Baranyai Tibor

 

Mit vár a Szakszervezet a Szakosztály munkájától?

 

Tisztelt Konferencia! Kedves Elvtársak! Engedjék meg, hogy két minőségemnek tegyek eleget elöljáróban. Elsősorban szakszervezetünk Központi Vezetősége és Elnöksége nevében üdvözlöm a konferenciát, a konferencia résztvevőit, eredményes munkát kívánva. A második az, hogy külön köszönetet mondjak a Zenepedagógus konferencia Előkészítő Bizottságának, amelynek tagjai fáradtságot nem kímélve, komoly munkával készítették elő a mai tanácskozásunkat.

 

Elvtársak! Nagy örömmel veszek részt itt a konferencián, és örömmel hallom mindazokat az észrevételeket és javaslatokat, megjegyzéseket és bírálatokat, amelyek a magyar zenei élet, konkrétabban: a zenepedagógia területére vonatkoznak. Örömmel hallottam az elhangzott beszámolókat, a hozzászólásokat is és az a meggyőződésem, hogy ez a konferencia kezdetét jelenti a zenepedagógusok között végzett erőteljesebb, eredményesebb szakszervezeti munkának.

 

Felszólalásomban egyetlenegy kérdéssel szeretnék röviden foglalkozni, mert a többi kérdésről - ez dicséretére legyen mondva a konferenciának - már eddig is hallottunk. Ez az egyetlen kérdés, amelyet így lehetne megfogalmazni: mit várunk mi, a Szakszervezet részéről a Szakosztály megalakulásától és munkájától?

Created by DPE, Copyright IRIS 2005

 

Szeretném nagyon tömören összefoglalni, hogy véleményünk szerint a Szakosztály megalakulása egy olyan társadalmi fórumot biztosít a zenepedagógusoknak, melynek keretében előre vihetik ügyünket a szocialista zenepedagógia kialakítása felé. Véleményünk szerint ez a társadalmi fórum első számú segítője lehet a Párt - állami - és szakszervezeti szerveknek mindabban, hogy a zenepedagógia területén összefogottan, egységesen és tervszerűen tegyük meg azokat az intézkedéseket, amelyek már évek alatt összegyűltek, intézkedésre várnak, amelyek megvalósítása előttünk áll. Harmadsorban szeretnénk olyan vitafórumot nyitni a Szakosztály megalakulásával, ahol őszintén, nyíltan vitatkozunk egymás között a különböző előttünk álló problémákról, és amely viták leszűrt anyagát, javaslatait eljuttatjuk az illetékeseknek. Negyedsorban szeretnénk, ha a Pedagógus Szakosztály zenepedagógusainknak olyan társadalmi, etikai szervezetévé válnék, amely a zenepedagógus közösség maximális erejével léphet fel mindazon kérdésekben, amelyek ezen a területen az etikát sértik.

 

Szeretném elmondani, hogy a Zenepedagógus Szakosztály - nem szeretnék türelmetlen, vagy maximalista lenni - de maga ez a konferencia is a kezdetet jelenti ezen a területen. Ugyanakkor azonban azt is szeretném megemlíteni, hogy véleményünk szerint sokkal, de sokkal több a zenepedagógusokban rejlő társadalmi erő annál, mint amit eddig kiaknáztunk. A szakosztály akkor dolgozik jól, ha feltárja ezeket a társadalmi erőket, ha felszínre hozza ezeket a javaslatokat, rejtett tartalékokat és megfelelően értékelve és összefoglalva azokat mind politikai, ideológiai, mind szakmai szempontból eljuttatja a Párt- és állami szervek számára. Mindehhez természetesen az is kell, hogy a Szakosztály megalakulásával egy időben világosan látszódjék mindenki előtt, hogy nem a Szakosztály vezetősége, még nem is közvetlenül a Szakosztály alapító tagsága az a bázis, amelyre szeretnénk támaszkodni, hanem az egész zenepedagógus társadalom.