CHOPIN: NINCS, AMI KÉNE

   Már korábbi, mazurkák fölötti éremművészeti szemlélődésünk során rátaláltunk a párizsi szalonok Chopinje mögött a lengyel zenei anyanyelvű költőre, az otthon tájaira visszamerengőre. A lengyelség még e műveknél is közvetlenebbül mutatkozik meg a zeneszerző dalaiban, amelyek közül az egyik leginkább fátyolos tekintetűen szláv lelkűt ismerjük meg az alábbiakban. Címe: Nie ma czego trzeba (Nincs, ami kéne) Op.74 No.13. 
   A zongorán a bevezetés ütemei a szubdominánsra fellépő autentikus fordulatokkal sóhajtoznak. Annyi korábbi hivatkozás után restellem elismételni, hogy a szubdomináns a befelé fordulás bensőségességét hordozza, így ez az akkordkapcsolat minden kétséget kizáróan megadja a dal fájdalmasan önmarcangoló hangulatát. Ráadásul a IV. fok egy tizenhatod erejéig kétszer is II. fokú kvintszext akkorddá nyílik?, bonyolódik?, differenciálódik? Míg a helyes szóhasználaton töprengünk, már modulált is a szerző a domináns hangnembe, hogy onnan V. fokú szeptimakkorddal kanyarodjék vissza a tonikára. Az első énekelt ütem ritmusa a bevezetés ritmusképletét visszhangozza. Azaz inkább felismerjük: ezt előlegezte már a bevezetésben is. Az ének 3. üteme a szubdomináns ingamozgással és a kvintszext-hangzattal emlékeztet az introdukció megadta hangulatra. A harmóniák többnyire egész ütemre kiterjedőek, így szinte feltűnik a 10. ütemben a VI. fok és a II. fokú kvintszext „gyors” funkcióváltása. Ez már a dal (a 13. ütemtől kezdődő) 3. sorának nyugalmát készíti elő mintegy ellentétképpen. Az előkészítés finom harmóniai gesztusát is fel kell azonban fedeznünk. A 12. ütemben a tonikai első negyed után a másodikon I. fokú kvartszext akkordot hallunk. Szinte észrevétlen, amint a tonika helyén egyszerre csak domináns íz tűnik föl, olyannyira, hogy e nem zárlati szerepben inkább halljuk talajvesztett, erőtlen tonikának az I. kvartszextet, mint erős dominánsnak. Lelki rebbenésünket a párhuzamos dúrban két ütem hosszúságban (ennyi időt eleddig nem tett ki egyetlen akkord sem) megszólaló tonikai hangzat (C-dúr) nyugtatja meg, majd annak az új hangnem dominánsára kinyílása és a basszus kvartlépéseinek láncolatán elért szubdomináns (C-ben II., a-ban IV.fok), amely visszahajlít alaphangnemünkbe. A 4. sor zárlata végén Chopin nem ismétli meg az a-moll I. kvartszextjének eszközét, mert tudja: kétszer egymás után ugyanarra az érzékre hatni tompító. Ráadásul előttünk még három versszak azonos kísérettel. Így a záróakkordon (20. ütem 2. negyede) C-dúrra terel, mintegy előlegezve az ismétlés C-dúr kezdetét. A dal a bővítés két ütemében lélegzik. Az utolsó előtti szótagot melizmázva, az a-moll dominánsán tanyázva elgondolkodik. Afféle dumka kerekedik Bohdan Zaleski szövegére. A dumka a szláv népzene egyik alapvető daltípusa: az ukránoknál rövidebb történeti eposzféle (a duma eredeti jelentése: gondolat), a lengyeleknél elégikus jellegű lírai népdal). Ugyane szöveg részleteiből szövi Chopin Dumka című dalát, amely azonban nem folyamodik olyan „rafinált” eszközökhöz, mint elemzett dalunk. Nem lélegezteti merengőn, csak eldúdolja a dumkát. Zaleski teljes verse (nyersfordítását közöljük) azonban megkívánja a szinte eszköztelen egyszerűség minimális gesztusokkal való komplexebbé alakítását.

1.Köd száll a szememre keblemről,
   balra és jobbra lebeg körülöttem;
   dumka az ajkamon zeng és elhal!
   Néma, oh! néma, mert szomorú.
 

2.Nincs, mert nincs, ami kéne!
   Régóta unalmas, kedvetlen itt nekem:
   Se napom! Se egem! 
   Sem a valami, amivel szívem élt. 

3. Szeretni és énekelni volna angyali!
    Idegenben, itt a pusztában álmodoznék,
    mint otthon:
    Szeretni, oh, szeretni, és nincs kit!
    Énekelni, oh, énekelni, és nincs kinek! 

4. Néha szemem az égnek szegezem, 
    a szélfúvást nem szídom:
    hideg, oh hideg, de kopog a szívem,
    mert dumkával repülünk más 
    országokba!