Marimba Magic

Sarah Tenney

Üdvözöljük Önöket a Marimba Magic bemutatóján!

Közreműködnek: Sarah Tenney, a Marimba Magic alkotója és növendékei a The Rivers Music School-ból (USA): Jessica Kaliski (6 éves)   Nathaniel Dick (8 éves), Alicia Palmisano (7éves), Julia Moody (9 éves)

A Marimba Magic olyan kreatív zenei előképző kurzus, melynek során marimbán, REMO dobokon és más ütőhangszereken játszva a gyerekeknél alakulnak ki a ritmikai és intonálási készségek. A Marimba Magic növendékeinél jó zenei érzék fejlődik ki, ebbe beletartozik a kromatikus billentyűzet elsajátítása és a hallás utáni ill. kottából történő zenélés is. A növendékek tankönyve könnyű dalocskákkal indul, amelyek fokozatosan nehezedő elemekkel egészülnek ki. A növendékek eljátsszák és egyszólamban éneklik a dalokat szöveggel vagy számokkal, és később ehhez társul a dallam és az ütőhangszeres kíséret.
Az improvizáció a tananyag szerves része. Egyes improvizációs gyakorlatok olyan speciális készségeket fejlesztenek, mint pl. improvizáció adott akkordra, hangsorra, ritmusra, metrumra, tempóra vagy dinamikára. Más improvizációs gyakorlatok teljesen szabadok, lehetővé téve a gyerekekben lakozó bármiféle zene “felszínre törését”. Minden foglalkozáson minden növendék improvizál egy szóló darabot, amellyel felfedezi a magában rejlő ritmusokat és dallamokat. 
A Marimba Magic arra törekszik, hogy a növendékeket stabil zenei készségekkel vértezze fel és kialakítsa az improvizálás és az írott zene szeretetét. A csoportos foglalkozás folyamán létrejövő, a sporthoz hasonló csapatszellemben a növendékek érzik az együttzenélés örömét és egymás támogató segítségét.
Ezen a bemutatón a csoport tagjai dalokat fognak játszani és saját maguk is alkotnak zenét. Reméljük, hogy Önök is csatlakoznak hozzájuk! Tudjuk, hogy Magyarországon kiváló zenepedagógusok vannak. Nagyon örülünk annak, hogy itt lehetünk, és ezért Magyarország tiszteletére a magyar trikolór színeibe öltöztünk.

A bemutató műsora a következő:
Bevonulás
A növendékek ritmikus lépésekkel vonulnak be, körbeállva játszanak együtt, majd a REMO gyerekdobokon.
The One Two Three Waltz (Az Egy - két - há - négy keringő)   Sarah Tenney
 A dalt az ötévesek is könnyedén megtanulják, mert minden ötéves gyerek szeret számolni vagy az abc betűit mondogatni. Megtanulják a számokat és felsorolják a C dúr skála hangjainak a nevét. A csoport egyik fele a dallamot játssza, a másik fele pedig a dobol.
A vezénylés már az első naptól kezdve igen kedvelt tevékenység. A növendékektől ez nagyfokú figyelmet és ritmikai precizitást igényel. A kis karmesterek kísérletezhetnek a dinamikával, a szünettel, a hangmagassággal és a tempóval.
Music is Such Fun to play (Oly jó zenélni)      Sarah Tenney
 A dal szövege arra bíztatja a gyerekeket, hogy gyermekkorukban szabadidejükben naponta alkossanak zenét, szó - mi -lá hangközökkel. Hallhatják, ahogy a gyerekek éneklik a szöveget, a számokat és improvizálnak szó-mi hangközre.
Machines (Masinák) - improvizációs játék osztinátóval
 1. mozgás hanggal 2. A csoport végzi a mozgást, B csoport adja a hangot.
This is C, CDE (Ez a C, CDE)       Sarah Tenney
 Ez a dal segíti a hangok nevének megtanulását, megszilárdítja a ti-ti ta-t és a kánonban éneklést.
I’m a good Musician (Jó zenész vagyok)      Sarah Tenney
 Igényesebb dallam az első év végére.
Improvisations (Improvizációk) 1. Szóló/ritmikus 2. Szóló/minta 
 David Darling Music for People című szólóművéből elemek. A növendék osztinátóval befejeződő szólót játszik; B növendék az osztinatóra játszik szólót és a saját szólóját ő is osztinátóval fejezi be, C növendék pedig a két osztinátóra fog szólót játszani ami egy bizonyos ponthoz elérve jelzi a befejezést.
Ocean Dance (Óceán tánc) Az Óceán mozgása a két REMO óceán dobon
Playing Thirds is Lots of Fun (A tercjáték jó móka)     Sarah Tenney
 Gyakorlatok ezzel a hangközzel. Hangsorok.
Chord Play (Akkordjáték)
 1. Az egyik növendék játszik egy akkordot, a többiek hallás utján utánozzák. 2. Osztinátók halmozása.
Love Somebody, Yes I do (Valakit szeretek, igen)     (népdal)
 Az első évben C dúrban tanuljuk meg, a második év végén az összes fehér billentyűre transzponáljuk. A mai bemutatón improvizációt hallanak a dalra.
Brain Gym from Educational Kinesiology (Edu-K) (kineziologiás képzésből átvett agytorna)
 Egyszerű testmozgások integrálják az agyi történéseket, egyensúlyba hozzák a két féltekét, ezáltal növelik a hatékonyságukat.
Kumbaya (come by here = gyere el)       (afrikai)
 Egy akkordról kiindulva ideális a transzponáláshoz
Chromatic Scales are So simple To Play (Kromatikus skálát könnyű játszani) Sarah Tenney
 A jó technika és a kromatikus hallás fejlesztése
Vezénylés 1. hangsúlyok a dobon, 2. építkezés, 3. szólók.
Ötnegyedes darab         Sarah Tenney
 Gyakorolja az öt negyedes ritmust (amit elég ritkán gyakorolnak az USA-ban). A csoport fele mozog, a másik fele a két szólamot játssza marimbán.
Jacob Drink            amerikai spirituálé 
 Ütősegyüttesre írt egyszerű darab. A növendékek saját szólamukat játsszák.
Hot Marimba         Walt Hampton
Zimbabwei stílusú feldolgozás Orff hangszerekre.

THE ONE, TWO, THREE WALTZ
(Kottarészlet)

A Marimba Magic forrásai
Hangszerek
REMO Inc. 28101 Industry Drive Valencia CA 91355 tel.: 661/294 -5600, fax: 661/294-5700
Internet: www. remo.com
REMO elfogadható árú gyerekdobokat gyárt - pl. nagyméretű tubanó, kicsik tombáját, gyerek dzsembét, kézidobokat, óceán dobokat, beszélődobokat, nyalóka alakú dobot.

SAITO GAKKI SEISAKUSHO COMPANY 
35-4 Morino-Chome, Machidashi, Tokyo, Japan Fax: 0427 (23) 6904
A Marimba Magicben 5-9 éves gyerekek burmai padouk fából készített (rózsafához hasonló, ford), kétoktávos kromatikus marimbát használtak. Két tenor marimbát hoztunk magunkkal, melyek az egyvonalas C-n indulnak. A Saito cég szoprán, alt és basszus marimbákat is gyárt a különböző hangszínek igényei szerint.

A hollandiai ADAMS három ill. négyoktávos marimbái 8 éves kortól felnőttkorig tökéletesen megfelelnek. 

Improvizációs források:
A zenei önkifejezést támogató Music For People (Zene az emberekért) hálózatot a csellista David Darling alapította abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a zene mindenki számára elérhető természetes megnyilvánulás. Az MFP Észak-Amerika és Európa szerte szervez továbbképzéseket és minden nyáron egyhetes kurzust tart Art of Improvisation (Az improvizáció művészete) címmel. Félévenként megjelenő folyóirata a Connections. A szervezet címe: Music For People P.O.Box 295 Boynton Beach, Fl. USA 33425 Internet cím: www.musicforpeople.org E-mail:mfp@musicforpeople.org
Improvizációs könyvek:
 Chase, Mildred: Improvisation: Music form the Inside Out 1988 Creative Arts Book Company, Berkeley
 “Chase meg van győződve arról, hogy mindannyian képesek vagyunk az improvizációra és rengeteg improvizációra ihlető példát ad a könyvben.”

Források a doboláshoz:
 Hull, Arthur: Drum Circle Spirit: Facilitating Human Potential Through Rythm Könyv és CD http://www.bookzone.com/wcm
 Velez, Glen: Handance Method (lépések, éneklés, dobolás) VIDEO
 Bergamo, John: Finding Your Way with Hand Drums VIDEO
 A videofelvételeket az Interworld Music és a Warner Bros készítette

Agytorna az egész agyat foglalkoztató tanuláshoz
 The Educational Kinesiology Foundation www.braingym.org
 1691 Spinnaker Dr. Suite 105B Ventura CA 93001
 Hannford, Carla, PH.D.: Smart Moves: Why Learning is Not All In Your Head
 Dennison, Paul, PH.D.: Brain Gym: Teacher’s Edition
 Educational Kinesiology Foundation: Research Report.

A Marimba Magic-ről további információért keresse Sarah Tenney-t, a The Rivers Music School igazgatóját!