Réfi ZsuzsaNNA

EGYETLEN ÖNÁLLÓ ZENEISKOLA

HULLOTT CSAK KI A ROSTÁN

Az intézményekben lezajlott szakmai ellenőrzés

számos problémára hívta fel a figyelmet

A tavalyi esztendő talán legnagyobb viharokat kiváltott eseménye a művészetoktatás területén a minősítés volt, amelynek eredménye idén már komoly anyagi következményekkel jár. Az iskoláknak be kellett mutatniuk különböző dokumentációikat, majd szakmai bizottság ellenőrizte az intézményben folyó munkát. A minősítés tanulságairól, a vizsgálat során felmerülő problémákról, s arról, hogy hogyan lehetne a következő ilyen szakmai ellenőrzést gördülékenyebbé tenni, Kovács Kálmánné, a minősítő testület elnökségi tagja, a zeneművészeti szekció vezetője, valamint Muity Mária zenepedagógus, az MZTSZ Országos Zenepedagógus Tagozatának elnöke beszélt.

– Mostanra már befejeződött a szakmai ellenőrzés második szakasza is. Hány iskola esett ki a rostán?

Kovács Kálmánné: Az első ellenőrzési szakaszra, a különböző papírok ellenőrzésére a 862 iskolából 817 intézmény adta be a dokumentációját, s ebből 689 iskola előminősítését elfogadták. A hiánypótlási kérésre 32 intézmény nem reagált, s 2 iskola vonta vissza a kérelmét. 94 olyan intézmény akadt, amelynek az előminősítése el lett utasítva. Ezt követően, 2007. december 31-ig zajlott le az előminősített intézmények szakmai ellenőrzése. Összesen 14 iskola akadt, amely nem felelt meg, s ebből egyetlenegy a zeneiskola. A megfelelt intézmények 80 százaléka lett kiválóan megfelelt. Az összkép tehát egészen kedvező. A vizsgálat során a legnagyobb problémát a végzettség kérdése jelentette. Fontos minősítési szempont volt, hogy az oktatóknak van-e szakirányú végzettségük, s ezért több olyan pedagógustól is megvált az igazgatója, aki nem rendelkezett a szükséges diplomával. A minősítés eredménye bennünket is megdöbbentett, ezért is döntöttünk úgy, hogy a vizsgálat adataiból részletes statisztikát állítunk össze. Még nincs teljesen készen, de az iskolák felének már látjuk az adatait, s ezeknél elmondható, körülbelül a gitártanárok felének megfelelő csak a végzettsége, s ha nem is ebben az arányban, de hasonló a gond a zongora, a furulya és a szolfézs oktatással foglalkozó pedagógusoknál is.

Muity Mária: Sokan azok közül, akiknek nem volt megfelelő a végzettségük, kétségbeesve hívták a szakszervezetet, s a diplomájukat, valamint különböző versenygyőzelmeket igazoló papírokat küldtek nekünk. S tényleg vérzik értük a szívünk, hiszen jelentős részük hatalmas sikereket ért el a növendékeivel. Azonban azt is mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy már jóval korábban, több mint tíz évvel ezelőtt született egy jogszabály, amely türelmi időt biztosított, s a tavalyi tanévig adott határidőt arra, hogy a zeneiskolákban tanító pedagógusok megszerezzék a megfelelő képesítést. Volt tehát erre mindenkinek ideje. Mi jelenleg nem tehettünk mást, minthogy türelemre kérjük a kollégákat, hiszen a szakszervezet a különböző szakmai szervezetekkel együtt mindent elkövet azért, hogy erre a helyzetre megoldást találjon. Sajnos azonban az is tény, hogy ezen a területen követelmény az oktatandó tanszaknak megfelelő, tanári diploma, a gyerekeknek ugyanis a legjobb oktatást kell kapniuk. De számunkra az is érthetetlen, hogy egy olyan brácsatanár végzettségét, aki hegedűből is záróvizsgát tett, tanult módszertant és részt vett a gyakorlati tanításon, miért nem fogadják el a hegedű szakon ezt megfelelő képesítésnek.

K. K.: Mi ezt a végzettséget a szakmai minősítés során elfogadtuk. Az Oktatási Hivatalnak volt más a véleménye.

– S arról se feledkezzünk el, hogy még annak sem volt könnyű felsőfokú végzettséget szerezni, aki ezt maga is fontosnak tartotta, elég, ha csak a gitároktatás történetére, pedagógusképzésére gondolunk...

K. K.: Számos instrumentumnál jelentett ez komoly problémát, hiszen előfordult, hogy levelező szak is csupán kis létszámban indult, amelyre néhány embert vettek csak fel. Idén például már jeleztük, óriási a hiány gitártanárból, s aztán a budapesti főiskolára csak egyetlen embert vettek fel. Eközben a szépen felfejlődött intézményekben egyre több pedagógusra van szükség, és egyre több olyan tanár oktat, aki csak egy-egy szakos képzettséggel rendelkezik. Az egyszakos képzés is pedagógusképzésünk hibája, akárcsak az, hogy nagyon elkülönül az alap-, a közép- és a felsőfok. A Pedagógiai Intézetben már 1985-ben írtam erről egy dolgozatot, a helyzet azonban azóta sem változott. S gondot jelent az is, hogy nincs egységes szabályozás. Ha valaki például a pécsi főiskolán valamilyen rézfúvós szakos hallgató, egyúttal tanulja a társhangszerek metodikáját, akkor ezzel a diplomájával oktathat, ha azonban más helyen, akkor már nem megfelelő a végzettsége. Ez azonban a diploma nevéből nem derül ki. Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke, hatalmas erőfeszítéseket tesz azért, hogy a pedagógusoknak lehetőségük legyen az átképzésre.

M. M.: Jártunk már ezügyben Dr. Szüdi Jánosnál, az OKM közoktatási szakállamtitkáránál, s próbáljuk együtt megtalálni a megfelelő megoldásokat. Terveik szerint pl. a húros hangszeres zenepedagógusi diplomával rendelkező tanár 120 órás átképzéssel más, -húros hangszer oktatására is alkalmas képesítést is kapna. De még ehhez további tárgyalások szükségesek. Szerencsére néhány főiskola, a debreceni, a szegedi, a győri, sőt még a Liszt Ferenc Zeneakadémia is jelezte, szívesen indítana ilyen képzést, hiszen ők is látják mindez mekkora gondot jelent.

– A vizsgálatuk szerint milyen hangszereknél hiányoznak a felsőfokú végzettséggel rendelkező pedagógusok?

K. K.: Gitár, furulya, zongora, szolfézs. Mind komoly gondot jelent, főleg a zongoraoktatás, amelyre a legtöbb gyerek jár. Régen húsz ember tanult egy évfolyamon, a főiskolán, ma öten-hatan vannak. A napjainkra kialakult helyzetről nem a tanárok tehetnek, de ők ennek az egésznek a szenvedő alanyai. A közoktatási törvényben benne van, hogyha egy tanár leckekönyvében szerepel az adott hangszer módszertana, akkor oktathatja. S mégse mindig történik ez. Egyetlen módon kerülhetne minden a helyére, ha kiadnánk egy képzési jegyzéket, amit a minisztérium és a képző intézmények, a főiskolák is felvállalnának. S ez pontosan tartalmazná, hogy milyen diplomával mit lehet tanítani. Jelenleg az Oktatási Hivatal dél-magyarországi szervezete másképpen értékelnek, mint például a kelet-magyarországi. Egyik helyen a rézfúvós végzettségű pedagógus nem taníthat furulyát, máshol igen. Mi azt mondtuk, hogy az összes rézfúvós taníthat furulyát, mert nincs elég furulyavégzettségű tanár, aki foglalkozzon a gyerekekkel. Egyébként ott volt mindig a baj, ahol az igazgató megijedt attól, hogy pontokat vontunk le a nem megfelelően képzett tanárok miatt. De ez a dolgunk, hiszen a szakmai munka alapja azért mégiscsak a képesítés, s ezt a törvény is kimondja. Volt olyan vezető, aki ennek ellenére megtartotta a kiválóan oktató munkatársat, és nem foglalkozott azzal a néhány ponttal. De sokan megijedtek attól, hogy írtunk erről a hiánypótlást kérő levelünkben, és inkább elküldték az ilyen kollégát. Pedig ehelyett az igazgatónak ki kellett volna állnia a munkatársáért, s egy intézkedési tervben leírni, mennyire eredményesen tanít, és ragaszkodik a munkájához.

M. M.: Mindez arra vezethető vissza, hogy megszűntek a szakfelügyeletek. Amíg ez a szervezet rendszeresen látogatta az iskolákat, addig állandó volt a szakmai kontroll.

Milyen megoldásokat látnak a jelenlegi helyzetre?

K. K.: Ha az átképzésben valóban mindegyik tanárképző főiskola partner lenne, és ősztől elindítanák ezeket a levelező tagozatokat, akkor akár egyetlen év alatt száz pedagógus szerezhetné meg a megfelelő végzettséget.

M. M. : Sajnos azonban ez is pénzkérdés. Bár minden iskolában akad továbbképzésre fordítható összeg, de ez nem túl sok pénz, s egy másoddiplomáért ennek a sokszorosát kell fizetni. Ezt sok pedagógus saját zsebből nem tudja finanszírozni.

K. K. : Az iskolák vezetői hiába tudták, hogy nem vehetnének fel nem megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógusokat, a tanulni vágyó gyerekek ott toporogtak az ajtó előtt, ezért aztán inkább elindították így is az adott szakot. Az is növelte az érdeklődők számát, hogy sok családban kevésnek tartják a heti egy énekórát, ezért inkább zeneiskolába járatják a gyereket. Eltűntek a szakkörök is, és rengetegen vannak, akik ezeket a foglalkozásokat úgy próbálják pótolni, hogy művészeti iskolába viszik a kicsiket.

S mi volt a tapasztalat, milyen problémákkal fordultak a szakszervezethez a minősítést követően a pedagógusok?

M. M. : Mindez számomra azért is érdekes, mert művészetoktatási szakértő is vagyok egyben, s állandó kapcsolatot tartunk fenn a szakmai szervezetekkel, s az Oktatási Hivatallal. Mi, mint szakszervezet, azért nem vettünk részt a minősítésben, mert úgy ítéltük meg, ez összeférhetetlen lenne a tevékenységünkkel, hiszen nekünk az érdekvédelem a feladatunk. S bár tudtuk, hogy problémákat fog generálni, támogattuk a szakmai minősítés végrehajtását, mert mi is tisztában voltunk azzal, hogy egy ilyen ellenőrzésre szükség van, és a gyerekek valóban a legjobbat érdemlik. S ahogy vártuk is, a felbukkanó gondok nagyon sokrétűek voltak. A legnagyobb problémát valóban a végzettség kérdése jelentette. De erre mi is csak azt tudjuk mondani, hogy alapvető követelmény a megfelelő szakmai képesítés.

K. K. : Az alapvető gondok közé tartozik az is, hogy nem egyértelmű a minősítő testület jogköre. Sokszor hangzott el velünk szemben, hogy hatósági jogkörökkel akarunk visszaélni. Ebben sajnos a rendelet is hibás. A roppant szoros határidők miatt ugyanis azt is nagyon gyorsan hozták létre. S az egész minősítési folyamatra nem volt egy egész esztendőnk, hiszen márciustól december 31-ig kellett elvégeznünk. Talán azt, hogy mindez milyen nehézségek elé állította a testületünket, jelzi az is, hogy az Oktatási Hivatal egy évvel ezelőtt 270 iskolát tudott csak megvizsgálni.

Korábban a Parlament Oktatási és Kulturális Bizottsága is meghallgatásra hívta be a testületet, s felmerült az is, hogy ez a minősítés jogköröket sért, s alkotmányossági aggályokra ad okot.

K. K.: Ezen a tanácskozáson adatvédelemtől kezdve, sok mindenről szó esett, de azt a bizottság is elismerte, hogy a minősítő testület óriási munkát végzett el.

M. M.: Viszont az azért kiderült, szerencsésebb lett volna, ha először az Oktatási Hivatal végzi el a hatósági ellenőrzést, s utána jött volna csak a szakmai testület vizsgálata. Így mindenkinek egyszerűbbé vált volna a helyzete, s a testületet sem lehetett volna azzal vádolni, hogy hatósági jogkörökkel él vissza. Azt viszont zenepedagógusként nagyon sérelmesnek tartom, hogy a húsz tagú szakmai minősítő testületben minden művészeti ágat öt-öt tag képviselt, hiszen a művészeti oktatás legnagyobb százalékát a zeneoktatás teszi ki. Sokkal jobb lett volna, ha a gyereklétszám arányában állítják össze a grémiumot. 110388 gyerek tanul zenét, 86088 táncot, 47078 a képzőművész, 13711 pedig a színész, ráadásul a tanári létszám is a zenénél a legmagasabb, hiszen egyéni oktatásról van szó.

K. K.: S itt persze még a szakmai szervezetek nagyságrendjének kérdése szintén felvetődik. Ebbe a bizottságba is öt szervezet delegálhatott tagokat. A Rektori Szék, a MŰSZA, azaz a Művészeti Szakközépiskolák Szövetsége, az AME, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, a MAMOSZ, a Magyar Művészetoktatásért Szervezete, valamint a Magyar Zeneiskolák és Művészei Iskolák Szövetsége. Az intézményeknek több mint a felét az MZMSZ fedi le, a MAMOSZ például csak néhány embert képviselő szervezet. Ebből is adódtak tehát aránytalanságok. A minősítés lefolytatására nagyon szűkös idő állt rendelkezésre, s emiatt a szakmai szervezetek között is érezhető volt a feszültség. Az idő rövidsége miatt mindenki belement olyan eljárásrendbe, szempontsorba, ami nem biztos, hogy a lehető legjobb. Tanácskozni kellett volna még az arányokról, pontszámokról. Ráadásul korábban még egyetlen rendelet sem mondta ki, hogy egy minősítés eredménye 50 %-os normatíva elvonással is járhat. Eddig még sohasem volt ilyen, egész intézménytípust érintő vizsgálat. Rajtunk most megtanulják, hogy hogyan kell egy iskolát megmérni, szakmailag megvizsgálni.

– A minősítés eredménye öt esztendőre szól. Bár idén még mindegy, hogy kiváló vagy megfelelt minősítést kapott egy iskola, a későbbiek során már ez is befolyásolja a kapott támogatás nagyságát. Mit tud tenni az az iskola, amely szeretné elérni a kiváló címet?

K. K: A minősítő testület döntése ellen nem lehet fellebbezni, hiszen eleve úgy lehetett csak a vizsgálatra jelentkezni, hogy az iskolák aláírták, elfogadják a testület döntését. Aki elégedetlen, az fordulhat a minisztériumhoz. Akit elutasítottak, egy év elteltével ismét jelentkezhet a szakmai minősítésre. Most egyébként az is gondot jelentett, hogy ha egy iskolát valamelyik művészeti ág miatt elutasítottak, akkor az egész intézmény a nem megfeleltek közé került. Ezen a jövőben mindenképpen változtatni kell, s érdemesebb művészeti áganként minősíteni, hiszen előfordulhat, hogy egy intézményben kiváló a zeneoktatás, csak a táncképzés nem megfelelő, de emiatt az egész iskola normatíváját a felére csökkentik. Arról azonban nem tartalmaz irányelveket a rendelet, hogy mit tehet akkor az iskola, ha szeretné elérni a kiváló minősítést, hiszen később ennek tényleg anyagi vonzatai is lehetnek. Például most az általunk adott papíron az szerepel, hogy az adott intézmény ilyen és ilyen szakokra, ilyen és ilyen telephelyekre kapta meg a minősítést. Egy elutasított intézmény jelentkezhet, ill. integrálódhat egy már minősített iskolánál, fenntartónál, s ez újabb gondokat vet fel. Hiszen így állandóan mindent minősíteni kell. De el kell mondjam azt is, hogy a szabálytalanságok nem a zenénél, hanem főleg a többi művészeti ágnál voltak jellemzők. Hiszen ezek tulajdonképpen szakkörökből alakultak elsősorban, s beláthatatlan következményekkel járhat sok esetben, hogy bekerültek az iskolarendszerbe. A tanárképzésben is akadnak gondok. A legjobb a helyzet a táncművészetnél, de például a színművészet egyáltalán nem vállalta fel a pedagógiai részt, ráadásul szinte sehol sem az alapfokú művészeti oktatásra készítik fel a hallgatókat. Ez is nagy probléma. Akárcsak az, hogy az iskolák a közigazgatási határon kívül is terjeszkedhetnek, s ez alkalmat ad a visszaélésekre.

– A következő minősítés is úgy zajlik majd le, mint a mostani?

K. K. : A tapasztalataink alapján változtatni kellene a metóduson. Most leírtuk javaslatként, hogy ne iskolánként, hanem művészeti áganként történjen a minősítést, s a szakmai ellenőrzést előzze meg a hatósági vizsgálat. S nem szabadna ennyire széthúzni a folyamatot, mert most az is sok gondot okozott, hogy az iskolák még az előző tanévben adták be a papírokat, s a következő esztendőre már számos változás következett be az intézmény működésében. Mások tanítottak, új telephelyre kerültek, stb. Valószínűleg az ellenőrzést végző bizottságokon is változtatni kell, hiszen tavaly pályázatot írtunk ki, de legközelebb talán más módon kell összeválogatni a közreműködőket. A helyi vizsgálatokban ugyanis olyanok is részt vettek, akik maguk még soha nem végeztek semmiféle ellenőrzési munkát, soha nem látogattak még tanórát. Sőt náluk, az ő óráikon sem járt senki, soha. Tapasztalatról tehát nemigen lehet beszélni. Biztos akad ebben az ellenőrzésben hiba, minden igyekezetünk ellenére, de ebből tanulnunk kell, hogy a következő alkalommal még jobban haladjon a munka, és a vizsgálat még hitelesebb képet nyújtson az iskolákról.

– S korábban arról szóltak a hírek, hogy a megfelelt iskolák külön forrásokra is pályázhatnak.

M. M. : Most, a rendelet hatálybalépése után, ötszázmillió forintra pályázhatnak az intézmény fenntartói, szeptembertől pedig a minősített iskolák, még másik, 360 millió forint a keretösszeg. Most bármelyik művészeti iskola fenntartója pályázhat, de azoknak az intézményeknek, amelyek nem feleltek meg a minősítésen, az így nyert összeget a minősítés megszerzésére kell fordítani. Ősszel azonban a minősített és a kiválóan minősített iskolák pályázhatnak, nyilván eltérő összegre.

Milyennek találják a minősítés eredményét?

K. K. : Mindenképpen pozitívnak érzem azt, hogy az iskolákban megindult egy folyamat, amely jelzi, tenni kívánnak az iskolaszerű működésért, igyekeznek rendbe tenni dolgaikat.