Bélai Marcell

Szükséges, hogy több időnk legyen a zenélésre

Tisztelt Értekezlet! A beszámoló és személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy alsó fokon a zenei kiképzéssel egy kis baj van! A referátum megállapítja, hogy első sorban zenei közönséget és zenész műkedvelőket akarunk kiképezni. Ehhez pedig egész egyszerűen nincs idő. A 24-30 perc arra kell, hogy a gyermeket megtanítsuk egy hangszeren játszani, és alig marad idő arra, hogy muzsikát is közöljünk vele.

Azt javaslom tehát, hogy ha elég pénz, illetőleg elég tartalék áll rendelkezésre, a szakosztálynak olyan javaslatot kellene kidolgoznia, amely megoldaná ezt a problémát. Azt javaslom, hogy több idő álljon rendelkezésére egyrészt a tanárnak, másrészt a növendéknek, hogy kamarazenével - kötelezően - többet foglalkozzék. Ez az egyik probléma.

A másik az, hogy nemcsak zenélésre akarjuk tanítani a gyermeket, hanem zenehallgatásra is. Nekem is van két fiam, akik általános iskolába járnak. Múzeumba viszik őket, bábszínházba, Rodolfóhoz, a Nemzeti Színházba, de még koncertre nem vitték az iskolából. Ez nem véletlen. Ugyanakkor, amikor a legfelső állami hatóság, a minisztérium és a pártszervezet semmi pénzt nem sajnál a zenetanítástól és a továbbfejlesztéstől, valahol a közép ágazatokban, az iskolaigazgatókon felül, vagy alul, úgy látszik, megreked ez a probléma, ott nem látják elég biztosan a zene fontosságát. Nem marad más hátra, mint az, hogy mi, zenepedagógusok jó példával járjunk elöl.

Azt javaslom, hogy minden tanévben legalább kétszer, tehát minden szemeszterben egyszer a tanár köteles legyen koncertre menni az osztályával, úgy, hogy aki nem megy, annak mulasztott órája lesz. Ennek megvalósítására nagyon alkalmasak pl. a zeneakadémia növendék-koncertjei, amelyek úgyszólván üres ház előtt zajlanak le. A növendék nem is szerezhet magának rutint, amikor nem tudja, hogy kinek játszik, mert alig egy pár szülő, rokon és ismerős ül a nézőtéren. Ugyanakkor a zenét tanulókkal ingyen és kötelezően meg lehetne tölteni a termet.

Befejezésül csak annyit, hogy én nem látom olyan gyászosnak helyzetünket a nemzetközi versenyeken, de egy baj egészen biztosan van. Azt hiszem, nem annyira a technikai kiképzésben, hiszen pl. Garai elvtárs növendékei is ott vannak egyik vagy másik versenyen. A baj nem az, hogy Soroksáron nem tudna valaki fellépni, hanem az, hogy nem hagyják fellépni. Arra volna szükség - ami a Szovjetunióban meg van -, hogy az illetők az egész országot beutazzák, hogy mire Párizsban, Londonban vagy másutt versenyre kerülnek, megfelelő pódium-rutinnal rendelkezzenek. A mi versenyzőink legtöbb esetben szinte először állnak nagyobb közönség előtt, ott a versenyen, drukkolnak és ez nagy hendikep. Ha már annyi pénzt áldozunk a külföldi versenyekre, tegyék lehetővé, hogy a versenyzők előbb beutazzák az országot, 10 vagy 20 koncertet adjanak. Ez fellendíti a vidék koncert-életét és több lehetőséget ad a verseny megnyerésére.