EMLÉKEZÉS ÁDÁM JENŐRE


A Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola 2007. május 16-án Ádám Jenő halálának 25. évfordulója alkalmából emlékhangversenyt rendezett.
 A szép és bensőséges hangulatú rendezvény alkalmat adott Ádám Jenő életútjának megismertetésére „a lánglelkű nevelő bemutatására.” E jelzővel Szokolay Sándor méltatta a zeneszerzőt, amikor születésének 100. évfordulóján emlékeztek meg róla. Mint egy másik méltatója írta: Ádám Jenő mindannyiunk tanítómestere volt. Tanított ő bennünket a katedráról, a karmesteri dobogóról, a kompozícióin keresztül, rádióelőadásaival, zenei ismeretterjesztő könyveivel.
 Az elmúlt év őszén Ádám Jenő születésének 110. évfordulója alkalmából, Budapesten az Ádám Jenő Általános Iskola. rendezett szoboravató ünnepséget, a Köbölkúti iskola előtt felállított szép szobor azóta emlékeztet a neves művészre. Különös figyelemmel és szeretettel őrzik emlékét elsősorban azok az iskolák, zeneiskolák, amelyek szerte az országban felvették Ádám Jenő nevét. Jó, ha tudnak egymásról és közös szerepléseik alkalmával erősítik az emlékezést, megismertetik névadójukat az utódokkal, akik már személyesen nem ismerhették. A májusi hangverseny a kapcsolattartás jó példáját is bizonyította. 
 A Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola nagy díszterme megtelt növendékek, szülők és vendégek nagyszámú közönségével. Közös népdaléneklés szép összhangja indította a műsort, Ádám Jenő gyűjtéséből való három népdal szólalt meg Papp Károlyné vezetésével
 Köszöntőt a kerület polgármestere, dr. Gegesy Ferenc mondott, hangsúlyozta a zenei kultúra jelentőségét, annak terjesztését és mindennek érdekében a tanulás fontosságát. 
 Különleges hangulatot árasztott a Zeneiskola nagy létszámú Gitár együttesén megszólaló  három népdal jó felkészültségű előadása, mely nagy sikert aratott. Tanáruk Balog Péter.
 Ezt követően vendég együttes műsora következett, a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Zeneiskola, – akik elsőként vették fel községük szülöttének nevét. – Tóth Judit fuvola- és Orosz László hegedű-szakos növendékei adtak elő egy-egy művet Sugár Miklós – Ádám Jenő gyűjtötte népdalfeldolgozásaiból. Majd a hat fős Vackor citera együttes remek hangulatú népdalokat játszott.
 A Ferencvárosi Zeneiskola szólistái Kodály miniatűrökből válogatott. Igényes előadásban hangzott el a Nausikaa, és az Epigrammákból a 2. Nyár elé, és az 5. Tavasz. Az előadók: Hegedűs Nóra, Gazdag Timea, Körmendi Gyöngyi, Kántor Zsolt, Horváth Erika.
 A terem gyors átrendezését követően a Zeneiskola Szimfónikus zenekara foglalta el helyét, tagjai elsősorban a tanárok, de a növendékek közül is többen. Csatlakozott hozzájuk az énekkar. Zenekar kíséretes népdalokat adtak elő igen ügyesen variálva az egyes tételeket kórus, kamarakórus és szólista előadókkal. Vezényelt: Szentmáry Kálmán.
 Befejezésül a Főváros XI. kerületi Önkormányzat Ádám Jenő Fenntartói Gyakorló Általános Iskola énekkara szerepelt. Műsorukat Ádám Jenő gyűjtéséből való Népdalcsokorral indították, Majd Poulenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán egy-egy kórusművét adták elő. A nagylétszámú kórus telt egységes hangzása, kifejező stílusa az énekkar színvonalas munkáját dicséri. Karvezető tanáraik: Alpárné Baranyai Rita és Szalay Katalin.
 A műsorszámok között időrendben felépítve ismertette Ádám Jenő életútját Zelinka Tamás, melynek során közelebb vitte a hallgatót Ádám Jenő emberi nagyságához és zenei jelentőségéhez. A hangverseny műsorának gerincét sok szép magyar népdal vokális és hangszeres megszólaltatása, feldolgozása képezte. Ez volt Ádám Jenő életének egyik szívügye, és hogy Kodály művei is megszólaltak figyelembe veszi azt a tiszteletadást, melyet Mestere iránt érzett, hiszen tanítványa volt a Zeneakadémián és fegyvertársa a magyar zenei módszer kialakítása, a tankönyvírás területén.
 A hangverseny befejeztével tanárok és vendégek egy kis baráti beszélgetésre gyűltek össze, ahol még néhány igaz történet hangzott el azok részéről, akik személyesen ismerhették Ádám Jenőt. Tanítványa lehetett e sorok írója és a zeneiskola egyik tanára Dettainé Gerő Erzsébet. És mint kolléga Bodonyi István neves hegedűművész – az egykori hangversenymester ma is aktív tagja a zeneiskolának, és tanára a Bartók Béla Szakközépiskolának – anekdotázott az egykori rádiós felvételekről, ahol évtizedekig szerepelt Ádám Jenővel közös műsorokban.
 Nemes célt szolgált, és jól tette Szentmáry Kálmán, a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola igazgatója, hogy megszervezte ezt az emlékhangversenyt, bemutatva tanárok és növendékek színvonalas munkáját, ugyanakkor hasonló „ismeretterjesztő” célt szolgált, mint tette azt neves névadójuk élete során. Remélhető, hogy e kezdeményezés: találkozások, közös hangversenyek, országszerte a további Ádám Jenő nevét viselő zenei intézményeknél is követendő példára találnak. 

Márkusné Natter-Nád Klára