A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének IV. Kongresszusa

A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége 1960. október hó 30-31-én tartotta IV. Kongresszusát a Vasas Székházban. A Központi Vezetőség írásbeli jelentést készített a III. Kongresszus óta végzett munkáról, melyet már korábban a küldöttek rendelkezésére bocsátott, hogy felszólalásaik alkalmával megfelelő felkészültséggel és a tények ismeretével rendelkezzenek. A jelentés részletesen foglalkozik a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének politikai felvilágosító és kulturális nevelő tevékenységével, a szocialista művészet kialakításáért folytatott küzdelem, a művészeti intézmények művészi és gazdasági munkájának segítésével. A kiadvány foglalkozott az egyes szakmák, így a zeneművészet, filmművészet, színházművészet, képzőművészet, rádió és televízió, az artistaművészet és a táncpedagógia területén végzett munkával. Jelentős eredményekről számolt be a művészek, és művészeti dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása terén.

A kongresszus elnökségében helyet foglalt Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Brutyó János, a SZOT főtitkára, Kisházi Ödön munkaügyi miniszter, Bugár Jánosné, a SZOT titkára, Major Tamás, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Nemzeti Színház igazgatója, Baranyai Tibor, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára, Vass Imre főtitkár-helyettes, valamint a Művészeti Szakszervezetek Szövetségéhez tartozó szakmai szakszervezetek vezetői.

A kongresszust Gertler Viktor nyitotta meg, majd Baranyai Tibor tartotta meg az elnökség beszámolóját. Baranyai elvtárs hangsúlyozta, hogy a kongresszus jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy az MSZMP VIII. Kongresszusa, a művelődéspolitikai irányelvek és az oktatási reformtervezet megjelenése után, egyszersmind a II. ötéves tervidőszak közvetlen küszöbén ül össze. Az elmúlt évek művészi munkájával kapcsolatban megállapította, hogy számos új művészi alkotás született, amely megfelel a szocialista-realista követelményeknek.

1958-ban sikerrel bonyolítottuk le a Bartók Fesztivált. 1960-ban pedig az Erkel-ünnepségek irányították a figyelmet hazánkra.

A szocialista-realista művészet fejlődését és a dolgozók kulturális nevelését nagymértékben segítette, ösztönözte a mind szélesebb alapokra támaszkodó munkás-művész baráti kapcsolat fejlődése, valamint a termelőszövetkezeti mozgalom kulturális kihatásaival való elmélyültebb foglalkozás.

A széleskörű politikai nevelőmunka, melyet az országszerte tartott viták, ankétok fémjeleznek, a dolgozók szocialista öntudatának növekedését eredményezte. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról az igen jelentős munkáról, mely a művész-etika, munkafegyelem terén vár ránk.

A továbbiakban a fiatal művész-generáció munkájának segítésével foglalkozott, majd megállapította, hogy igen nagy jelentőségű és eredményes az együttműködés a párt, a minisztérium, a művészeti szövetségek, a SZOT és a többi tömegszervezet, valamint alapszervezeteink munkájában.

Lakatos Éva, az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság vezetője, felszólalásában a közönség-nevelés, a műsorpolitika, valamint a művészek foglalkoztatásának jelentőségét hangsúlyozta. Ezek azok a feladatok, melyek az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság munkáját megszabják. Elsősorban a vidék zenei életének fellendítése érdekében van még sok tennivaló. Erről a problémáról beszélt Vaszy Viktor is, különös tekintettel az operát játszó vidéki színházak működésére.

Kerekes János az Operaház művészi munkájával, a szakmai képzés és a művészi felkészültség kérdésével foglalkozott. El kell érni - mondta -, hogy a hétköznapi előadások is ünnepivé váljanak, hiszen az opera látogató közönség ma már a dolgozók legszélesebb tömegeiből adódik. Ezen kívül a művészfoglalkoztatás problémáival foglalkozott, különös tekintettel az énekesek, táncosok és fúvósok szakmai nyugdíjára vonatkozó elvi, művészeti kérdésekre.

Kocsis Albert hegedűművész, a fiatal zeneművészek zenei nevelőmunkájáról beszélt. Szólt a Zeneművész Szakszervezet keretén belül működő mozgalomról, hangsúlyozván, hogy a fiatal művészek hivatásuknak tekintik az ifjúmunkások zenei nevelését, igényes művészi alkotásokkal történő megismertetését. Egy éven át, mintegy 80 hangversenyen, 35-40 000 ipari tanuló 70 közreműködő művész játékát élvezhette. A jövő évben 100 koncertet terveznek, s számítanak az idősebb, tapasztaltabb művészek részvételére is. Új feladatként jelentkezik a vidékkel való szilárdabb kapcsolat megteremtése, valamint annak a tervnek megvalósítása, hogy az ipari tanuló-klubesteket összekapcsolják a többi művészeti ág megismertetésével. Ez kettős haszonnal jár: Egyrészt lényegesen bővül az ifjúmunkások esztétikai szemlélete, másrészt az egyes művészeti ágak képviselői is közelebb kerülnek egymáshoz.

Neményi Lili, az Állami Operaház tagja, felszólalásában hangsúlyozta, hogy minden művészi tevékenység alapfeltétele a béke. Éppen ezért: mind a szakszervezetnek, mind a művészeknek minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használni, hogy az emberiség béke vágyát demonstrálják.

Hajdú Mihály, a Zenepedagógus Szakosztály elnöke, felszólalásában a szakosztály munkájával foglalkozott. Kifejtette, hogy a szakosztály ez évi munkájának középpontjában az oktatási reform irányelvei állnak.

„Az oktatási reform elvi szinten történő ismertetése és megvitatása céljából a szakosztály elnökségének bevonásával ankétot rendeztünk - mondta. Az elnökség kiküldöttei részt vettek a vidéki zeneművészeti szakiskolák oktatási reform-vitáin. Javaslatot készítettünk a Zenepedagógusok ideológiai, politikai és szakmai továbbképzésének tematikájára. Munkatervünkben szerepel többek között a zenepedagógus-tapasztalatcsere legfontosabb szempontjainak felmérése, a nemzetközi zenepedagógia eredményeinek megismerése, a zeneiskolák és üzemek, illetve termelőszövetkezetek kapcsolatának kiszélesítése.” - A továbbiakban a szaktanár-képzés problémájával foglalkozott. A szaktanár-képzők kibővítését az egyre fokozódó tanulmányvágyás, a zenét tanuló új tömegek igénye indokolja. - „El kell látnunk a vidéki városok, ipari centrumok, bányavárosok, községek s a termelőszövetkezetek zeneiskoláit, olyan sokoldalúan képzett zenetanárokkal, akik - a tanítás mellett - a területükhöz tartozó zenei népnevelési feladatokat is vállalni tudják. Ily módon válik a szakiskola közvetve a tömegnevelés intézményévé. Vannak tanszakok, amelyekkel a szaktanár-képzést a Zeneművészeti Főiskola teljesen megszüntette, és ilyen oklevél csak a szakiskola tanárképzőjében nyerhető el. A Zeneművészeti Szakiskola tehát nemcsak tehermentesíti a főiskolát, hanem az alsó fokú szaktanár-képzéssel olyan funkciót tölt be, ami már - jellegét tekintve - inkább főiskolai, mint középiskolai feladat. Felmerül a kérdés, nem volna-e időszerű tisztázni a zeneművészeti szakiskolák jellegét, és meghatározni helyüket a különböző iskolatípusok között? Véleményünk szerint a zeneművészeti szakiskolák tanárképzőjének tanszakát és az ott tanító zenetanárokat jellegben, besorolásban legalábbis a tanítóképző akadémiával egy nevezőre kellene hozni” - állapította meg Hajdú Mihály, majd felszólalása végén a Bartók Béla Szakiskola problémáival foglalkozott.

Rácz Gusztáv, az Országos Szórakoztatózenei Központ igazgatója, az úgynevezett könnyűműfaj nagy tömegeket érintő problémáiról beszélt, és hangoztatta, hogy a népi és tánczenészek továbbképzésében nagy jelentőségű az OSZK stúdiójának megindítása. A stúdióban kiváló zenepedagógusok irányítása mellett folyik a hangszeres játék és az énekesek hangképzése, ugyanakkor a szakma legjobb népi és tánczenészei vezetik a műfajban való továbbképzést.

Bugár Jánosné, a SZOT titkára hangsúlyozta a művészetek szerepét a szocialista gondolkodás kialakításában. Éppen ezért örvendetesek azok a munkás-művész kapcsolatokról szóló jelentések, melyek már nem formális találkozásokról, hanem elmélyült baráti kapcsolatok kialakulásáról szólnak. Az utóbbi években a munkás-művész találkozók nagymértékben szaporodtak, s most a SZOT elhatározta, hogy összefogja azokat a területeket, melyek ebben a nemes munkában részt vállalnak.

Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, a szocialista társadalom építésében a művészek felelősségéről beszélt. Elmondta, hogy művészeti életünk az ellenforradalom óta igen komoly fejlődésen ment keresztül. Biztosította a résztvevőket, hogy az állam - a második ötéves terv hatalmas feladatai mellett is - minden szükséges támogatást megad a kultúra munkásainak. A továbbiakban egyes felszólalásokra reagált, majd hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint művészeti életünk feladatai és problémái nem oszthatók szét „minisztériumi” és „szakszervezeti” feladatokra, illetve problémákra. Az állami és társadalmi szerveknek éppen ezért e közös feladatokat szoros együttműködésben kell megoldaniuk.

A kongresszus befejezéseképpen a küldöttek megválasztották a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Központi Vezetőségét, mely 91 rendes és 20 póttagból, valamint a számvizsgáló bizottság 5 rendes és 2 póttagjából áll. A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkárául Baranyai Tibort, főtitkár-helyettesévé Vass Imrét választották. A Zeneművész Szakszervezet elnöke Kerekes János, titkára Subik István lett. Az elnökség tagjai: Bácskay József, Dárday László, Garay György, Gyimesi Ernő, Hajdú Mihály, Kozák G. József, Lukács István, Lakatos Éva, Neményi Lili, Rácz Gusztáv, Sáray Tibor, Vaszy Viktor, Weissbach Béla. Póttagok: Faragó József, Farkas Gyula, Fülöp Viktor és Kocsis Albert.