G r a t u l á l u n k

a MAOE 2003. évi zenei kitüntetettjeinek

    A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 2003. évi nagydíját dr. Eősze László zenetörténész, a Liszt, Kodály, Verdi és Wagner életművének kutatója, a Nemzetközi Kodály Társaság 1975 és 1995 közötti ügyvezető titkára, az Editio Musica Budapest ny. művészeti vezetője, főszerkesztője kapta. A Zenei Tagozat kuratóriumának döntése értelmében pedig a 2003. évi Péterfi István-plakett jutalmazottja Retkes Attila muzikológus, a Magyar Hírlap Kulturális rovatának munkatársa, a Gramofon – Klasszikus és Jazz folyóirat igazgató-főszerkesztője lett. Weiner Leó zenepedagógiai díjat hárman nyerték el: Sziklay Erika Liszt-díjas érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Varga György zenepedagógus, a Budapest XVI. Kerületi „Rácz Aladár” Zeneiskola igazgatója és Selényi Dezső harsonaművész, a Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének nyugalmazott főiskolai docense.
    A díjakat 2003. december 19-én adták át Budapesten a MAOE Báthori utcai termében. Az alábbiakban Hollós Máté (Sziklay Erika és Retkes Attila), valamint Strém Kálmán (Varga György) ünnepségen elmondott laudációját tesszük közzé.

Varga György laudációja

Bajok vannak a zenei életben, baj van a zenei neveléssel. 30 éve publikáltam első írásaimat, amelyekben a bajok gyökereit kutattam. Akkor úgy találtam, hogy szakadék van a zenei élet különféle szintjei közt. A zenei élet elitje nem tudja, hogy mi történik egy falusi zeneiskolában, ott viszont nem szereznek tudomást a legfontosabb kortárs eredményekről, törekvésekről. Kimagasló szólistákkal ellátjuk a világot, mialatt az értékes zene közönségbázisa nálunk sokkal kisebb, mint a nyugati országokban. Ebből következett számomra, hogy a zeneiskola legfontosabb feladata nem százezer kis szólista idomítása, hanem igényes, értő közönség nevelése; nem az ujjrend megtanítása, hanem a zene megszerettetése, mégpedig zenei élmények segítségével.
    Kerestem azokat a kiváló muzsikusokat, pedagógusokat, akik felismerték e cél fontosságát és eszközökkel is rendelkeztek, hogy a célt elérjék.
    Így kerültem Abonyba, ahol egy kiváló igazgató, Szabó Sándor alapította az első falusi zeneiskolát. Rendkívüli eredményeket ért el, attól tartottam, hogy utóda nem tudja megtartani azt a csodát, amit ő teremtett. Az utódot Varga Györgynek hívták…
    Hamar fel kellett ismernem, hogy nemcsak fenntartja a csodát, hanem továbbépíti iskolája példamutató szerepét, jó hírét! Próbáltam, próbálom megfejteni Varga György titkát.
    Furcsán hangzik, mégis azzal kezdeném, hogy Gyuri szereti a zenét, szereti a gyerekeket és szereti kollégáit. Szereti, segíti, hagyja kibontakozni őket, perspektívát nyújt munkatársainak. A zeneiskola az ő irányítása alatt nemcsak kiváló oktatási szervezet, hanem komplex művelődési intézmény is, ahol az egyes tevékenységek összefüggenek, feltételezik, segítik egymást. Kultúrpolitikus (a szó legjobb értelmében), és modern menedzser, aki nem ismer akadályt. Bárcsak sok ilyen alkotó ember dolgozna a zenei életben! Ahol Gyuri munkához kezd, ott kitágul a horizont.
    1997 óta a XVI. kerületi zeneiskola igazgatója. Jó iskolát vett át, aztán ez a jó még jobb lett. Elkészült az új épület, aztán a hangversenyterem (kitűnő hangversenyekkel), aztán CD-stúdió (professzionális szinten). Nemrég avatták az Elektroakusztikai Központot és az új Steinway zongorát!
    Újabb és újabb együttesek születnek és aratnak sikereket. Ma 16 együttese van a zeneiskolának. Közben a növendékek egyénileg is eredményesek, I. díjat hoztak a Nyíregyházi Zongoraversenyről, a balassagyarmati Négykezes Zongoraversenyről, helyezéseket értek el trombita, gitár és mély-rézfúvósversenyeken.
    Az iskola rangjára utal, hogy olyan művészek tartottak kurzust, mint Geszty Szilvia, Rados Ferenc, Jurij Baskirov, Király Csaba és Binder Károly. Évente megrendezésre kerül a Szaxofontalálkozó, melyen a zeneiskolások mellett a szakma legismertebb képviselői (Dés László, St. Martin, stb.) is fellépnek.
    Még nem beszéltünk a külföldi kapcsolatokról. A belgiumi Neerpeltben a vonószenekar, a fúvószenekar és a gitárzenekar is I. díjat nyert. Így könnyebb továbblépni. Ennek nyomán a vonószenekar Dél-Afrikába kapott meghívást. De a fúvósok se panaszkodhatnak, az ő számukra az igazgató úr Svájcban Saas-Fee-ben, külföldi kollégákkal együttműködve, hozott létre több éve sikeresen működő fesztivált. A közeli országok sincsenek elhanyagolva. Rendszeres a kapcsolat Pozsonnyal, Krakkóval, Novi Vinodolskkal, Moszkvában pedig éppen a Csajkovszkij Konzervatóriummal.
    Nem csoda, hogy ezt az iskolát szeretik a gyerekek, a szülők, a tanárok — az egész kerület. A képviselőtestületben a támogatás egyöntetű, független a pártoktól, a politikától.
    Gyuri! Mint eddig, most is kíváncsian várom, hogy mi következik, mit tudsz még kitalálni?
    További sikereket kívánok és gratulálok a kitüntetéshez.

Laudáció Sziklay Erika Weiner leó-díjának

átadása alkalmából

    Ha egy zeneszerzőnek az a tisztesség jut, hogy kihúzhatja magát Sziklay Erika énekművész előtt, egész szakmája háláját kell tolmácsolnia. Hiszen hosszú ideig ő testesítette meg a kortárs zene iránti legnagyobb nyitottságot és elhivatottságot az énekes előadó-művészetben. Ő mutatta be Kurtág Bornemiszáját, Marostól Jeneyig oly sok komponista vokális életművének szoprán által elénekelhető alkotásait.
    Ám ma itt nem ezért, nem is a Bornemiszával vagy a Pierrot lunaire-rel kiérdemelt francia hanglemez-nagydíjakért ünnepeljük. Hanem Sziklay Erikát, a tanárt süvegeljük meg. Nem is tudom, előbb volt-e művész, s lett hamarosan tanár, vagy fordítva. Mindenesetre már konzervatóriumi énektanára ráhagyta a helyettesítését, ha nem tarthatott órát. Itt bimbózott a későbbi pedagógus? Vagy tán eleve azért esett rá a választás, mert született tanárnak látszott? Ma már ki tudja? Csak azt tudjuk, hogy Jászberénytől ível az út a Liszt Ferenc térig, s hogy 1960 óta oktat a Zeneakadémia ének tanszakán, ő egyedül egyetemi tanár rangban.
    Egy tanár méltatásakor tanítványok nevét szokás sorolni. Persze, a felsőfokú oktatás 40-ik évében a lista már a teljesség igénye nélkül is túl hosszú. Hirtelenjében Kukely Júlia, Kertesi Ingrid, Meláth Andrea neve jut az eszembe. Fiú kevesebb került a Sziklay-akolba, de aki igen – mint Ambrus Ákos – ugyanúgy „megfertőződött” a kortárs zenével, mint a hölgy-növendékek zöme. Jellemző, hogy nemcsak diplomás tanítványai kapnak rendre a mai magyar zene tolmácsolásáért Artisjus-díjat, hanem már az akadémisták is – Miks Adrienne, Sáfár Orsolya. Nem féltékeny arra, hogy mindent átadjon, hiszen a jelentős egyéniséget nem zavarja, ha további egyéniségeket ad a szakmának.
    A Weiner Leó-díj átadásakor azt kívánjuk, minél több egyéniség hallja még intelmeit, kedvenc megszólításával: „Kiskutyám”!

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete díjátadó ünnepségén 2003. december 19-én elmondott beszéd szerkesztett változata.

Laudáció Retkes Attila Péterfi-plakettjének

átadása alkalmából

    Azt az embert, akinek most dícséretét vagyok hivatva zengeni, nem szeretem. Jóvátehetetlen tapintatlanságot követett el velem szemben: velem azonos napon született 18 évvel később. Így ahányszor e tényre gondolok, vénségemet kell megélnem.
    Azt az embert, akit most kitüntetünk, nagyon szeretem. És becsülöm, mert zenei életünk egyik központi alakjává nőtte ki magát. E központiságban kifejeződik az, hogy egyenlő távolságot – sőt inkább közelséget – épített ki a komoly és a könnyű zenei műfajokkal és képviselőikkel, s ugyanilyen egyenlő „közelség-tartó” a zenei élet különböző szekértáboraival. Teszi mindezt úgy, hogy elfogulatlanul tudósít a teljes zenei élet eseményeiről és háttér-tudnivalóiról a napi sajtóban, továbbá szaksajtót alapít. Napilapban hosszú idő óta ő az egyetlen állandó jelenlétű és állandó szakmai megbízhatóságú zenei újságíró, akinek érdeklődésére számíthat a szakma, szabatosságára és szakmai felelősségére pedig az olvasó. Köszönettel tartozhat neki ezért a zenei élet mellett szerkesztősége, a Magyar Hírlap is.
    Sokat vállaló emberek nemegyszer – túlnövekvő terheik súlya alatt – elhanyagolnak, sőt abbahagynak egyes tevékenységeket. Nem így Retkes Attila! Ő létrehoz, majd megtart! Nem sorvad el a szülötte, neveli-növeli, ám eközben nem harsogja túl, nem csap visszatetszővé válható dér-dúrt vállalkozásai körül, hanem csöndes eleganciával fejleszti azokat. Gondoljunk csak a Gramofon lapalapítására, majd az Internetre is kiköltözésére, később a hanglemez-díj létrehozására.
    De nemcsak teremtményét gondozza-fejleszti, hanem önmagát is. A zenetudományi végzettség mellé közgazdasági diplomát szerez, ő már nem a hályogkovács-menedzser nemzedék képviselője. Ugyanakkor kismonográfiát ír, tehát szakmailag is értéken tartja magát.
    Retkes Attila munkássága nemesen világít vissza a Péterfi-plakettre, amelynek reflektorfénye most rávetül.

(A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete díjátadó ünnepségén 2003. december 19-én elmondott beszéd szerkesztett változata.)