<>EPTA (European Piano Teachers Association)

Múlt – jelen – jövő

Nemzetközi konferencia

A LFZF és a ZETA szervezésében, európai, magyar és amerikai előadók közreműködésével

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Budapest, 2000. augusztus 23-28.

Megnyitja:
Dr. Hámori József miniszter

Tisztelt Kollégák!

  Az ezredforduló első évében Magyarország kapta meg az a megtisztelő feladatot, hogy az Európai Zongoratanárok Szövetsége Nemzetközi Konferenciáját megrendezhesse. Minden szakterület célja az, hogy összefoglalja eddigi eredményeit, megfogalmazza a jelent és friss gondolatokkal nyisson a jövő felé.
  Ez a konferencia is fórumot kíván adni minden értékes tanári tapasztalat számára, emellett igyekszik bemutatni az eddig számunkra ismeretlen új zenei könyv- és kotta-kiadványokat, lehetőséget kíván adni az aktív muzsikálásra, új kompozíciók bemutatására, fiatal EPTA-tagok találkozójára, eszmecseréjére. Arra törekszünk, hogy ez az esemény méltóképpen nyissa meg az új évezredet mind a magyar, mind a hozzánk látogató külföldi professzorok, tanárok, muzsikus kollégák számára.
  A konferencia a zeneakadémiával közös rendezvény és a továbbképzési program része. Szeretettel várjuk Önöket erre a rendkívülinek ígérkező eseménysorozatra.
Ábrahám Mariann
EPTE-Hungary elnöke

A konferencia védnökei: Göncz Árpádné és Falvai Sándor
zongoraművész, a LFZF rektora
Program

I.  Általános programok
II. Speciális programok
    a/ Akkreditált továbbképzés programja
    b/ Nemzetközi és Országos Ifjúsági Zongoraversenyek               első díjasainak hangversenye
    c/ „Négykezes maratoni” tanárok, növendékek számára
    d/ Kortárs zeneszerzők nemzetközi bemutatkozása
    e/ Hangversenyek


I.  Általános programok
2000. augusztus 24–25–26–27–28.
(A programokat részletesen az iskoláknak küldött programfüzetben ismertetjük.)

Anglia
1. Zongoratechnika a fizikai és pszichológiai problémák megelőzésére és kúrálására
2. A zongora nem „magányos”

Hollandia
3. Chopin: 24 Prelűd – ciklus, vagy különálló darabok sorozata?
4. Mozart zongorazenéjét előadni: igazi veszélyforrás (?)
5. „Ifjú Zongorista Alapítvány” – az alapítvány bemutatása

Németország
6. Beethoven: Bagatellek op. 126

Svédország
7. A cluster szerepe a zongoratechnika fejlesztésében

Norvégia
8. Heiter Villa Lobos

Málta
9. C. Camilleri – máltai zeneszerző
Olaszország
10. Zene a 18. századtól

Portugália
11. Portugál zongorazene; illusztrál: 3 portugál növendék

Izrael
12. „Kihívások Könyve” – a játékos mint partner

Oroszország
13. Az orosz zongoratanítás iskolájának pedagógiai hagyományai; illusztrál: 8 orosz növendék (7-20 évesig)

Litvánia
14. Négy és nyolckezes hangverseny

Lengyelország
15. Improvizáció – cél a kreativitás a tanításban

Horvátország
16. A professzionális négykezes játék a kezdet-kezdetétől; illusztrál: 3 horvát növendék

Románia
17. A zene felfogása és hibaforrások a játékban

Ukrajna
18. A szláv zongoraduó játék évszázada; illusztrál: 3 előadó-tanár

USA
19. Helmholz zenei akusztikája: ösztönzés a billentés és pedálozás helyes gyakorlatára
20. Az amerikai zene: különböző ráhatások kaleidoszkópja
21. A zeneszerző-zongorista: amatőr és professzionális sportember
22. Különböző kultúrák kapcsolata a zongorista-tanár tantermében
23. A Peninsula Zenei fesztivál bemutatása

Kanada
24. Különböző nemzeti befolyások a kanadai zeneszerzők zongoraduóiban

Magyarország
25. A négykezes játék nehézségei
26. „Egyidős vagyok az évszázaddal” – Máthé Miklósnéra emlékezünk


LISZT-program

27. Harmonies poetique et religieuses – korai változat: tíz teljesen ismeretlen mű bemutatása, Hollandia

28. Liszt, a tanár, Magyarország

29. Technikai Tanulmányok I., II., III. kötet, Magyarország; illusztrálnak szakiskolás és főiskolás növendékek

30. Liszt és Chopin kapcsolata, Magyarország; illusztráció: Gács Anikó zongoraművész

BARTÓK-program

31. Mikrokozmosz, Magyarország; illusztrálnak: alapfokú zeneiskolában tanuló növendékek

32. Bartók és Kodály műveinek népzenei forrásai, a dallamok mai élete, Magyarország; illusztráció: Pál István, 81 éves pásztor

33. Szlovákiai népzenekutatás, Szlovákia; illusztráció: Sándor Péter, Faberova Dominika, M Pozsony

34. Romániai népzenekutatás, Románia; illusztráció: Facsar Zsombor, Nagyvárad

35. „14 Bagatell”,   koncertszerű előadás, Belgium

36. „10 könnyű zongoradarab” pedagógiai jelentősége, Anglia

36/a. Bartók és Grieg, Norvégia


A továbbképzést bőséges idővel tolmácsoljuk és az egészet felvesszük videóra. Ha lesz megfelelő anyagi támogatás, az egész konferenciát szeretnénk videóra felvenni.

II.  Speciális programok
     a/  Akkreditált továbbképzés programja

Alternatív pedagógiai módszerek
Helyszín: Régi Zeneakadémia

augusztus 23.

11.00 – 12.30
Willems módszer
Előadó: Maria Zgubic – Graz, Universitat für Musik
Előadásának címe: Willems nevelési módszerének alapelvei a zongoratanításban

12.30 – 13.00
Lord Menuhin pedagógiai koncepciója – A zongoratanítás speciális szerepe a köznevelésben
Előadó: Gál Andrea – Martonvásár

12.00 – 12.30
Carola Grindea – az EPTA alapítónője témája: Jó zongoratechnika a fizikai és pszichikai problémák megelőzésére. Bemutatkozás és beszélgetés tanárokkal

13.30 ebédszünet

az EPTA Konferencia megnyitása a Zeneakadémia nagytermében, a megnyitó után fogadással, melyre minden magyar résztvevő hivatalos

augusztus 24.

9.00 – 10.30
Dalcroze módszer
Előadó: Tereza Roston-Esztényi – Varsó, Zeneakadémia
Előadás címe: A Dalcroze módszernek a zongoristanevelésben betöltött speciális szerepe

11.00 – 12.30
Sztaniszlavszkij módszer
Előadó: Elizabeth Eschwe – Wien, Conservatorium für Musik
Előadás címe: Staniszlavszkij módszer a zongoratanításban - lehet-e intuíciót tanítani?

12.30 – 13.30 ebédszünet


augusztus 25.

9.30 – 11.30

bemutatkozik a Marimba Magic Group — Sarah Tenney, USA

11.30 – 13.00

Orff módszer
Előadó: Prof. Wolfgang Hartmann – Wien, Universität für Musik

12.30 – 14.00 ebédszünet


augusztus 26.

9.00 – 9.30

Yamaha módszere
Előadó: Sonoko Kase komponista, tanár, pedagógiai művek szerzője, Stockholm

09.30 – 11.00

Suzuki módszer
Előadó: a British SUZUKI Institute képviselője – Hertfordshire, Anglia

11.00 – 11.30 szünet

11.30 – 13.00

Kodály módszer
Előadók:    Magyar szakemberek
    Gillian Scottova Earl – a British Kodály Society elnöke
    Héjas Zsuzsa: Kodály és Kurtág
Vezeti:     Puskásné Ispán Franciska, a LFZF Tanulmányi osztály vezetője


Kurzusok
Helyszín: Zeneakadémia, Liszt Ferenc tér

improvizáció oktatásban való aktív vagy passzív részvétel

1. Sam Holland – zeneszerző, zongoraművész, professzor – Texas,
Meadows School of Arts, tanít 24-én 15.30 – 18.30

2. Gonda János zeneszerző, zongoraművész, professzor – Budapest,
tanít 25-én 14.30 – 18.30

3. Hajdu András – zeneszerző, zongoraművész – Jerusalem,
tanít 26-án 14.30 – 18.30

4. Esztényi Szabolcs – zeneszerző, zongoraművész, professzor – Varsó,
tanít 27-én egész nap


Zongora mesterkurzusok
 passzív részvétel lehetősége

1. Rév Lívia Chopint és Schubertet tanít alapfokon tanuló növendékeknek.
A továbbképzésre jelentkezettek növendéket hozhatnak, előre jelentkezés szerint
24-én 15.30 – 18.30

2. Marcel Baudet zongoraművész, professzor
Amszterdam Konzervatórium tanára,
27-én 14.30 – 18.30

3. Einar Steen-Nokleberg zongoraművész professzor, Grieg zongoraművei, Norvég Állami Akadémia – Oslo
26-án 14.30 – 18.30

4. Klaus Runze zongoraiskolájával kapcsolatos tapasztalatok megosztása,
vezeti: dr. Gallay Istvánné, a kaposvári LFZ tanára
27-én 10.30 – 13.30

5. Carola Grindea előre bejelentkezés után fogad bárkit, aki fizikai problémákkal kapcsolatban konzultálni szeretne
27-én 10.30 – 13.30