Nemzetközi versenyek díjnyertes fiatal zongoristái


2002 októberében negyedik alkalommal rendezték meg a lengyelországi Lódz-ban Alexander TANSMAN (1897-1986) lengyel származású francia zeneszerző, karnagy és zongoraművész nevéről elnevezett zenei versenyt, melynek a Zenei egyéniségek nemzetközi versenye elnevezést adták. A versenyt nem csak zongoristák, hanem klarinétosok, hegedűsök, csellisták és gitárosok számára is meghirdették.

24 országból 82 fiatal muzsikus vett részt az első fordulóban, melynek válogatójára nem kellett személyesen megjelenni. A kiválasztás videofelvételről történt. A döntő anyagából kellett beküldeni a felvételt.

A második fordulóban 26 résztvevő játszott, 14 ország képviseletében.

A zsűri elnöke Edward Pallasz, a Varsói Kamara Opera igazgatója volt. Tagjai között zongoraművész, csellóművész, gitárművész, klarinétművész és karmester szerepelt. 

A GRANDPRIX-t a verseny nagydíját Balog József, a budapesti LFZE növendéke nyerte el. Ugyancsak ő kapta a legjobban előadott Tansman műért járó különdíjat is, mely díjjal együtt jár egy hangverseny a lodzi Artur Rubinstein szimfonikus zenekarral. 

Gratulálunk!

***

2002 novemberében hetedik alkalommal rendezték meg az USA-ban a két évenként ismétlődő Los Angeles Nemzetközi Versenyt fiatal zongoristák és énekesek számára. Ez az egyetlen verseny Amerikában, melynek műsorában kizárólag Liszt zongoraművei és dalai hangozhattak el. A verseny kiírása a szokásostól eltér. Különböző kategóriákban indulhatnak a versenyzők – akár három-négyben is – mindenki a tudásának megfelelőt választhatja. Az életkor szerinti kategóriák felosztása a következő volt:

I. - 12 éves korig bezárólag (8 versenyző)
(E korosztály első díját egy 9 éves kínai kislány, Seraph Lin nyerte Liszt: La Campanella  című etűdjének bámulatosan könnyed és virtuóz előadásával.)
II. 13-14 évesek (17 versenyző)
III. 15-16 évesek (22 versenyző)
IV. 17-20 évesek (21 versenyző)
V. 21-35 évesek (19 versenyző).

További kategóriák: 
a leghosszabb művek (15 versenyző), 
zenekari művek (6 versenyző), 
valamint egy teljes koncert műsor (15 versenyző) előadása volt Liszt művekből. 

A versenyen természetesen főként Liszt virtuóz művei hangzottak el, így 
a Paganini etűdökből a 3., 4., 5., 6.,
a Transzcendens etűdökből a 4., 8., 9., 10., 11.,
a Hangverseny etűdökből mindegyik,
a Rapszódiákból a 2., 6., 10., 11., 12., 14., Spanyol rapszódia,
Parafrázisok (Don Juan, Rigoletto), Tarantella, Funerailles, Benediction, BACH, Legendák, stb., valamennyi mű több előadásban is.
 Az énekesekkel együtt a versenynek 129 résztvevője volt (melynek nagy része kínai származású) és rendkívül magas technikai színvonalon adták elő műsorukat.

A versenyt 1990-ben alapították a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatónőjének, Eckhardt Máriának javaslatára, majd két kiváló és fáradhatatlan muzsikus, a magyar származású Neszlényi Judit és az amerikai Geraldine Keeling zongoraművészek minden képzeletet felülmúló hite, szervező ereje hozta létre és tartja életben. Állami támogatást a verseny nem élvez, magánszemélyek, Liszt művészetének elkötelezett hódolói, Amerikában élő magyarok szponzori segítsége teszi lehetővé, hogy ez a verseny anyagi szempontból támogatást kapott, él, sőt látogatottsága egyre nagyobb. Szívügyüknek tekintik az általuk szervezett jótékonysági koncerteknek megfelelően a magyarországi Liszt Emlékmúzeum és Kutatóközpont, a Magyar Liszt Társaság rendszeres, többezer dolláros gyakori anyagi támogatását is. E két ember lelki és fizikai energiáját nem kíméli Liszt ügyéért.

Ebben a környezetben az első magyarországi versenyző Borbély László, a LFZE I. éves hallgatója volt – aki a 2001. évi Békés-Tarhosi Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny nagydíjsaként már itthon is kitűnt előadói érzékenységével. Játékának magas művészi színvonalával, sokoldalú felkészültségével általános feltűnést keltett. Három kategóriában indult és négy díjat kapott. Két második díjat és egy harmadik díjat nyert el, emellett ő volt az egyetlen a 129 résztvevő között, aki elnyerte a „most artistic performance” (Legművészibb előadás) különdíjat is hiteles és ihletett zenei előadásával. Gratulálunk!

Ábrahám Mariann