Bács-Kiskun Megyei Zongoristák

III. Találkozója


    A Szendrei Imre Alapítvány Kuratóriuma és a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tantestülete 2005. november 12-én immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozóját. E rendezvényt Szendrei Imre (1926-1983) kétszeres Chopin és Liszt Verseny díjazott zongoraművész, Kalocsa szülötte emlékének ajánlotta.
    A résztvevő iskolák, Baja, Dunapataj, Érsekcsanád, Hajós, Harta, Izsák, Kalocsa, Kecel, Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza , Kiskunhalas városok 15 művészetoktatási intézményből 71 versenyzőt delegáltak a találkozóra. Az eddigi versenyekhez képest öt új iskola is jelentkezett, mint a Partitúra Alapfokú Művészetoktatási Intézmény – Baja, a Kodály Zoltán ÁMK Zene-és Művészeti Iskola – Dunapataj,a Hartai Művészeti Alapiskola – Harta, a Táncsics M. Ált. Isk., Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Diákotthon – Izsák, az Arany János Általános Iskola és Művészeti Alapiskola – Kecel, a Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény – Kecskemét.
    A versenyt öt korcsoportban rendezték meg. A felhívás alapján az ötödik korcsoportban (III. IV. Tk) javasolt volt egy Chopin vagy Liszt mű előadása.
A találkozón Vízi Melinda tanárnő köszöntötte a megjelent vendégeket és felkérte Loibl László alpolgármester urat a rendezvény megnyitására. Loibl László Kalocsa város alpolgármestere beszédében utalt arra, hogy e nap legfőbb szereplői: a zene, a hangszer, a 71 gyermek és a mögöttük álló tanárok és szüleik. A zene ebben a folyamatban egy kilépési lehetőség a mindennapok problémájából, hogy megtisztítsuk lelkünket. A gyerekek a zongorán keresztül tudják visszaadni a megtanult zenét. A egyéni előadások során bemutathatják a csak rájuk jellemző zenei kvalitásukat. A tanárok elősegítették a gyerekek fejlődését, mindent megtettek azért, hogy motiváltak legyenek. A szülők lehetőséget adtak hozzá, hogy a gyerekek elérjék ezt az eredményt. A találkozó lényege, hogy megismerhessék egymás művészetét, kicserélhessék a tapasztalataikat és kellemes emlékkel térjenek haza.
    Fehérvári István igazgató úr köszöntőjében hangsúlyozta a találkozó jelentőségét, amely hozzásegítheti a gyerekeket a későbbi fejlődésükhöz. Felhívta a figyelmet, hogy egy produkció sikere milyen sok összetevőből áll. Hogy a versenyzők minél jobban érezzék magukat, lehetőséget teremtettek arra, hogy egy kivetítőn a folyosón is követhető legyen a verseny, és emellett büfé is rendelkezésére állt a gyerekeknek.
    Az ünnepélyes megnyitót követően Laki János a I. és II. Verseny kiemelt nívó-díjasa (egykori tanára: Dankó József) jelenleg a kecskeméti Kodály Zoltán Művészeti Szakközépiskola hallgatója (tanára:Radványi Mária ) Chopin: cisz-moll Nocturne-jét adta elő poétikusan.

Az I. korcsoportban 15 versenyző indult.
Kiemelt Nívó-díjat kapott:

Hirling Bettina 1. oszt. – tanár: Mátyus Ivett – Baja
Sokacz Zsófia 1. oszt. – tanár: Gubkó Adrienne – Baja

Nívó-díjat kapott:

Ács Fébé Napsugár 2. oszt. – tanár: Gubkó Adrienne – Baja
Huszta Péter 1. oszt. – tanár: Felnagyné Geri Emese – Kalocsa
Kántor Emőke 2. oszt. –tanár: Kántor Erika – Baja
Korb Vanessa (Ek/2. oszt.) –tanár: Bujdosóné Csáki Edit - Kecskemét
Péterfay Dóra 2. oszt. – tanár: Kántor Erika – Baja
Sólyom Zita 1. oszt. – tanár: Sejben Ilona – Kiskunfélegyháza

A II. korcsoportban 22 versenyző indult.

Kiemelt Nívó-díjat kapott:   

Bajzák Dorottya 4. oszt. –tanár : Vízi Melinda - Kalocsa
Kovács Margit 3. oszt. – tanár: Jaross Adrienn – Baja
Fehérvári Csenge 4. oszt. – tanár: Vannay Jánosné – Kiskunhalas
Felső Dorottya 3. oszt. – tanár: Kovács Klára – Érsekcsanád

Nívó-díjat kapott:

Babella Nárcisz 3. oszt. – tanár: Mátyus Ivett – Baja
Boldoczki Fanni 4. oszt. – tanár: Oláhné András Gyöngyi – Kiskőrös
Batánovics Lili 4.oszt. – tanár Hazslinszkyné Jaross Adrienn – Baja
Erdősi Dorottya 4. oszt. – tanár: Gubkó Andrienne – Baja
Hudák Zsuzsanna Jusztina 3.oszt. – tanár: Bolla Julianna – Kiskunfélegyháza
Mándity Éva 4. oszt. – tanár: Kunosné Dankó Ilona – Baja
Papp Tímea 4. oszt. – tanár: Szalczerné Varsányi Hajnalka – Hajós
Szabó Ágnes 4. oszt. – tanár: Kunosné Dankó Ilona – Baja

A III. korcsoportban 20 versenyző indult.
Kiemelt Nívó-díjat kapott:
Bálint Zsuzsanna 3.oszt. – tanár: Seres József – Izsák
Keskeny Márk 5.. oszt. – tanár: Gálné Danics Éva – Kecskemét
Kozma Dávid 6.. oszt. – tanár: Kántor Erika – Baja
Szalay Zsófia 6. oszt. – tanár: Gerhát László – Kecskemét
Szilágyi Róza 5. oszt. – tanár: Bujdosóné Csáki Edit – Kecskemét

Nívó-díjat kapott:
Csupor Balázs 6. oszt. – tanár: Felnagyné Geri Emese – Kalocsa
Földes Máté 5. oszt. – tanár: Vannay Jánosné – Kiskunhalas
Lupták Dóra 6. oszt. – tanár Pusztai Virág – Kiskőrös
Tapolcsányi Katalin 6. oszt. – tanár Szalcerné Varsányi Hajnalka– Hajós
A IV. korcsoportban 4 versenyző indult.
Kiemelt Nívó-díjat kapott:
Vancsura Dániel (I.Tk.) – tanár: Kunosné Dankó Ilona – Baja

Nívó-díjat kapott:
Tótka Dorottya (I. Tk.) – tanár: Gálné Danics Éva – Kecskemét

Az V. korcsoportban 10 versenyző indult:
Kiemelt Nívó-díjat kapott:
Alács Rita (IV. Tk.) tanár: Sejben Ilona – Kiskunfélegyháza
Szabó Éva (IV. Tk.) tanár: Hazslinszkyné Jaross Adrienn – Baja
Terjék Zsófia (IV. Tk.) tanár: Sejben Ilona – Kiskunfélegyháza

Nívó-díjat kapott:
Béleczki Alíz (III. Tk.) tanár: Haskóné Apagyi Judit – Kalocsa
Gózon Tímea (IV. Tk.) tanár: Faragó Viktória – Dunapataj
Horváth Piroska (I. Tk.) tanár: Greksa Éva – Kecskemét
Kerekes Fanni (III. Tk.) tanár: Vízi Melinda – Kalocsa
Wilhelm Edit (III. Tk.) tanár: Apagyi Judit – Kalocsa

    Valamennyi korcsoportban számos versenyző kapott dícséretet.
    A zsűri teendőit Dobai Tamásné, Lozsányi Tamás a szekszárdi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és a jelen sorok írója látta el.
    A találkozó igen magas színvonalú volt és külön értéke, hogy a nem zenei pályára induló gimnazisták is nagy számban vettek részt, akik a zene öröméért muzsikáltak. A rendezvényre létszámkorlátozás nélkül jelentkezhettek az iskolák. Kötelező mű nem szerepelt a versenykiírásban . Ez a tény azonban megnövelte a tanárok felelősségét. A műsorválasztást illetően örvendetes, hogy a Bartók évfordulóhoz közeledve valamennyi korcsoportban igen sok Bartók mű hangzott el zeneileg jól megformált előadásban. A gyerekek között voltak, akik győzték a korosztályuknál jóval nehezebb darabokat is, különösen jellemezte ez az első korcsoport kiemelt nívódíjasait. A magasabb korcsoportban némely esetben a hangerő és a gyorsaság nem vált előnyére a zenei kifejezésnek. A második, harmadik és ötödik korcsoportban hallhattuk műsorválasztásban a legértékesebb (Bartók,Beethoven, Chopin, Debussy, Grieg, Liszt, Muszorgszkij, Scarlatti, Schumann, Telemann, Liszt) művek, zeneileg és technikailag is legmeggyőzőbb előadását (kiemelt nívódíjasok). Utólag sajnálom, hogy nem hallhattuk őket ismét, a gálahangverseny résztvevői lehettek volna. Időben azonban ezt nem lehetett kivitelezni.
     A díjkiosztó ünnepségen dr. Huszka László ny. főiskolai tanár, a Szendrei Alapítvány egyik megalapítója mondott ünnepi beszédet. A magas kort megért (91 éves) hangversenyre rendszeresen járó történelem professzor kifejezte háláját és köszönetét.A kitűnően felkészített verseny nem mindennapi élményt jelentett számára. Például hozta Szendrei Imre zongoraművész életútját, aki egykoron a szegedi Pedagógiai Főiskola tanára is volt. Majd a szülőknek bemutatta a Szegeden folyó zenei főiskolai és egyetemi továbbtanulási lehetőségeket.
    Maga a város is jelentős mértékben hozzájárult a rendezvény kiadásaihoz. A felkészítő tanárok oklevelet, a résztvevők oklevelet és emlékplakettet kaptak, a díjazottak emellett értékes könyv és CD jutalomban részesültek. Valamennyi újonnan jelentkező iskola Szendrei Emlékkönyvet kapott ajándékba.
Külön köszönet a kalocsai Liszt FerencAlapfokú Művészetoktatási Intézmény Zeneiskola igazgatójának Fehérvári Istvánnak és tanárainak, Vízi Melinda, Tóth Tibor, Haskóné Apagyi Judit, akik igen sokat tettek a szervezés érdekében Továbbá köszönet a találkozó támogatóinak. (Kalocsa Város Önkormányzata Belvárosi Virágüzlet, Karamell Kabinet Oktatási Kft, Kiss és Társai Kft-Tabdi, Markó Mátyásné cukrászmester, Schön virágüzlet, Tulipán utcai Húsbolt-Jáksó Vince)

Dombi Józsefné
a zsűri elnöke