Bartók szellemét idézték…


A közelmúltban fejeződött be az a nagyszabású esemény, amely az egész ország zeneiskoláiban tanuló fiatal zongoristák seregszemléje volt. Az Országos Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny méltán rangos szakmai rendezvénye volt az Aelia Sabina Alapfokú Művészetoktatási Iskolának. Mielőtt azonban értékelő gondolatokkal folytatnánk a beszámolót, álljon itt az az eredménylista, amely sok gyermek, fiatal tehetség számára fontos, nem feledkezve meg tanáraikról, akiknek hosszú és alapos munkája tette lehetővé a szép eredményeket.






Nagydíjasok:

Ránki Fülöp (tanára Becht Erika) Járdányi Pál Zeneiskola – Bp. II. kerület
Radosits Magdolna (tanára: Bernátné Fülöp Zsuzsa) Siófoki Művészeti Iskola

A tanári különdíjak:

Krokovay Gizella                Nyíregyháza, Vikár Sándor Zeneiskola
Megyimórecné Schmidt Ildikó        Pécs, Liszt Ferenc AMI
Sigmondné Erős Andrea            Szeged, Király-Kőnig Péter Zeneiskola


A zsűri elnöke: Eckhardt Gábor zongoraművész, a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium igazgató-helyettese volt.
A zsűri tagjai: Nádor György zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, dr. Duffek Mihály zongoraművész, a Debreceni Egyetem onzervatóriumának igazgatója, a Zongora Tanszék vezetője, dr. Kerek Ferenc zongoraművész, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskola Kar főigazgatója, a Zongora Tanszék vezetője, Mihalcsics Lászlóné zongoratanár, Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola
    A verseny kifogástalan megszervezésében, lebonyolításában nagy szerepe volt Kenessey László igazgató úrnak, Kovács Kálmánné szaktanácsadónak és Bartl Erzsébet igazgató-helyettesnek.
    A kétfordulós verseny először a regionális válogatókkal kezdődött nyolc alkalommal hat helyszínen. Az általános tapasztalat szerint nagyon aktívak voltak az iskolák, mert zavarbaejtően sok résztvevő jelentkezett. Az a több mint 100 ifjú zongorista, aki már az Óbudai Társaskörben a döntőn vehetett részt 2005. december 2-3-án, majd a gálakoncerten december 4-én 11 órakor a Bartók Béla Emlékházban, a válogatás következtében olyan játékszínvonalat képviselt, amely maradandó élményekkel ajándékozta meg a közönséget és persze a felelős munkát vállaló zsűri tagjait is.
    A két versenynap bőven szolgált szakmai, pedagógiai tanulságokkal, amelyekről gyakran esett szó a zsűri tagjainak személyes beszélgetéseiben és a zeneiskolai tanárokkal folytatott eszmecserék folyamán is. Nagyon fontos tény, hogy a gyermekek, a zsűri és a felkészítő tanárok között semmilyen határvonal nem húzódott ezúttal, a felszabadult, spontán beszélgetések minden résztvevőt meggyőzhettek arról, hogy a szakma közös ügyéért vállalt felelősség is közös.
    Az elhangzott produkciók alapján döntően lelkesült vélemények fogalmazhatók meg: alig-alig hallottunk olyan produkciót, amelyben ne lett volna ott a zenei tehetség kicsiny szikrája vagy éppen lebilincselő csodája. Természetes volt a szorgalom eredménye, a zenei kifejezés minőségére való törekvés. Számos produkció jobban sikerült a döntőben, mint a válogatón. A sok nívódíj, ajándék és különdíj mindenképpen azt a törekvést szolgálta, hogy buzdítson a folytatásra és elismerje azok munkáját, akiknek most nagyon jót sikerült teljesíteni.
    A zsűri tagjaként is bizonyíthatom, hogy számtalan műsor hallgatása közben csodáltuk meg a zenei kreativitás és a tehetség pillanatnyi intuíciójának szebbnél szebb példáit. Ez az 1.-2. korcsoportban éppúgy jellemző volt, mint a nagyobbaknál. Persze, minden produkcióhoz lehet hozzátenni, lehet kritizálni a technikai megvalósítást, az egyes billentésmódok kivitelezését, a célszerűtlennek tűnő testmozgásokat, a néha túl racionális vagy éppen nem egészen átgondolt megfogalmazásokat, de mégis jelentős túlsúlyban volt a dicséret és az elismerés. A kritikák mögött is a fejlődés segítésének szándéka állt.
    A magasabb korcsoportokban természetesen csökkent a résztvevők létszáma is, hiszen az életutak abban a korban már sokfelé ágaznak. Ugyanakkor éppen itt született meg a verseny egyik nagydíja is olyan zenei produkcióval, amely méltán nevezhető művészinek.
    Más aspektusból tekintve is örömmel tölthetett el mindenkit a verseny: miközben a társadalom értékrendje jelentős változásokat mutat, a zenei pályát választók létszáma is csökkenni látszik, aközben szívet melengető volt látni a fiatal zongorista generációk friss tehetségét, nagy létszámát, a művészeti ág továbbélésének kézzelfogható bizonyítékát. Jó volt megállapítani, hogy ma is büszkék lehetünk a magyar zongoraoktatásra.
    Essen szó a versenyzők tanárairól is. Amint az megfigyelhető volt, az elmúlt évtizedekben a magyar zongoratanár képzésben végzettek túlsúlyát láthattuk a felkészítők névsorában. Ők egy olyan korszak régebben vagy nemrég végzett zenepedagógusai, akikben nagy hit él, igen munkabírók és tehetségesek. E gondolat kiemelése azért is szükséges, mert a felsőoktatás küszöbön álló átalakításakor különösen felhívja a figyelmet a tanárképzés igen becses értékeire. Amikor a kétciklusú zenetanárképzést, annak programját, formáját és – finanszírozását tervezzük, tudnunk kell, hogy nemzeti értékünkről van szó, amely a zenei tehetség felfedezésével, gondozásával, hozzáértő fejlesztésével juttat el arra alkalmas fiatalokat a művészképzésbe, a hazai és nemzetközi zenei életbe, koncertpódiumokra, zenei együttesekbe, iskolákba. A verseny ékes bizonyítékát adta annak, hogy egy és oszthatatlan az a világ, amelyet a zenekultúra jelent.
    A verseny gálakoncertjének különleges hangulata, a díjazottak átszellemült előadásai, az öröm és a kinti napfény ragyogása, a sok gratuláció, szülői és tanári öröm láttán csak a legnagyobb köszönet illetheti meg a szervezőket és a támogatókat. Bármily nehéz munkájuk is igen nemes ügyet szolgált – és elfeledtette mindazokat a gondokat, amelyek napi életünket jellemzik. 

Dr. Duffek Mihály
zongoraművész