Könyvismertető


    Magyarországon – pedagógiai értelemben – már a negyededik generáció tanul fuvolázni, akinek számára a fuvola fogalma egyértelműen a Böhm-fuvolát jelenti. A barokk fuvolától való megkülönböztetésül is inkább a „modern” jelzőt használják. Theobald Böhm nevével és az általa megreformált „régi” fuvolával legföljebb főiskolán, hangszertörténet órán találkoznak, akik eljutnak odáig, a többiek esetleg soha.
    Hogy milyen volt az a bizonyos „régi fuvola”, melyen a XIX. század virtuózai játszottak, azt tapasztalatból már csak azok tudják, akik a XX. század negyvenes éveiben kezdtek tanulni, ugyanis abba az időben többnyire még ezeket használták az iskolákban. Ők még személyesen élték meg a fuvola fejlődésének azt a korszakalkotó forradalmát, melyről Szabó Antal: Theobald Bhöm és fuvolája c. dolgozata szól. A fiatalabbak már csak elméleti ismereteket szerezhetnek róla múzeumi hangszergyűjtemények és szakkönyvek által. Így azt sem tudhatják, hogy mihez képest új a „modern” fuvola. A gazdag külföldi szakirodalom felhasználásával a szerző ezen, művelt fuvolás számára nélkülözhetetlen ismeretekkel szándékozik gazdagítani a magyar zenész társadalmat. Tanulmányából megtudható, ki volt Böhm, az „utolsó reneszánsz típusú ember”, a sokoldalú feltaláló, kiváló muzsikus, nagy hatású tanár, akinek zseniális találmánya, a róla elnevezett fuvola mára az egész világot meghódította öreg padlások lomjai és vásárok régiségei közé utasítva a romantika korának bájosan tökéletlen hangszereit, amint azt Berlioz megjósolta.
    Az első fejezet címe „Életrajzi vázlat”. További nyolc fejezet is okkal volna vázlatnak nevezhető, hiszen a szerző „röviden … a teljesség igénye nélkül” ír, nem lépve túl egy jó szakdolgozat terjedelmét. Ezen belül viszont sok lényeges információt közöl (nevek, művek, kutatási helyek stb.). Ezeken a nyomokon elindulva minden fejezet újabb dolgozatnak lehetne témája, ha vállalkozó szellemű, kíváncsi kutatók-esetleg a teljesség igényével- fejtenék ki azokat. (Rajta, diplomázók!)
    Összegezve: Szabó Antal fontos, hiánypótló munkát végzett, amikor dolgozatát megírta és kiadásra, valamint terjesztésére a Fon Trade Music céget megnyerte. Ez a sok szemléltető képpel, elegáns borítóban megjelent 63 oldalas füzet (ára: 2000.- Ft) nem hiányozhat egyetlen magyar fuvolás könyvespolcáról sem.

Barth István