XI. Országos Szakközépiskolai

Zongoraverseny, Békéscsaba

 
    Nehéz, küzdelmes, könnyekkel és mosolyokkal tarkított - néha indulatoktól sem mentes - de nagyon szép négy napot töltött Békéscsabán 15 Szakközépiskola 34 tehetséges növendéke, a kiváló felkészítő tanárok és a bírálóbizottság öt tagja. Öt korcsoport mérte össze felkészültségét, és csaknem mindenütt születtek elismerésre méltó produkciók.
    A Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Szakközépiskola igazgatónője - Csajányi Melinda - és lelkes munkatársai idén is hihetetlen munkát végeztek, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát Békéscsabán. Még az időjárásra sem lehetett panaszunk, hiszen bár az egész országban szürke felhők lepték el az eget, de a Viharsarokban sütött a nap. A gyakorlási lehetőségeket sikerült kibővíteni, megoldani, - és a résztvevők szerint a szállás, valamint a koszt is jobb volt, mint két évvel ezelőtt. Örömmel nyugtázta ezt a Fejes házaspár is - Fejes Antal és Fejesné Pálfy Zsuzsa, - akik évtizedekig rengeteg munkát fektettek a legendás Tarhosi versenybe, és két éve adták át a stafétabotot a megyei jogú városnak. Most is itt voltak, szurkoltak a fiataloknak és egy szép különdíjat is felajánlottak.
    Már a megnyitó ünnepség és a nagyon kedves „Isten hozott” koncert előtt elkezdődött a muzsikálás a legfiatalabbak, az első korcsoport versenyével, amelyen öten indultak. (Az Isten hozott koncerten csodálatos népdalokat, néptáncokat hallottunk helybeli igen tehetséges fiatalok előadásában. Mindenkinek megdobogott a szíve, amikor Klapka Ágnes gyönyörű tiszta hangon énekelt, tilinkózott, sőt később hegedült is.)
    Az egyes korcsoportok játéka után a zsűri összeült és általában különösebb vita nélkül meghozta döntését. A bírálók szigorúak voltak. A legifjabbaknál például csak két zongorista jutott a döntőbe. Egyetlen szempont vezette mind az öt zsűritagot: - Lantos István zongoraművészt, Nádor György zongoraművészt, Kerek Ferenc zongoraművészt, - a nemrég Bartók-Pásztory díjat érdemelt Sári József zeneszerzőt - és a sorok íróját, Némethy Attilát. Ez a szempont pedig, a Zene volt! A cezúrát – legjobb tudásunk és szándékunk szerint - ott húztuk meg, hogy kik azok, akik „csak” jól, vagy nagyon jól zongoráznak, és kik azok, akik - e mellett a nem elhanyagolható dolog mellett - valamilyen zenei élményt is tudtak nyújtani.
     Szokásomtól eltérően a beszámolóban megemlítenék név szerint is egy-két ifjú pianistát, főleg a fiatalabb korosztályból. Az első korcsoportban a zsűri végül nem adott ki első díjat. Ennek roppant egyszerű oka volt. Tavaly Nyíregyházán az Országos Zeneiskolai Zongoraversenyen hallottunk egy akkor még csak 14 éves fiatalembert, - Sárközy Bencét Debrecenből - aki magabiztos, érett és meggyőző játékával mindenkit levett a lábáról. Nem volt vita közönség és zsűri között. Mindenki megállapította, hogy erről a fiatalemberről hallani fogunk még. Bence meg is nyert mindent, amit lehetett; első díjat, nagydíjat, különdíjat. Természetes, hogy nagyon nagy várakozással hallgattuk a játékát. Sajnos - le kell, hogy írjam - Bence idén halványabban teljesített. Mind a hat darabjában kisebb tisztátalanságok tarkították a játékát, kicsit indiszponáltnak is tűnt, és a csoda ezúttal elmaradt. Mindezt csak azért tartom fontosnak megjegyezni, mert meggyőződésem, hogy Ő egy különleges tehetség. A talentumáról idén is meggyőzött mindenkit. Sok oka lehet annak, hogy nem azt a formát hozta, amit elvártunk volna Tőle. Kamaszkorban van, és nemrég új tanárhoz is került. De Grünwald Béla tanár úr elmondta nekem, hogy szerinte növendéke – a feladatok mennyiségéhez mérten, amelyek ugrásszerűen megnőttek – bizony nem gyakorol eleget! Remélem, hogy Bence is elolvassa ezeket a sorokat, és megérti, hogy érte szóltak, szólnak a perlekedő gondolatok, és nem ellene. A zsűri tagjai az első díj visszatartásával fejezték ki azt a meggyőződésüket, hogy Bence képes ennél sokkal többre is. Olyan zenei élményt, amit a tavalyi versenyen, Nyíregyházán szerzett nekünk, véletlenül nem lehet adni. A tehetség pedig – tudjuk - sosem vész el, de meggyőződésem, hogy megfelelően karban kell tartani!
    A harmadik díjat Csurgai-Horváth Lilla nyerte, aki egyenletes teljesítményt nyújtott. Nagyon tehetséges kislány, de a zenei kifejezőeszközeit még nem igazán pontosan használja. Nagyon örülök, hogy minden ízében muzsikálni akar; ez azonban néha odavezet, hogy felhúzza a vállát, néha kicsit imbolyog a zongora előtt, és rendszerint „kiveszi” a hangokat a hangszerből. Ennek eredménye volt, hogy - a gyönyörű pillanatok mellett - Johannes Brahms csodálatos A dúr intermezzójában jobb kezével majdhogynem egy szólamban játszott, annyira nem szólalt meg a középszólam. A sok kilukadt hang hallatán tanára kicsit mérgesen - de nagyon szellemesen - meg is jegyezte, hogy „tésztaszűrőt csinált a darabból.”
    A második korcsoportban öt, a harmadikban és negyedikbe három-három, az ötödikben két ifjú zongorista jutott a döntőbe.
 
Az eredmény:
 
    Az első korcsoportban a zsűri nem adott ki első díjat. Második lett Sárközy Bence (Debreceni T.E – Grünwald Béla). A harmadik Csurgai-Horváth Lilla (Budapest, Szent István Király – Kőrösiné Belák Erzsébet.)
    A második korcsoport két első díjasa: Fu Rui ((Budapest, Bartók Béla – Kékesi Judit és Eckhardt Gábor) és Farkas Zsolt (Budapest, Szent István Király – Gulyás István. Második lett: Tóth Zsuzsanna (Szegedi T.E – Zsigmondné Pap Éva).
    A harmadik korcsoportban első helyezést ért el Tihanyi Zsuzsanna (Szegedi T. E– Lucz Ilona) Második lett Vadászi István (Budapest, Szent István Király – Kőrösiné Belák Erzsébet) A harmadik: Tóth Károly Róbert (Budapest, Szent István Király – Kőrösiné Belák Erzsébet)
    A negyedik korcsoport győztese: Szalai Éva ((Kecskemét, Kodály Zoltán - Radványi Mária) Második lett Szelcsányi Ágnes (Szegedi T.E – Zsigmondné Pap Éva). Harmadik: Szabó Éva (Nyíregyháza, Művészeti Szakközépiskola,– Csoba Tünde)
    Az ötödik korcsoportban első és harmadik díjat a zsűri nem adott ki. Második lett Cseke István (Debrecen, Kodály Zoltán – Mogyorósi Éva)
    A díjazott versenyzők tanárainak áldozatos munkáját szintén értékes festményekkel, kerámiatárgyakkal köszönte meg a város és a zsűri.
 
    A díjazottak közül két nevet emelnék ki. Az Oktatási Minisztérium nagydíját Tihanyi Zsuzsanna kapta, aki indult a két évvel ezelőtti megmérettetésen is. Én mindig jegyzetelek a versenyeken, meghallgatásokon és vizsgákon, éppen azért, mert nagyon tanulságos számomra összehasonlítani valakit néhány évvel az előtti önmagával, produkciójával. Tihanyi Zsuzsanna az elmúlt két évben hatalmasat fejlődött. Elsősorban előadói vénája vált gazdagabbá. Liszt Ferenc B-A-C-H fantázia és fúga című monumentális alkotása, drámai erővel szólalt meg. Egy különdíjat is kapott e mű tolmácsolásáért. Zsuzsanna helyenként még kicsit forszírozza a forte hangzásokat, de én éreztem a hátam közepén azt a borzongást, a hideg futkosását, amit kizárólag akkor érzek, amikor egy jelentős tehetség áldott pillanatait hallom.
    Annak idején a Békés-Tarhosi Nagydíjat mindig csak egy pianista kaphatta meg. Ennek megfelelőjét, Békéscsaba Város Nagydíját idén Szalai Éva érdemelte ki, aki hatalmas programmal érkezett a versenyre és nagyon magas színvonalon tolmácsolta a műveket. A döntőben egy Scarlatti szonátát kellett játszania az idősebbeknek, míg a fiatalabb korcsoportok ezzel a feladattal az elődöntőben találkoztak. Nemrég Debrecenben az Országos Főiskolai Zongoraversenyen – amelyet Bartók Béla emlékének szenteltek - szintén kötelező volt a barokk mester egyik szonátájának megszólaltatása. Abban a beszámolómban úgy fogalmaztam, hogy sajnos a versenyzők nyertek, és Scarlatti veszített. Itt azonban hallhattunk nagyon értékes, a zene lényegére tapintó Scarlatti előadásokat. Nagyon fontos zeneszerzőnek érzem Domenico Scarlattit, aki 550 kis szonátájával igen hasznos segítője lehet egy növendéknek, sőt, egy zongoraművésznek is; ráadásul még élvezet is gyakorolni, játszani, szellemes darabjait. Szalai Éva a gusztusos Scarlatti szonáta után Ravel Gaspard de le Nuit ciklusának gonosz kis tételét a Scarbot szólaltatja meg, ami minden zongoristának kihívás, - mert tudvalevő - a zongorák általában a kis gnómmal vannak. Szalai Éva azonban legyőzte ezeket a nehézségeket. Ezután pedig a nagyon elegáns feketeruhában muzsikáló, madonnaarcú szolid fiatal hölgy a zongorairodalom egyik csúcspontját, Robert Schumann C dúr fantáziájának első tételét szólaltatta meg. Zenélés közben arcára kiült a jóság, a szelídség, a nemesség. Úgy vélem nem voltam egyedül a teremben, akinek a megdöbbentő utolsó sorok, akkordok, harmóniák hallgatása közben egyre sűrűbben kellett pislognia. Nem volt vita, hogy ki kapja idén a Nagydíjat!!
    Persze nem minden döntés zajlott könnyedén, hiszen ez a műfaj, a zene épp attól szép, hogy nagyon sokféleképp lehet értelmezni. Természetesen egy zsűri is tévedhet. Lehet, hogy ugyanazt a produkciót más döntnökök másképp ítélnék meg. Éppen ezért egy kicsit elrontotta sokunk kedvét, amikor olyan hangokat hallottunk vissza - természetesen azok irányából, akik nem jutottak tovább, - hogy egy-egy döntésünk eredményeképp valaki úgy érezte, vége a világnak, szinte derékba tört a pályafutása. Pontosabban szólva azt hiszem nem is a tovább nem jutó ifjú zongoristák voltak ennyire elkeseredve, hanem tanáraik. Persze érthető, ha valaki nem örül az eredménynek, vagy eredménytelenségnek, hiszen hosszú hónapok, évek munkáját érzi veszni látszani.
    Lantos István, a zsűri elnöke megnyitó szavaiban kiemelte azt a gondolatot, hogy ezt a versenyt nem lenne szabad versengésnek tekinteni, hanem egy baráti találkozónak, ahol megismerkedhetnek egymás munkájával diákok és pedagógusok. Nos, a találkozó néhány résztvevőjében sajnos a versenyszellem győzött!         A zsűri – ahogy írásom elején említettem – egyetlen szempontot tartott fontosabbnak a többinél. A zeneiséget! Voltak olyan zongoristák is, akik tulajdonképpen remek manuális képességekkel rendelkeztek, jól kezelték a zongorát, de a „titokhoz” nem tudtak közel kerülni, vagy ha tudtak is, ezt a közönség illetve a zsűri felé nem kellőképp tolmácsolták. A száraz, lélek nélküli zongorázás kizáró ok volt a továbbjutás kérdését illetően. A hibákat persze nagyon nehéz rangsorolni. De léteznek olyan hiányosságok, amelyeket nem lehet egyetlen előadásnál sem elfogadni. Gondolok itt súlyos ritmusproblémákra, tempó-egyenetlenségekre, a zeneszerző szándékainak, leírt utasításainak a semmibe vételére. Hiszen ezek a tényezők többnyire meghatározzák az egész mű lényegét. Azt is megjegyezném, hogy nagyon sokan „túlvállalták” magukat. Hatalmas, erejüket meghaladó darabokkal készültek, és ezek megoldásával ilyen-olyan mértékben adósak maradtak. Csak egy példát hozok fel; nem biztos, hogy a középiskolában a háromszólamú invenciók után szinte rögtön a cisz moll prelúdiummal és a hozzá tartozó - katedrális-szerű ötszólamú fúgával kell kísérletezni. Többen is a Das Wohltemperierte Klavier legnehezebb prelúdiumait és fúgait választották. A fiatalabb korcsoportoknál idén is kötelező volt egy-egy Chopin mazurka eljátszása, és - valljuk be - ez a feladat most is kicsit meghaladta a fiatal zongoristák erejét. A döntőbe jutottak nagyobb romantikus darabokat, impresszionista műveket játszottak. A tényekhez tartozik az is, hogy a kortárs zene a programokban gyakorlatilag nem képviseltette magát.
    A zsűrit a döntésben – egyes hangok állításával szemben – idén sem befolyásolta, hogy ki honnan jön, kinek kicsoda a tanára. Az eredményeket – ha a statisztika oldaláról nézzük – akkor a döntőbe a 15 Szakközépiskolából heten delegálták magukat. Szegedről négyen, Debrecenből és a Budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolából hárman-hárman, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolából ketten kerültek be, és képviseltette magát a döntőben Nyíregyháza, Kecskemét és a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola is egy-egy tehetséges zongoristával.
    A Békés-megyei képzőművészek jóvoltából idén is valóságos díjesőben részesültek a versenyen résztvevő ifjú tehetségek, és a legkiválóbb tanárok. Értékes, szép festmények, kerámiák leltek új gazdára. A Ferenczy Alapítvány a legjobb Chopin mazurkák, (Róka Andrea, Plósz Csilla Titanilla) illetve romantikus darabok előadóinak (Szabó Éva, Czene Rudolf) ajánlott fel díjakat.
    Köszönet a támogatóknak, a nagylelkű szponzoroknak, a díjakat felajánló képzőművészeknek, mindenkinek, aki valamit tett ezért a versenyért. És nem szabad elfeledkezni a verseny lelkéről, Csajányi Melindáról, valamint a találkozó szakmai felelőséről, Papp Károlynéról - az OKSZI zenei szakértőjéről - aki évtizedek óta a zsűri munkáját is nagymértékben segíti. Ő az, aki mindent tud, aki mindenütt ott van, és aki mindenkinek tiszta szívvel segít!
    A Békéscsabai találkozó ezúttal is alkalmat teremtett arra, hogy az ország különböző pontjain élő és dolgozó zenetanárok megvitassák a verseny tapasztalatait, a következő évek teendőit. A beszélgetések idén is a minden földi-jóval megterített asztal mellett, Munkácsy Mihály képei között zajlottak le az Emlékház meghitt helyiségeiben. Örültem, hogy oldott hangulatban, a feszültségektől megszabadulva, jó barátok között lehettem.
Némethy Attila