Hegedűs növendékeink Poznaňban


    2004. március 12 és 15 között rendezték meg a lengyelországi Poznaňban (a világ egyik legrangosabb versenyének, a Wieniawski-versenynek a színhelyén) a nemzetközi ifjúsági Telemann-hegedűversenyt. A korhatár 16 év volt.
    A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem öt előkészítő tagozatos hegedűse, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium  egy növendéke nagy sikerrel szerepelt a versenyen.
    A két-fordulós verseny anyaga Telemann szólószonátáiból és szabadon választott művekből állt.
    A 63 indulóból a második fordulóba 16 versenyző jutott,köztük 6 magyar.
    A döntőben szintén komoly sikernek számított, hogy az öt díjból hármat a magyarok nyertek.
    Nyári László (LFZE előkészítő tagozat, tanára: Kertész István) II. díjat, valamint a Telemann szóló-szonáta legjobb előadásáért különdíjat nyert.
    Molnár Zita (LFZE e.k.t., tanára: Perényi Eszter) IV. díjat,
    Diószegi Tamás (LFZE e.k.t., tanára: Sós Natasa) V. díjat kapott. Ők hárman a gálakoncerten is játszottak.
    Ökrös Attila (LFZE e.k.t., tanára: Sós Natasa),
    Hutás Erzsébet (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, tanára: Kertész István) és
    Laskay Zsuzsa (LFZE e.k.t., tanára: Perényi Eszter) különdíjat nyertek.
    A növendékeket Harsányi Sarolta és Kovalszki Mária tanárnők kísérték zongorán; munkájuknak és a támogatóknak: a varsói Magyar Intézetnek, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és a Zeneakadémia Baráti Körének köszönettel tartozunk.
    A poznaňi Telemann-versenyen nyert tapasztalatok (a versenyen magyar zsűritag nem volt!) rendkívül hasznosak, fontosak voltak. Reméljük, hogy fiataljaink legközelebb is sikerrel szerepelnek nemzetközi megmérettetések során.

Perényi Eszter
egyetemi tanár LFZE