MÓDSZERTANI AJÁNLÁS A SZOLFÉZS OKTATÁSÁHOZ

 

·        Az elvégzendő feladatokat ne a tankönyv határozza meg, hanem a tanár!

·        A tanárnak ismernie kell a végső célt, a nagy egységeken belül. Például az előképzőtől a harmadik osztály végéig elérendő valamennyi zenei képesség és tudás szintjéig. Az odáig vezető utat kell elosztani évfolyamokra.

·        Az egyes évfolyamok végére ehhez szabjuk meg az összefoglaló anyagát.

·        Mit jelent ez? Különbséget kell tenni lényeges és lényegtelen feladatok között. Idő hiányában mindig a fontos feladatokat végezzük el. Nem lényeges, melyik példatárból és milyen mennyiségben végzik el a kitűzött eredményt, hanem az, hogy növendékeink az aktuális évfolyamban minden elérendő készséget sajátítsanak el, a tovább lépés érdekében.

·        Az egyes órákon elvégzendő tananyagot elsősorban a csoport összetétele és tudásszintje határozza meg. A feladatok mennyisége és nehézségi foka ehhez igazodjon.

·        A feladatok sorrendje legyen rugalmas, a tanulókhoz alkalmazkodó. Másfél órás órák közepe táján szellőztessük át a termet és végezzünk mozgás gyakorlatokat.

Ezzel a lazítással pótoljuk az óraközi szünetet és utána elmélyült foglalkozást iktassunk be. Tapasztalni fogjuk, hogy növendékeink figyelmesebbek lesznek és eredményesebben dolgoznak az óra végéig.

·        Nem érdemes előre óravázlatot készíteni, mert megmerevíti a tanárt és minden áron keresztül akarja vinni a papírformát a gyerekeken. Óra végén ajánlatos felvázolni, mit sikerült elvégeznünk. Ez segít az ismétlésben és a tovább lépésben egyaránt.

·        Minden körülmény között a növendékek természetes figyelmének felkeltése és óra végéig való ébren tartása legyen mérvadó. Ez teremtheti meg azt a harmonikus befogadó légkört, amelyben jó érzés tanulni és jó érzés tanítani.

·        A tanár feladata a növendékkel megszerettetni a zenét és elfogadtatni a tananyagot.

·        A készségfejlesztés valamennyi ága kitartó türelmet, rengeteg gyakorlást követel és csakis akkor épül be a növendék tulajdonságaiba, ha élményszerű volt az óra.

·        A szolfézsóra sokban különbözik az iskolai énekórától. Többek közt a szabad szerkezetében, valamint az óra elején kötelező osztályozó feleltetés elhagyásában.

·        Ez azért lehetséges, mert minden egyes foglalkozáson, minden egyes tanulónak egyénileg is aktívan kell teljesítenie szóban, olvasásban, írásban, éneklésben,stb. egyaránt.

·        A tanár és csoportja között, ha nyugodt légkör uralkodik, sokkal fogékonyabb és eredményesebb a munka. Kölcsönös bizalom jellemzi az órákat és örömmel elvégzik a kevésbé kellemes, de hasznos feladatokat is. / Pl: hangnévvel, kézjellel éneklés /

·        Tartsuk szem előtt, hogy a zenetanulás bizonyos adottságokat, meglévő képességeket feltételez, az eredmény nemcsak szándék, szorgalom kérdése. Időt, türelmet igényel.

·        Soha ne figurázzuk ki a tehetségtelenséget, vagy a hamis éneklést! Ne tűrjük el ezt a tanítványainktól sem!

·        Kizárólag pozitív példákkal illusztráljuk a helyes, elérendő utat! Szorgalmazzuk a minél több gyakorlást és ismerjük el a kevés eredményt is! Ne feledjük, a zeneiskolások zöme kedvtelésből tanul zenét, nincsenek szakmai ambícióik. A tanár legfőbb törekvése az legyen, hogy aki zenét tanul gyermekkorban, felnőtt fejjel koncertlátogató közönség, vagy zenét pártoló hivatalnok, stb. legyen!

·        Nem vonatkozik ez a megállapítás a „B” kategóriás, tehát pályára készülő növendékre!

·        Minden szolfézstanárnak tudatában kell lennie, hogy tanulói valamilyen hangszer főtárgyasai, ezért nem ő dönti el, kit akar tovább tanítani, nem rendelkezik a növendékek sorsa felett!

·        Nincsenek retorzióra alkalmas eszközei és az osztályozást sem használhatja fenyítésre! Ehelyett követendő jó példák bemutatásával, bíztatással és elismerő szavakkal érjen célt!

·        Támaszkodhat viszont a szorgalmas, ügyes tanulókra, bevonhatja őket a gyengébbek fejlesztésébe. Ezt azonban soha sem szabad példálózással, a tehetségesebbek „sztárolásával” tennie!

·        A szolfézstanárnak tudomásul kell vennie, hogy csoportja sohasem lesz egységes osztály! A heterogén összetétel nem kedvez az osztály-jelleg kialakulásának.

      Ez is egyik fontos különbség az iskolai énekóra és a szolfézsóra között.

·        Az is ilyen különbség, hogy az igazolatlan hiányzások nem járnak fegyelmi eljárással! Egyetlen eszköze a hiányzások minimálisra csökkentésének, ha olyan vonzóvá tesszük a szolfézst, hogy veszteségnek érzi a gyerek, ha mulasztott.

·        A szolfézstanárnak állandóan karban kell tartania nélkülözhetetlen hangszerét: a hangját! Ehhez nem árt időnként énekes szakembert igénybe venni! A rossz énektechnika és a napi több órás igénybevétel hamar megbosszulja magát. Kezdetben csak gyakori elfáradással, majd tartós rekedtséggel teszi munkaképtelenné az énektechnikailag képzetlen tanárt. Nem beszélve arról, hogy nem tud szép énekléssel példát mutatni növendékei előtt.

      Rábeszéléssel nem lehet szép éneklést tanítani!

·        A szolfézstanárok általában egymástól elszigetelten végzik a dolgukat. Érdemes egymás óráin időnként baráti alapon hospitálni és a módszereket gyakorlat közben megfigyelni. Így hasznos tapasztalatokat gyűjthetünk mind a követendő példákból, mind a hibákból. Évek tapasztalatszerzése kell ahhoz, hogy elérjük az egyéni, saját módszerünket! Nem árt összegyűjteni a negatív és sikeres tapasztalatokat egyaránt, mert könnyű saját hibáinkba újra meg újra visszaesni!

·        Élvezetessé tehetjük a szolfézsórákat, ha úgy közelítünk a zenei feladatokhoz, mintha együtt fedeznénk fel a gyerekekkel! Rácsodálkozunk a szépségre. Ez az élmény megmarad életük végéig, rögzül a tudásuk a kiművelt készségekkel együtt.

·        A szolfézstanárnak sok lehetősége van az órákon felhasználható példatárak gazdag kínálatából válogatni. Éljünk vele! Tegyük minél változatosabbá a tananyagot! Módunkban áll elképzeléseinket kipróbálni, a készségfejlesztő feladatokat variálni.

     Eközben sokat tanulunk magunk is, de önkontrollra is szükségünk van.

·        Ne feledjük, hogy szolfézs növendékeinknek a hangszerükön zenei készségeik fejlettségét kell bizonyítaniuk és nem azt, milyen jól kézjeleznek, szolmizálnak, vagy hány népdalt tudnak kívülről! Ez persze nem jelenti azt, hogy a szolfézs a „hangszeroktatás szolgálólánya” – mint azt egyes körökben elutasító hangon hirdetik. Önálló zenei tárgy, sajátos vonásokkal és lehetőségekkel. Irányítsuk jókedvűen és rugalmas feladatválogatással a szolfézstanítást, tanítványainknak is örömet szerezve, - de közben soha se engedjük ki a kezünkből az óra irányítását!

 

Évek fáradságos munkájának jutalma a gyerekek csodálkozó, ragyogó szeme és sokoldalúan kibontakozó, egyre gazdagodó személyiségük.

Csak ezért érdemes!

 

                                                         Sulyok Gizella