Bariton ABC

Steiner Ferenc, aki 1960-tól 1991-ig a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja volt, 1961 óta rendszeresen tanít. A Zeneműkiadó (Editio Musica Budapest) munkatársaként a pedagógiai szakirodalom létrehozásában is jelentős szerepet játszott – és játszik, mindmáig. Rézfúvósok több generációja nevelkedik (a kezdet kezdetétől) azokon a kiadványokon, amelyekben társszerzőként vett részt, vagy kizárólag az ő nevével fémjelzettek. A mindmáig közkeletűek közül a „Mindennapi gyakorlatok” kötetére hivatkoznék, az Ujfalusi Lászlóval közös gyűjteményre, amely előadási darabokat tartalmaz, valamint a közelmúlt nagy kottasikerére, a „Harsona ABC”-re. És most 2001-ben megjelent a talán még inkább ritkaságnak számító „Bariton ABC”. 
F. K.: Kevés olyan szót ismerünk a zenei szakkifejezések között, amelynek hallatán a legkülönbözőbb jelentésekre lehet asszociálni: közkeletűen a bariton az énekesek közép-hangfekvését jelenti, de hangszereket is neveznek így. Csak az írásmód különbözteti meg a vonós és fúvós instrumentumot. A kotta-ABC nem hagy senkiben kételyt, a rézfúvós hangszer képe figyelemfelkeltő. Kik tanulnak baritonon játszani, mennyire népszerű ez a hangszer?
S. F.: Ifjúsági és fúvószenekarokban jelentős a bariton szerepe. Azért praktikus ez a hangszer, mert már 8-10 éves korban megismerhetik a gyerekek. Nem túl nehéz: ülve, ölbe véve is lehet tartani. És nemcsak a tartása, hanem a működtetése is könnyebb, mint a harsonáé. Fúvástechnikája viszont megegyezik a harsonáéval és a tubáéval, ezért e két hangszer előképző, előkészítő hangszerének tekinthető. Felépítés szempontjából azonban más a helyzet. A harsona (a trombitához hasonlóan) cilindrikus hangszer. Ez azt jelenti, hogy a hangszer 2/3 része egyenes, és csak az 1/3 része kezd tölcsérszerűen kiszélesedni. A bariton, karcsúbb rokonával, a tenorkürttel (ami a német Tenorhorn magyar megfelelője) a kürtök családjába tartozik. E hangszerek teste a befúvó csőtől kezdve kónikusan tágul. 
F. K.: „Többfunkciósan” hasznos tehát a bariton-tanulás, úgy is mondhatjuk, segítségével több hangszeren való játékot lehet megalapozni. És megmaradhat valaki e hangszernél akár fő-hangszerként is.
S. F.: Igen. A bariton önmagában is fontos a rézfúvósok között. A fúvószenekarokban (amelyek a rezeseken kívül fafúvósokat is foglalkoztatnak), valamint rézfúvós-együttesekben egyaránt szükség van e baritonális fekvésű hangszerre. Változatos szerepet kap, részben kíséret (a fúvósok csellójaként), részben töltőszólamként funkcionál – játszhat ellenszólamot is egy melódiához. A katonazenekarok, az amatőr együttesek népszerűek, nemcsak Magyarországon. Európán kívül főként Amerika zenei mindennapjaiban számottevő a működésük.  De nem tagadhatjuk: a harsona rézfúvós hangszerként általában véve jobban elfogadott, népszerűbb-gyakoribb a baritonnál. 
F. K.: És ne feledkezzünk meg a klasszikus repertoárról sem!  A „Bariton ABC” előszavában szép számmal találunk példákat arra, hogy a szimfonikus irodalomban szólisztikus szerepet szánt neki nem egy zeneszerző.
S. F.: Magam is játszottam – jó pár alkalommal, hál’ Istennek – Gustav Mahler VII. szimfóniájában. Ott az I. tételben egy rövid, halk ritmusjáték után határozott karakterrel lép be. „Mit grossem Ton”, tehát „nagy hanggal” – olvashatjuk a partitúrában. Richard Strauss is többször szerepelteti ezt a hangszert. Előfordul Bartóknál is, bár például A csodálatos mandarinban csupán töltőszólamként. Jelentős a szerepe viszont a franciák fúvós-irodalmában, ők előszeretettel használják. Nem véletlen, hogy halljuk az Egy kiállítás képeiben is, a Muszorgszkij-mű Ravel-hangszerelte verziójában. 
F. K.: A bariton-tanuló növendék számára változatos tehát a távlat: csakhamar elfoglalhatja helyét az ifjúsági zenekarban, de lesz játszanivalója felnőtt-korban is. 
S. F.: Tulajdonképpen sok esetben az is szempont, hogy a zeneiskolákban könnyebben „hozzáférhető” hangszer, mint a harsona.
F. K.: És most nézzük közelebbről a „Bariton ABC”-t! Három nagy részre tagolódik, az első kettő felépítése szinte azonos. Ajak- és fúvókagyakorlatok után (amelyek kizárólag a kiadvány elején szerepelnek), mindegyikben „mindennapi gyakorlatok” találhatók, melyeket „etűdök, skálák, népdalok, előadási darabok” követnek. Az „ajak- és fúvókagyakorlatok” bevezetőjében van egy – számomra – rendkívül érdekes részlet. Idézem: „Gyakorlásnál ügyelj a szép hangra és a tiszta intonációra. Az adott hangot, hangközt először zongorán vagy a hangszereden megszólaltatva, majd ajakkal és fúvókával gyakorold. Zongorával együtt ne gyakorolj, mert a képzendő hang színét zavarja.”
S. F.: A zongorának egészen más a hangszíne, mint egy fúvókának, vagy mint a harsonának illetve baritonnak. Fontos, hogy a gyerek azt hallja, hogy ő milyen hangszínt képez, ajakkal vagy fúvókával. Legyen hangszín-igénye, és valósítsa meg azt minél teljesebben! Törekedjék a szép fúvós-hangszínre a hangképzéskor, a hang megformálásakor. Ha közben szól a zongora, akkor arra (vagy arra is) figyel, és nem a saját feladatára koncentrál. A zongora csak segédeszköz lehet.
F. K.: És a későbbiekben, az előadási daraboknál kísérőhangszer, némely esetben szinte kamarazenei partner. 
S. F.: Még a zongorakíséretes darabok esetében is a legfontosabb a hangszín. Gyakori eset, hogy a gyerek hamisan játszik zongorakísérettel. Ilyenkor rászólok, figyelmeztetem: nem a zongora hamis – az adott; a gyereknek kell (tanári segédlettel) kidolgozni a jól intonált, gyönyörködtető végeredményt.
F. K.: Az előadási darabok nagy része ismerős, más pedagógiai célú kottákból.
S. F.: Nagy anyagot néztem át, amíg kiválasztottam ezeket a darabokat, amelyek hasznosak is a tanuló fejlődése szempontjából, ugyanakkor tetszetősen hangzanak. Több stíluskorszakból származnak, szép számmal van köztük barokk, klasszikus és romantikus darabocska, de nem hiányoznak a 20. századiak sem, eredeti kompozíciók, átiratok vagy népdalfeldolgozások (például Weiner Leótól, Szervánszky Endrétől, Bárdos Lajostól, Farkas Ferenctől).
F. K.: És záródarabként a zongorakíséretesek között egy Induló szerepel, Steiner Ferenc és Bogár István nevével. Ez a darab a kotta III. fejezetének, az Etűdöknek a nyitódarabja (ott: Tempo di marcia). Az összeállító, a közreadó immár megszokott szerénysége, hogy e fejezet darabjaiban nem tünteti fel nevét szerzőként. Pedig sajátjai, csakúgy, mint a Harsona ABC esetében.
S. F.: Hasonló a helyzet atekintetben is, hogy ismét Láng István zeneszerzőt, tanár-kollégámat kértem meg az anyag átnézésére. Ő azok közé a komponisták közé tartozik, akik szeretik a fúvósokat és tudnak komponálni e hangszerekre. Etűdöket ő nem akart írni, de rendkívül készségesen átnézte az „ötleteimet”. Szeretettel és szigorúan bírált, nemegyszer mondta, hogy „ezt felejtsd el”, vagy hogy „benned több van” – és fáradhatatlanul pofozgattuk az ötleteket, amíg csak jóvá nem hagyta őket zeneszerzői szempontból is. Sokat tanultam tőle – és őszintén hálás vagyok neki. 
F. K.: Miként a Harsona ABC etűdjei, úgy ezek a bariton-etűdök is itt, az ABC-sorozat kiadványában jelentek meg először nyomtatásban?
S. F.: Igen. Törekedtem arra, hogy ne csak hasznosak legyenek, tanulságosak, hanem olyanok, amelyeket örömmel játszanak majd a gyerekek. 
F. K.: Erre utal már a kottakép is. Bár könnyű megállapítani, melyik etűddel milyen technikai problémát gyakoroltat ki, mégis, szinte észrevétlen marad a pedagógiai szándék, mert a gyakorlásra szánt anyag nem mechanikus. Tehát a skála-gyakorlat sem pusztán fel-le futkározás, s a ritmikus profilú etűdök is dallamosak.
S. F.: Ha már a skálánál tartunk: nekem rögeszmém a skálának a szétnyitása. Két oktávot képzelek el, és a középpontból indulok el, mindkét irányba. Egy másik apró „fogás”: ha megfelezem az oktávot, kvintváltó szerkezetű, azonos hangközökből álló rövidebb hangsorokat kapok. Úgy vettem észre ( jó négy évtizede tanítok, sok kezdővel is foglalkoztam), hogy így megkönnyítem  a gyerekek feladatát. Könnyebben bírják levegővel is, és egy-egy frázison belül kevesebb hangra kell koncentrálniuk. Aztán persze összerakom a két felet – és a kis szekvenciák összegzésekor gond nélkül képesek megoldani az immár nehezebb-összetettebb feladatokat is.
F. K.: Tudom, hogy minden hasonló kérdésre van egy eleve kínálkozó válasz: „attól függ...” – de azért megkérdezem, hogy mennyi időt adna egy mai (ha van ilyen: átlagos) gyereknek e tananyag elvégzéséhez?
S. F.: Három évre bőségesen elegendő ez az anyag.
F. K.: Iskolája válogatja, vannak kiadványok, amelyek más kottaanyag párhuzamos használatát is hasznosnak, illetve szükségesnek tartják – míg arra is találunk példát, hogy „univerzális” egy kotta, nem igényel kiegészítő tananyagot. Hova sorolja a „Bariton ABC”-t a legilletékesebb? 
S. F.: Kezdetben mindenképp elég önmagában. Metodikailag úgy van felépítve, hogy a gyerek készségfejlesztését szolgálja. Nem válogatásra szánt kínálat, hanem végigjátszásra, megtanulásra való. Azt hiszem, nem kell sokat magyarázni rajta, a tanár-kollégák remélhetőleg felismerik, hogy mit miért csináltam úgy, ahogy e kottában rögzítésre került. 
F. K.: Hasonló népszerűséget kívánok a „Bariton ABC”-nek, mint amilyet a Harsona ABC elért!