadójaként vált legendássá, tudósi karakterét úgyszintén egyfajta gyógyító tulajdonság, a megértő figyelem hatja át. Néprajzból doktorált, a kandidátusi disszertációját Szakrális kommunikáció címmel írta. Ez ma már két kiadásban is megjelent egyetemi tankönyv.

– Az emberi hang gyógyító szerepével évtizedek óta foglalkozom, az ősi ráolvasó beszédformuláktól az archaikus imádságokon keresztül a dalolásig. A színpadon átélt élmények, a koncertek és a lemezek után érkezett visszajelzések is ösztönöztek a kutatásra. Az éneklés zeneterápiás sajátosságainak fiziológiai alapja, hogy a hangszerünk a saját testünk. Egy másik egyetemen, az ELTE-n tanítom, hogy az aktív zeneterápiában nagyon fontos az anyanyelvi éneklés, a népdaléneklés, a zenei anyanyelvvel való önkifejezés, ami lelki gyógyító, identitásépítő, problémamegoldó és élethosszig tartó segítség, időskorban is, például a kognitív betegségekben. A népdalok éneklésének pedagógiai, fejlesztő hatását erősíti, hogy a szövegeken keresztül sok élettapasztalatot, értékrendet, bölcsességet közvetítenek.

– A közelmúltban egy beszélgetőesten szó volt a csendről és annak szerepéről. Miért fontos ez?

– Amit én a csendről gondolok, azt a Belső hang című lemezem előszavában fogalmaztam meg először. A csenddel való kapcsolatunk önmagunkhoz vezet, a belső hangunkhoz, a természet hangjainak és a természetfelettinek az érzékeléséhez is. A csend elvesztése nagy hiányokat eredményez. A legtöbb ember valóban fél a csendtől. A jó zene nekem a csend meghosszabbítása, ami belső hangból fakad. Amikor az édesanya a gyermekének altatót énekel, akkor is a csendet hosszabbítja meg. A hang és a csend kapcsolata, aránya fontos számomra. Sajnos ritkán adatik meg ma a városi ember számára a csend. Pedig a zajártalom legalább olyan káros a mentális egészségünkre, mint a levegőszennyezés.

– Az egyik korábbi írását idézve: „Az éneklés lényege a külső belsővé és a belső külsővé tétele. Fizikai szinten a külső levegőt belsővé, a belsőt kiáramoltatva testünkből külsővé tesszük. Az éneklés tehát, mint a levegő, maga az életerő."

– Csodálatos felfedezni az éneklés fiziológiai hatásait is. Ebből lett az évek óta működő terápiás Dalolóköröm és a Gyógyító Hangok című lemezsorozatom: Égi hang, Belső hang, Női hang és Gyógyító hang. Az éneklés fizikai, szellemi és lelki szinten is hat. Népdalaink sok esetben a legfinomabb metaforákkal, szimbólumokkal a legtisztább és legelvontabb költészetként léteznek. A legmélyebb lelki tartalmakat, kötődéseket képesek kifejezni – a hétköznapi érzelmektől a szakralitásig. Aki népdalokkal tudja önmagát kifejezni, az könnyít saját lelki terhein. A szakrális énekek is nagy jelentőségűek a néphagyományban. A dal és a költészet végigkíséri az életemet, az anyatejjel kaptam. A költészet napján születtem. Érzem és vallom, hogy fontos ismerni és énekelni népdalainkat és ünnepi énekeinket is, hisz a közös dalolással önmagunkhoz, egymáshoz és az ünnep lényegéhez kerülhetünk közelebb.

Kádár Dóra

Fotó: Cseke Csilla