Bécsben adott hangversenyt az 

Ádám Jenő Zenekar


Európa művészeti életének egyik legrangosabb eseménye a „Bécsi Ünnepi  Hetek” rendezvény-sorozata, melyen 2002. május 10-től öt héten át a  világ tizennégy országából 156 produkció szerepelt. Ezeken az előadásokon a világ minden tájáról a legkülönfélébb művészeti irányzatok alkotásai mellett hazai és külföldi operatársulatok, zenekarok, balett- és prózai együttesek vettek részt. Az idei, 50.-ik jubileumi Ünnepi Hetek megnyitó előadása a május 10-én a Rathausplatzon megtartott Elfújta a szél című produkció volt olyan neves sztárok közreműködésével, mint Nancy Wilson és Bryan Ferry. Előadásra került többek között Monteverdi Il ritorno d’Ulisse in patria című operája, egy hét részes kísérleti Időzóna c. rendezvény, a tuniszi El Teatro Le Fou (A bolond) című produkciója, a Franciaországból érkezett h-mollban című előadás, amelyben tíz színész csak hangjával, mozdulataival hangszeres kíséret nélkül adta elő Bach h-moll miséjét. Az elektronikus zenét a Wawes sorozat képviselte. Luigi Nono Quando stanno morando című műve azért figyelemre méltó magyar szempontból, mert a mű szövegét a szerző Czeslaw Milosz, Borisz Paszternak és Ady Endre műveiből vette. Ugyancsak örömöt szerzett a magyarok számára az immár klasszikussá vált Molnár Ferenc Liliom c. darabja a hamburgi Thalia Színház előadásában. 
 Üde színfoltot jelentett a Bécsi Ünnepi Hetek rendezvényei között a Ferencvárosi Ádám Jenő Zenekar hangversenye, melynek műsora a két szomszéd nép, valamint Bécs és Budapest közvetlen baráti kapcsolataira hívta fel a hallgatóság figyelmét.
 Másodízben adott hangversenyt a Bécsi Ünnepi Hetek rendezőségének felkérésére a Ferencvárosi Ádám Jenő Zenekar, melynek tagjai a Zeneiskola növendékei, volt növendékei, valamint tanárai. A zenekar nem csak a IX. kerület, de a Főváros és a vidék zenei életében is részt vesz hangversenyeivel. A múlt évi sikeres Schönbrunn-i Szabadtéri hangverseny után kapta a zenekar a megtisztelő meghívást a 2002. évi a Bécsi Ünnepi Hetekre. A Rathausplatzon felállított Nagyszínpadon június 7-én du. 15 óra 45-kor megtartott hangversenyen gondos kidolgozásban hangzottak el magyar szerzők művei (Rózsavölgyi Márk: Első magyar körtánc, Lehár Ferenc: Arany és ezüst c. keringő), a Strauss-család magyar vonatkozású darabjai (id. Johann Strauss: Pesti emlék – keringő, a nemes magyar nemzetnek ajánlva; Johann Strauss: Rokon hangok – francia polka, komponálta és a Bécsben tanuló magyar ifjúságnak tisztelettel ajánlva; Johann Strauss: Déli rózsák – keringő; Eduárd Strauss: Pest-Budai Jégsport – galopp, a Pest-Budai Korcsolya-Egyesület Bálbizottságának ajánlva; Josef Strauss: Andrássy induló; Johann Strauss: Éljen a magyar – gyorspolka, a magyar nemzetnek ajánlva), valamint Johannes Brahms: V. és VI. magyar tánca. 
 A hangverseny, melyet a zenekar alapítója, Szentmáry Kálmán, a zeneiskola igazgatója vezényelt, a lelkes közönség körében nagy sikert aratott.

Bodonyi István