Magyar Kórusok Európában —

    2004. március 6-án és 7-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tartották meg a III. Karvezető Konferenciát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének-zenetanár, Karvezetés Tanszéke, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA), a Magyar Kodály Társaság és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma rendezésében.
    A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Falvai Sándor köszöntötte a résztvevőket, és fontos, jelentős eseménynek nevezte a rendezvényt. Kiemelte, mennyire nagy horderejű e két nap a kodályi örökség ápolásában, védelmében. Tihanyi László rektor-helyettes beszédében szintén köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy a magyar zene nagy megbecsülésnek örvend Európában, s jó jel, hogy a magyar zeneoktatás is kiemelkedő helyen szerepel. A XX. századot a magyar zene legnagyobb századának tartja. Jó lenne ezt a hagyományt megőrizni és folytatni. Ugyanakkor felhívta a figyelmet annak veszélyére, hogy túlértékeljük magunkat, és saját értékeink mellett figyelmen kívül hagyjuk, amit más népek halmoztak fel. Szerinte mindenkinek, aki a zene területén dolgozik, folyamatosan, mindennap küzdenie kell azért, hogy javuljon a minőség, s át kell gondolnia, vajon halad-e a korral? Vajon ugyanolyan időszerű-e az a zenei anyag, amit tanít, mint egy éve, két éve, három éve volt? Vajon a gyerekek ugyanazt értik-e a zene fogalmán, mint tanáraik? Számukra ugyanis a zene elsősorban a szórakoztató zene. Tihanyi László nagy gondnak tekintette, hogy hazánkban csökkent az iskolai ének-zeneórák száma; ezt a folyamatot feltétlen meg kell állítani – mondta. Vigyázni kell azonban arra, hogy mikor mit tanítunk, mert néhány rossz tanítási óra végleg eltántoríthatja a gyereket a zenetanulástól.
    Az 1957 óta ének-zene tagozatos Hunyadi János Általános Iskola - Igaliné Büttner Hedvig által vezényelt – kiváló énekkarának műsora után a határon túli magyar kórusok helyzetéről tartottak beszámolókat a vendégek.
    Magyari Zita karnagy (Kolozsvár) átfogó, összefoglaló beszámolót nyújtott az erdélyi kórusok helyzetéről. Elmondta, hogy az utóbbi évtizedekben egyre több az egyházi kórustalálkozó, közös koncerteket rendeznek, a nagyobb egyházközségekben felnőtt kórusok alakultak. A kolozsvári Szt. Mihály Plébánia Katolikus Gimnáziumában nyolc éve működik kórus, ahol a tagoknak fontos, hogy érzik: tartoznak valahova. A nehéz idők után (például kamerával figyelték, ki megy be a kapun) már megrendezhették – dr. Czirják Árpád védnökségével – első kórusfesztiváljukat is. Sajnos azt nem sikerült elérni, hogy hagyományteremtővé is váljon. Fájdalommal említette Kolozsvárt negatív példaként, hiszen a városban csak az egyház berkeiben lehet kórusban énekelni. (A Visszhang kórust 1988-ban megszüntették.)
    A rendszerváltás óta alakult Kis Károly Ifjúsági Kamarakórus már külföldön is fellépett, többek között a pécsi kórusfesztiválon, ahol oklevelet és ezüst pecsétet nyertek, mint a legjobb határon túli magyar énekkar, a XVI. Debreceni Bartók Béla Kórusversenyen pedig második és harmadik helyezést értek el. Erdély színmagyar vidékein a falvak támogatják kórusaikat, és kórustalálkozókat, egyházi kórustalálkozókat rendeznek.
    Józsa Mónika, a nyitrai Konstantin egyetem karvezetés tanára beszámolójában elmondta, mennyire örül, hogy Magyarországon is foglalkoznak a felvidéki kórusmozgalommal. Összefoglalta annak a felmérésnek az eredményeit, melyben minden kórus statisztikai adatait, illetve problémáikat, hiányosságaikat kérdezték meg, s hogy miben és mihez kérnek segítséget, milyen ötleteik, javaslataik vannak. Elmondta, hogy az általános iskolákban működő gyerekkarok (23) mellett a középiskolák sokkal nehezebb helyzetben vannak, hiszen nincs zeneoktatás, így a 36 középiskolában csak 5 énekkar működik. Ezeken kívül húsz felnőtt vegyes kar, két kamarakórus, öt nőikar és egy férfikar működik (Füleken). Az egyházi terület viszont eléggé feltérképezetlen.
    A legégetőbb gondot a karnagyképzés és a kottahiány jelenti. Az egyetemen kevés a hallgató – jelenleg összesen húsz magyar zeneszakos növendék van, de beleolvadnak a szlovák szakba, azaz mindent szlovákul kell tanulniuk. Így nem találkoznak a magyar népdallal, és nem is kérhető tőlük számon, de nincs is rá mód. Nem találkoznak magyar kórusművekkel, pedig rajtuk múlik, hogy lesz-e magyar kóruséneklés Szlovákiában. Jó hír, hogy megalakult a Közép-Európai Tanulmányok Kara (mely magyar szakként közismert). Tizenegy jelentkező van, akik magyar nyelven tanulnak majd. Fontos lenne felvidéki kórusvezetői tanfolyamokat tartani magyar szakemberek vezetésével, s szeretnének minél gyakrabban részt venni Magyarországon rendezett eseményeken. A magyarországi fellépési lehetőségekre nagyon nagy szükség lenne, mert ez mindig óriási, semmivel nem helyettesíthető élmény számukra – „mert itt olyan jó magyarnak lenni…”. Megemlítette, hogy négy kórusnak magyar karnagya van, ami jó, de nem ez a cél. Legrövidebb időn belül az lenne a leghatékonyabb segítség, ha a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről karvezető hallgatókat küldenének a Felvidékre. Évenként 2-3 kórusfesztivál, kórustalálkozó, adventi hangverseny színesíti zenei életüket. Ezek különösen fontosak a kisebbségi létben, melyben a kórusok közösségformáló, megtartó ereje nélkülözhetetlen.
    Pál Lajos Kárpátaljáról elmondta, hogy náluk a zeneiskolák mellett működnek a gyermekkarok, az egyházi iskolákban pedig 41 ifjúsági kar van. Hivatalos beszámolójának felolvasása helyett élvezetes, vidám helyzetképet rajzolt a kórusok mindennapi, de nem mindennapos történetekkel tarkított életéről.
    Dévity Zoltán a délvidéki énektanítás helyzetéről számolt be, mely a háború és viszály közötti daltanulással jellemezhető a legjobban. Úgy látja, hogy amilyen a zene, olyan a társadalom – náluk pedig ezekben az években megfeledkeztek a zenéről. Érthetően a pedagógusok sem a lelkükkel tanítottak, hanem mert kellett. Sok tehetséges gyerek feladja a zenélést és szakmát tanul inkább, vagy ha zenész lesz, külföldre megy dolgozni. A kevésbé tehetségesekből pedig sajnos rossz énektanár lesz (akikből egyébként is hiány van). Sikereik között említette meg az I. Egyházmegyei Fesztivált, melyet augusztus 20-án tartottak.
    Ezután Gilbert de Greeve, a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke üdvözölte a jelenlevőket. Elmondta, hogy amikor 1972-ben először Magyarországon járt, az egész világ úgy gondolta, nálunk fejlesztették ki a zeneoktatás tökéletesen jó modelljét. Mostani tapasztalatai alapján aggódik azért, ami itt történik. Szerinte ezt a folyamatot feltétlen meg kell állítani. Úgy gondolja, Magyarországon veszélyben van a zeneoktatás, s ezen elsősorban a magyarok tudnak változtatni, hogy a már elért sikerek ne vesszenek el. A Nemzetközi Kodály Társaság azt kezdeményezi, hogy mindenki, aki érintett a zeneoktatásban, az fogjon össze, mert csak így lehet eredményt elérni. Legelső lépés megmenteni, ami eddig már létezik, és azt meg kell őrizni. Ennek érdekében a Társaság megpróbálja összefogni azokat, akik külföldön is tudják, hogy miről is van szó. Elmondta, találkozott Magyar Bálint oktatási miniszterrel is, akinek szóvá tette, hogy ha minden úgy megy tovább, mint eddig, akkor tíz év múlva esetleg már Finnországba mennek majd a Kodály-módszert tanulmányozni kívánók. Az elnök ezt azért is sajnálatosnak tartja, mert ezt a módszert Magyarországnak nemzeti kincsként kellene bevinnie az Európai Unióba. Elmesélte, hogy Belgiumban is rossz volt a helyzet, ezért megszervezték, hogy három éven át naponta írt valaki a zeneoktatás ügyében az illetékes minisztériumnak – s meg is lett az eredménye! Ha más módszer nincs, lehet, hogy nekünk is ezt kellene tennünk Kodály örökségének megőrzése érdekében.
    Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző üzenetét, betegsége miatt felvételről hallgathatták meg a konferencia résztvevői. A Zeneakadémia nyugalmazott professzora többek között a művészet üzenetéről szólt, hogy ne cirkuszt, hanem templomot alkossunk belőle. S hogy miben is bízhatunk? Akinek van hite, az megtalálja az utat.  
    A III. Magyar Karvezetői Konferencia résztvevői ezt követően elfogadták a „Magyar zene Európában a XXI. század kezdetén” c. kiáltványt az iskolai ének-zenetanítás javításáért. A Kiáltványt Kollár Éva, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a KÓTA elnöke jegyezte.
    A konferencia programjában szerepelt Kodály Zoltán sírjának megkoszorúzása a Farkasréti temetőben, Jobbágy Valér és tanítványainak bemutatkozása, a Zeneakadémia kistermében pedig egy kórushangverseny. Vasárnap délelőtt karvezetői verseny zárta a tanácskozást.