17 éve nevelem és oktatom az ének-zene sajátos
eszközeivel a Bárczi Gusztáv Általános
Iskola és Speciális Szakiskola közel ötszáz
tanulóját.
Ezen idõ alatt kísérleti, mûvészeti
nevelési, alaptantervi, komplex fejlesztési, kerettantervi
programokat dolgoztam ki az OKI és a Bárczi Gusztáv
Gyógypedagógiai Fõiskola irányításával
1-8. és 1-10. évfolyamokig. Elkészítettem iskolánk
mûvészeti nevelési programját az 1-8. és
9-10. évfolyamok számára is. Ezek mellett számos
cikket, módszertani ajánlást és tanári
kézikönyvet írtam. Munkáim a Parlando, a Fejlesztõ
pedagógia c. folyóiratokban és az OKI Gyógypedagógiai
Alaptantervek adatbankjában hozzáférhetõk.
Mindezen munkám arra irányult, hogy bemutassam, hogy
az ének-zenei nevelés miként segítheti elõ
a sérült személyiség fejlõdését,
teszi lehetõvé fejlesztését, erõsíti
önazonosságát.
A sérült gyermekek nevelésében szerzett tapasztalataim
bátorítottak fel arra, hogy a Kaposvári Napsugár
Gyógypedagógiai és Rehabilitációs Központ
felkérésére – megalakulásától
kezdve – zeneterápiás foglalkozásokat vezessek.
7 évvel az intézmény megalakulása óta
eredetileg tervezett kapacitásához képest tízszeres
létszámot lát el a központ. Az iskolai és
egyéb intézményi életbõl kiszorult,
3-18 éves korú, speciális problémákkal
küszködõ gyermekek egyedi sérültsége
és heterogén összetétele jellemzõ az intézményben
kezelt tanulókra.
A zeneterápiás fejlesztésre járó
3–8 éves gyerekek viselkedés–, ill. magatartás-zavarosak,
beszéd ill. kommunikációjuk késett, anyjuktól
nehezen válnak el, ill. nem is tudnak elválni, sok közülük
agresszív hajlamú, egyenként más–más
problémával. Hetente egy alkalommal 15–20 perces fejlesztésben
vesznek részt, melyet általában kiegészít
más, gyógypedagógiai vagy mozgásfejlesztõ
terápia is.
A munkát közös megbeszélésekkel a gyerekekhez
igazítjuk, haladási ütemük, állapotuk szerint
korrigáljuk, változtatjuk folyamatosan.
A zeneterápiás foglalkozásokat végigkíséri
az éneklés. Válogatva énekelek gyermekjáték
dalokat és népdalokat.
Igyekszem azonos hangnemben énekelni, amit megnyugtatásnak
használok az ismerkedéshez.
Miközben énekelek, játékot kínálok,
kapcsolatot keresek, figyelem a gyerek reakcióit: miként
reagál az érintésre, milyen hangokra figyel fel, mit
csinál a játékokkal, hangszerekkel, állatfigurákkal.
Ha tevékenységet kezd a gyermek, akkor bekapcsolódom,
építem, rakom, elveszem vagy folyamatot kezdeményezek,
labdát, golyót gurítok, megérintem, kézbe
adom, visszakérem. Arra törekszem, hogy a játékkal
kezdeményezett építés, rakosgatás folyamattá
váljon, hogy növeljem a figyelem intervallumát és
a kezdeménybõl egy játék-szituáció
teremtõdjön. Az éneklést rövid párbeszéd
erejéig szakítom meg, ami a játékot a teljesség
felé lendíti.
Ha kész az építmény és jó,
de véletlenül leborul, hanggal kísérem, hogy
meglepõdtem, nevetünk és “még egyszer” kérdéssel
felkínálom az ismétlés lehetõségét,
és már közben gyorsan újra félig felépítem,
hogy a záró kockákat a csúcsra téve
most már közösen, együtt boríthassuk
le tornyot, és újra meglepõdjünk és
újra nevethessünk.
A játék szituációit, kezdeményeit
a gyerek hangulata irányítja. Én úgy teszem
hozzá a kockáimat, hogy ne sérüljön az az
érzése, hogy ezt õ építette, õ
rakosgatta vagy õ válogatta.
Az egy hónapos megfigyelési idõ alatt kialakul
egy kapcsolat, általában azzal az érzéssel,
hogy itt jót lehet játszani.
A gyerekek megérzik, hogy ebben a látszólag “mindent
megengedõ” légkörben nem kell visítani, ha valamire
kíváncsiak. Le lehet venni a polcról, fel lehet nyitni,
meg lehet nézni, s ha még sem olyan érdekes, mint
azt gondolták, akkor összecsukjuk, s visszatesszük a helyére.
A gyerekek hanggal irányítva sok mindent megértenek,
s ha nem is beszélnek, ilyen módon is kommunikációra
késztethetõk, ami természetesen nem igazi párbeszéd,
de jelzés értékû és a további
együttmûködésben használható.
Közben az is kiderül, mi a gyermek kedvenc játéka,
állata, könyve, képe, kosárban levõ összerakós,
vagy autó, figura, vagy hangszer, vagy hangot adó állatfigura.
A kedvenc hangszereknél (kis cintányér, függõ
fémrudacskák, faütõk, harang vagy xilofon) nem
csupán a hang az élmény forrása, hanem a kísérõ
mozdulat, s annak végtelen ismételhetõsége.
A hangszerek az építés, a játék szerves
részei, de nem hangszerként, hanem mint építõ
elem. Bármi lehet, bárhová helyezhetõ, pl.
a cintányér lehet kalap, arc-simogató, háztetõ.
A harangokat általában összeszedik az állványról
a gyerekek, aztán toronyként egymás tetejére
helyezik, majd visszarakosgatják az állványra, és
az egész kezdõdik elölrõl, ám a harangocskák
sorrendje most már más, és ez már egy másik
játék, amit újra lehet cserélni, ismételni,
hogy szinte soha sincs vége.
Ugyanezt tapasztalom a mûanyag játékoknál:
ehetõ vagy nem ehetõ gyümölcsök, kalács,
krumpli, répa, vagy paprika esetében is.
A játék újabb játékot szül,
mert azért közelíti a szájához a mûanyag
krumplit, hogy újra azt az indulat nélküli hangot hallja,
amivel az imént tiltakoztam.
Mérei Ferenc “A játék öröme” c.
elõadásából ide illenek a következõ
gondolatok:
“Az elfelejtett gyerekkorból egyfajta örömöt
mindannyian magunkkal hozunk a felnõttségbe.
A játék öröme ez. Önmagáért
való, önmagában teljesülõ, könnyen
oldódó, teljes egészében soha fel nem oldódó
feszültség ez. Mint élménynek az érzelmi
szintjében vágyak feszülnek hátsó gondolatok
és fondorlat nélkül, célok feszülnek érdek
nélkül. Minden lehet játék, de nem minden játék.
A játékban minden lehetséges. Jól mondta Freud,
a játszó gyerek magában a játékban mindenható,
egész világegyetemmel rendelkezik. Játékai
ebben az értelemben vágyteljesítõk.”
A hang, a mozdulat, az arckifejezés együttes élmény.
3–4 ismétlésnél már a gyermek is próbálkozik,
utánoz, s bár ez csak töredékes, mégis
tetten érhetõ kommunikáció, sõt a megkésett
beszédûeknél már remény arra, hogy valami
elkezdõdött, megmozdult.
Valójában, az énekléssel párt keresek,
társat hívok a játékhoz, kapcsolatot kezdeményezek.
A gyermekdal irodalom bõséges a dalok hangulatát,
változatosságát tekintve. Ezért a gyerekek
pillanatnyi hangulatához igazodva változtatható a
repertoár.
A megnyugtató kiszámolós, kis ámbitusú,
lépegetõs dallamfordulatú, kérdés-feleletet
idézõ párbeszédes, nagy ugrású,
ismétlõdõ dallamfordulatú, hangutánzást,
imitálás lehetõségét kínáló
dalok váltogathatják egymást.
A gyerekek ezt a szituációt természetes közegként
kezelik. Semmi rendkívülit nem találnak abban, hogy
ebben a szobában a földre ülünk, játszunk,
és én közben énekelek. Ebben a helyzetben társként
mûködök, mivel nem gondolom, hogy a zeneterápiás
foglalkozásnak bármilyen órára vagy iskolás
helyzetre kellene emlékeztetnie, vagy netán elõkészítenie.
A kezdeti ismeretlenség, ellenállás vagy fenntartás
feloldására is az éneklést, a hangicsálást
választom a szorongó, megszeppent gyereknek. Pl.: a folyosón
levõ motorra, biciklire vagy autóba pattanunk, sebességbe
kapcsolunk, börrö-günk, nagyokat fékezünk, kanyarodunk,
közben én énekelek (“Megy a kocsi, fut a kocsi”, vagy
“Jön kocsi”, vagy “Bakon ül a Lajkó” kezdetû
dalokat) és tülkölést, fékcsikorgatást
utánozva megérkezünk, leparkolunk, majd a szobába
érve autót keresünk a folytatáshoz.
Szélsõséges és elsöprõ indulatú
repertoárt képviselnek a gyermekek, részben sérültségük
okán, részben napi vagy pillanatnyi hangulatuk, élménymaradványaik
miatt. Meggyõzõdésem, hogy talán az ok felkutatása
nem is lehet mindig célom, ám a terápiából
adódóan a legfontosabb, hogy a gyermeket megnyugtassam, a
rossz emlékeket feledtessem és új maradandó
élményt nyújtsak.
Az is elõfordult már, hogy minden elõzetes elgondolást
félretéve arra volt szükség, hogy egyszerûen
felemeljem, megöleljem, elringassam és megnyugtassam a gyereket.
Ha az egész idõ a heti 1 alkalom 15–20 perce ezzel a
babázásnak látszó ringatással telik,
akkor is azt mondhatom, hogy ott és abban a helyzetben erre volt
szükség és ezt bárki más nem tehette volna
meg.
Arra törekszem, hogy jó élménnyel, jó
emlékekkel teljen ez a rövid idõ. Arra gondolok, hogy
csak ennyi idõ van a lélek-érintésre. Vezet
egyfajta kíváncsiság abban, hogyan tudnám a
gyerekeket felfedezni és megnyitni. A heti 1 alkalom 20 perce csöppnyi
idõ, mégis a gyerekek egyénisége, személyiségük
rejtettsége az, ami igazán motivál abban, hogy töredék
emlékeiket felidézzem.
“Nem kétséges, hogy a muzikalitás, a zeneiség
eredetét az anya és magzata közti titokzatos történésekben
kell keresnünk, ezekre csak testünk “emlékezik”. Ha voltak,
(mert lehettek) fájdalmas tapasztalások, úgy azokra
sem tudunk más úton emlékezni, mint a zene “behatoló”,
megmozdító, zsigereinket és sejtjeinket emlékeztetõ
hatásán át. Amit a zene “mozdít”, megindít
bennünk, az a mély memória öntudatlan tudása,
létezésünk korai, csak a testben megõrzött
történéseibõl. A zene sokfelé indíthat
ebben az “emlékezésben”, sok sebet feltéphet, de felszabadító
katarzisban be is gyógyítja õket.” (Bagdy Emõke,
2002. Zenei Nevelési Konferencia, Budapest)
Talán nem túlzás, ha azt állítom,
hogy ha ezekre a zsigerekben található megnyugtató,
biztonságot adó emlékekre, emlékfoszlányokra
teszek lélek-érintõ, emlékeztetõ gesztusokat,
azokra elõbb utóbb érkezik válasz, válasz-töredék.
A zeneterápiás fejlesztésnél a zene megnyugtató,
gyógyító voltáról történik
bõséges beszámoló, klasszikus zeneszerzõk,
mûvek kiválasztásáról, alkalmazott hangszerek
sokféleségérõl, ám kevés szó
esik az éneklés, a hangokkal történõ változatos
megnyilatkozási lehetõségekrõl. Nem az ének–zene
pedagógiában központba helyezett átélt,
kifejezõ, bemutató éneklésrõl beszélek,
hanem a természetes, önfeledt, önmagáért
való dalolásról, melyben az éneklõ azonos
önmagával, önnön személyiségével,
érzelmeivel és érzelmi kitárulkozásával.
Amirõl Fekete Anna így ír:
“A dal azonos volt azzal, amit kifejezett, egy emberrel, egy élettel,
egy fájdalommal, egy szerelemmel.” (ld. elõzõ hivatkozás
forrását: 126. old.)
Majd így folytatja:
“Az éneklés a kendõzetlenül rezgõ
emberi hang, az ember lényét szinte põrére
vetkõztetve tárja a hallgatók elé. …
Ha megfigyeljük, hogy mi az az erõ, amely nem csak az éneken
keresztül az embert, hanem magát az éneklést
is élteti, az a saját érzelmekkel való közvetlen
kapcsolat, annak õszinte, spontán, elfojtásmentes
kifejezése és képesség a saját Én-en
való túllépésre, egy magasabb dimenzió
felé.” (127.old., Zenei Nevelési Konferencia 2002.)
Arra szeretném irányítani a figyelmet, hogy a
hangunk személyiségünk tükre. Fontos, hogy építsünk
vele, bátorítsunk, biztonságot adjunk és ne
üssünk, ne közvetítsünk helyrehozhatatlan indulatokat.
A beszédfejlõdés – az anyanyelv elsajátítása,
nem csak a magyar abc hangjainak kiválasztását és
reprodukálását jelenti, hanem a hangkapcsolatok játékát
és a mögötte meghúzódó hangulatokat,
érzelmeket és árnyalatokat is. Ebben adhatunk át
biztonsági kapaszkodókat a gyerekeknek, saját hangjuk,
saját személyiségük megtalálásához.
A gyermekjátékdalok és népdalok sokasága
tematikusan is, dallamjárásban is, hangulatában is
gazdag a választáshoz. A 15-20 percnyi idõ alatt kb.
10 dalt lehet kínálni, a megnyugtatás, a ringatás,
a felelgetés, a kiegészítés, az érintés,
a simogatás, a kiszámolás gesztusaihoz. A dalanyag,
a “választék” az évszakokhoz, az ünnepnapokhoz,
a különbözõ alkalmakhoz, vagy a pillanatnyi helyzet
adta improvizációhoz igazodva változik és gazdagodik.
Ha a “választékból” valamelyik tetszett, egyetlen
motívum felidézése elég, hogy ismételjük
és az élményt megerõsítsük.
Gazdag lenne a példatár azokról a meglepõ
pillanatokról, melyekben a gyerekek sérültségükbõl
kilépve, önmagukat adják, megnyilvánulnak, és
mintegy varázsütésre tovább illan ez a pillanat.
Példaként néhányat idéznék:
§ Teljesen mozgásképtelen kisfiú simogató
kezem alá tolja háta púpját, mint egy kiscica.
§ Egy másik kisfiú, akinek meghalt a kubai édesanyja
szüléskor, egy óvatlan pillanatban a hátamra
mászik és ott teljesen elnyúlva elringatja magát.
§ Autista kislány könyvlapozás közben
csak monoton ismétli az állatokat, majd váratlanul
megrendeli, amit hallani szeretne, hogy énekeljek.
Nincs ezekben semmi rendkívüli, mégis egyszerre
felemelõ és természetesen egyszerû.
“Felnõtt korunkban is megõrizzük a támpont
szerinti tájékozódásnak azt a készségét,
amely annyira személyessé teszi a gyerekek eligazodását
a világban. Valamennyiünknek van szubjektív térképe.
S ha tájékozódásunkban általában
irányt követünk és térképek emlékét
használjuk fel, mégis minden nap járunk utcákon,
tereken, melyeken örömeink és bánataink emléknyomai
igazítanak el bennünket. S bár körül vagyunk
véve naptárakkal, kalendáriumokkal, mégis mindnyájunknak
van szubjektív naptára, amelyen teljesülések
és csalódások tagolják az idõt. Éppen
így van egy személyes tájékozódási
rendszerünk, érzelmi élményeinkbõl, játék
élményeinkbõl, fantáziánkból,
tapasztalatainkhoz simuló vonzásokból és taszításokból.
S ezek a támpontrendszerek, ezek az élménymaradványok
megõrzik bennünk a világot, melyben felnõttünk.
Néha érdemes felidézni lesüllyedt hátterüket
és megindulni visszafelé Ariadné fonalukkal az emlékezés
labirintusában.” (Mérei Ferenc: Emlékek és
támpontok, 1984.)
Mi felnõttek nem gondolunk mindig eléggé arra,
hogy minden pillanatban, észrevétlenül értékképzõ
minták lehetünk. Az élmények, amelyekben szereplünk,
tájékozódási támpontok maradnak a gyermekeink
életében.
FÜGGELÉK:
Az intézmény bemutatását az igazgatónõ:
Kanalicsné Beleznai Csilla, a Bárczi Gusztáv Szakmai
Napok Regionális Konferenciáján (Kaposvár 2003.
március 27.) elhangzott elõadásának szavaira
bízom, hogy az Olvasók számára nyilvánvalóvá
váljék, mennyire heterogén, az iskolai életbõl
kiszorult 3–18 éves korú speciális problémákkal
küzdõ gyermekekrõl van szó.
Az intézmény létrejötte:
Az intézmény mûködése 6 éves
múltra tekint vissza. 1996-ban a város egyik bölcsõdéjében
mûködõ speciális csoport megszûnésével
több, súlyosan–halmozottan sérült gyermeket nevelõ
család helyzete vált megoldatlanná. A szülõk
kezdeményezésére a Mozgáskorlátozottak
Somogy Megyei Egyesülete felvállalta a problémát,
és egy családi házban megkezdõdött 10
halmozottan sérült gyermek fejlesztése, gondozása
2 gondozónõvel, 1 gyógypedagógussal és
1 mozgásfejlesztõ szakemberrel.
1997. februárjában Kaposvár Megyei Jogú
Város Önkormányzata rendelkezésünkre bocsátott
egy volt bölcsõdei épületet. Így létrejött
a Napsugár Otthon, majd 1999-ben a Napsugár Központ,
2002-ben a Napsugár Gyógypedagógiai Központ és
a Napsugár Rehabilitációs Központ.
Intézmények:
1) Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai Fejlesztõ
Központ és Óvoda: pedagógiai szakszolgálati,
illetve nevelési–oktatási tevékenységet lát
el.
2) A Rehabilitációs Központ fogyatékosok
nappali intézményeként szociális feladatokat
old meg.
Az intézmények vezetése igazgatóhelyettesek
közremûködésével, egy igazgató irányításával
történik.
A központok célja:
A lassabban fejlõdõ és sérült gyermek
születésétõl 18 éves koráig kiterjedõ
komplex, átfogó fejlesztése, személyiség
formálása, ezzel párhuzamosan családjának
gondozása. A gyermek képességeinek és az adott
lehetõségeknek megfelelõ nevelési–oktatási
(integrált vagy szegregált) intézménybe való
bekerülés elõsegítése. A 18. életévüket
betöltött sérült fiatalok optimális szociális
intézményrendszerbe való elhelyezése.
A központok feladatai:
§ pár hetes kortól 6 éves korig lassabban
fejlõdõ és sérült gyermekek korai fejlesztése,
§ 3–8 éves mozgássérült gyermekek óvodai
ellátása,
§ 6–18 éves korig súlyos, halmozottan sérült
gyermekek, fiatalok fejlesztõ felkészítése,
§ 3–18 éves integrálható mozgás- és
látás-sérült gyermekek speciális fejlesztése,
§ a hagyományos közösségi nevelésbõl
kiszorult 3-18 éves halmozottan sérült, autista, autisztikus,
viselkedésproblémás gyermekek, fiatalok nappali szociális
ellátása.
A fenntartó:
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete
Az intézmények mûködése :
Szakmailag önálló, jogi személyiséggel
rendelkezõ, elkülönített gazdálkodást
folytató, a mûködéséhez szükséges
saját költségvetéssel és önálló
ügyintézõ képviseleti szervvel rendelkezõ
képviseleti egység.
A gyermekek szakértõi bizottságok (Tanulási
Képességet Vizsgáló Szakértõi
és Rehabilitációs Bizottság, Mozgásvizsgáló
Országos Szakértõi Bizottság, Látásvizsgáló
Országos Szakértõi Bizottság), illetve gyermek-neurológus,
ortopéd szakorvos javaslata alapján kerülnek intézményünkbe,
ahol szakmai team dönt a megfelelõ terápia alkalmazásáról.
A szakmai team tagjai és a terápiák mindkét
Központban megegyeznek.
A szakmai team tagjai : Alkalmazott terápiák:
§ gyógypedagógusok, Gyógypedagógiai
jellegû:
§ gyógypedagógiai asszisztensek,
Értelmi területek fejlesztése
§ konduktor, Beszédfejlesztés
§ gyógytornász, Alternatív
és augmentatív kommunikáció
§ gyógymasszõrök,
Látásnevelés
§ gyógyúszás-oktató,
Hallásfejlesztés
§ lóterápiás szakember,
Zeneterápia
§ zeneterapeuta, Bazális
terápia
§ gyermekorvos – gyermekneurológus, Autista,
autisztikus gyermekek terápiája
§ fogszakorvos,
§ ortopéd szakorvos, Mozgást
javító terápiák
§ fejlesztõ gondozónõk.
Szomatopedagógia
Gyógytorna
Konduktív mozgáspedagógia
Szenzoros integrációs terápia
Lóterápia
Hydroterápia:
zsálya- és
pezsgõfürdõ, gyógy-úszás
Gyógymasszázs
Intézményeinkben a komplex személyiség fejlesztést
több terápiás eljárás együttes alkalmazásával
egyéni vagy kis-csoportos foglalkozások keretében
folytatjuk.