A MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETÉNEK

Állásfoglalása

 a 2005. évi költségvetési törvény tervezetéről


A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Országos Zenepedagógus tagozata egyetértésben a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségével az alábbi álláspontot alakította ki a 2005. évi költségvetési törvény tervezetéről (a továbbiakban: Tervezet).

  1.    Általános észrevételként rögzítjük azt, hogy a Tervezet úgy kerül a törvényhozás elé, hogy az alapfokú művészetoktatást alapjaiban érintő módosításokra vonatkozó javaslatokról az előterjesztő se szakszervezetünkkel, se más szakmai szervezettel nem folytatott előzetes egyeztetést. Ez az eljárás teljesen eltér az érintett kormányzati szervekkel, különösen az Oktatási Minisztériummal kialakult eddigi együttműködéstől.
  2.    Ugyancsak általános megállapításunk az, hogy az előterjesztő javaslataival az alapfokú művészetoktatás jogi, finanszírozási helyzetében olyan gyökeres és negatív irányú változtatásokat tervez, amelyek – túlzás nélkül állítjuk – a magyar közoktatás egyik nemzetközileg is ismert és elismert ágát, a magyar alapfokú zeneoktatást, és a társművészetek alapfokú oktatását alapjaiban veszélyezteti. Álláspontunk szerint a tervezett intézkedések, így normatíva csökkentése, vagy a térítési díj ilyen mértékű megállapítása, ellentétesek az Alkotmánynak a jogegyenlőség megvalósulását elősegítő, az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó szabályával. Emellett kétségessé teszik a közoktatási törvényben megfogalmazott, a gyermeknek, tanulónak az alapfokú művészetoktatásban való részvételére vonatkozó jogát megállapító rendelkezésnek alkalmazhatóságát, továbbá magával a Tervezettel is ellentétesek, amely szerint: „A helyi önkormányzatok részére biztosított normatív hozzájárulások, és egyéb támogatások együttes összegének el kell érnie az előző évi normatív hozzájárulások és egyéb támogatások együttes összegét.”  
  3.    Tekintettel arra, hogy véleményünk szerint a tanulók, illetve elsősorban szüleik nem, vagy lényegesen kevesebb létszámban tudják megfizetni a Tervezetben javasolt térítési díjat, ezért a tanulói létszám – elsősorban a rossz, vagy közepes anyagi helyzetű családok gyermekei kimaradása miatt – várhatóan évről-évre jelentősen csökken, és ennek arányában a normatív támogatás alapját jelentő tanulók száma is, ezzel gazdaságilag veszélybe sodorva a zeneiskolákat, művészeti iskolákat, és elindítva a művésztanárok és művészek létszámcsökkentését, munkanélküliségét.
  4.    Ugyanakkor üdvözöljük azokat a módosító szabályokat, amelyek erősítik az alapfokú művészetoktatási intézmények működését, és amelyek a művészeti iskolák szakmai munkájának értékelésére, a személyi és tárgyi feltételek biztosításának kötelezettségére, a munkajogviszonyok meglétének számszerűsített előírására vonatkoznak.
 
  5.    Részletes javaslataink:
      a) Javasoljuk kiegészíteni a Tervezet 85.§-ának (19) bekezdésében a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban Közokt. tv.) 117.§-ának új (2) bekezdésének módosítását, illetve kiegészítését az alábbiak szerint:
„A térítési díjat – a fenntartó által meghatározottak szerint – a tanulmányi eredménytől függően csökkenteni kell, azonban – az (1) bekezdés a) pontja kivételével – nem lehet kevesebb egy tanítási évben,  mint a feladat ellátáshoz biztosított alap normatív hozzájárulás huszonöt húsz, az (1) bekezdés b) pontjában a zeneművészeti ág egyéni oktatása esetében tíz százaléka. E rendelkezés a hátrányos helyzetű, továbbá az (1) bekezdés b) pontja esetében a három vagy többgyermekes családban, vagy egyedülálló szülő eltartásában élő tanulók tekintetében nem alkalmazható.
     Indoklás: A Tervezet a térítési díj mértékét a jelenlegi átlaghoz képest 200-300%-kal emeli. Ez az intézkedés nem csak az iskolák, pedagógusok helyzetét teszi alapvetően kétségessé, hanem a tanulók művészoktatásban való részvételi lehetőségeit is. A javaslat arra irányul, hogy egyfelől a szülői hozzájárulás ugyan emelkedjen, de ne elviselhetetlen mértékben, másfelől a térítési díj kötelezettsége alól kedvezményeket vagy mentességeket kaphassanak azok a tizennyolc évnél fiatalabb tanulók is, akik szociális helyzetüknél fogva támogatásra szorulnak. A zeneművészeti ág egyéni oktatásának mérsékeltebb megállapításával a művészeti ágak közötti választás esélyegyenlőségét kívánjuk elősegíteni, hiszen a zeneművészeti ág egyéni és a többi művészeti ág oktatási normatívája mértékének arányában javasoljuk a térítési díjak arányait is szabályozni. Úgy gondoljuk, az a helyes, ha a tanuló tehetsége felismerése és fejlesztése céljából válassza a hozzá közel álló művészeti ágat, és nem annak alapján dönt a szülővel együtt arról, hogy melyik igényel kisebb összegű térítési díjat.

      b) Javasoljuk a Tervezet 109.§ -ának (1) bekezdése k) és l) pontjának törlését.  
     Indoklás: A Tervezet a hatályon kívül helyező rendelkezések sorában törli az első ízben az 1991. évi XX. törvényben, a helyi önkormányzatok feladat és hatáskörét is rögzítő jogszabályban megfogalmazott rendelkezést, mely szerint, amennyiben a helyi önkormányzat a már megkezdett alapfokú művészetoktatási feladat folytatását nem vállalja, vagy a feladat ellátása nem megoldott, akkor azt a megyei (fővárosi) önkormányzat kötelező feladatként látja el. A több mint tíz év alatt a megyének ezt a feladatot ritkán kellett átvennie, és jelenleg is csupán néhány megyében adta át nem jelentős számú helyi önkormányzat a feladatot. Ugyanakkor a gyermekeknek, szülőknek és a pedagógusoknak ez a szabály olyan jogi biztosítékot jelent, amely alapján nem kell attól tartaniuk, hogy a helyi önkormányzat bármely okból bekövetkező döntése megszüntetheti iskolájukat, munkahelyüket. A javaslatot se jogi, se költségvetési szempontból nem tartjuk indokoltnak, hatása a költségvetésre nincs. Ugyanakkor az alapfokú művészetoktatás területén indokolatlanul, feleslegesen indulatokat és aggodalmakat kelt.

     c) Javasoljuk a Tervezet 3. számú a helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásairól szóló mellékletének 22. pontjában az Alapfokú Művészetoktatás normatívái (fajlagos hozzájárulás: a) 95 000/tanuló b) 58 000/tanuló) mértékeinek módosítását úgy, hogy  azoknak végső összege a 2004. évi költségvetésben szereplő 105 000 forint, illetve 68 000 forint/ tanuló fajlagos összegének alapul vételével, és ezeknek a többi oktatási normatívához hasonló arányú növelésével legyen megállapítva.
     Indoklás: A javasolt normatíva csökkentés 105 ezerről 95 ezerre, illetve 68 ezerről 58 ezerre teljesen ellentétes makroszintű érdekegyeztetésben megfogalmazott kormányzati szándékokkal, többek között a közalkalmazotti garantált illetményekre vonatkozó javaslatokkal. Az önkormányzati intézmények a jelen szabályok szerint nagyobb részben a normatívák útján jutnak az illetményemelés forrásához, ami jelen esetben nem valósulhat meg, hiszen a Tervezet szerint a normatívák csökkennek.

     d) Javasoljuk a 3. számú melléklet 25. pontjának ab) alpontja kiegészítését az alábbiak szerint:
„25. Egyéb differenciált hozzájárulások egyes közoktatási intézményeket fenntartó
önkormányzatok feladatellátásához
ab) „Gimnáziumba, szakközépiskolába, szakiskolába, alapfokú művészetoktatási intézménybe bejáró tanulók támogatása
FAJLAGOS ÖSSZEG: 9 800 forint/gyermek, tanuló
A kiegészítő hozzájárulást a fenntartó helyi önkormányzat a nem a lakóhelye, ennek hiányában nem a tartózkodási helye szerinti gimnázium, a szakközépiskola 9-13. évfolyamára, illetve a szakiskola 9-10. évfolyamára, valamint a szakképzési
évfolyamokra bejáró nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, továbbá az alapfokú művészetoktatási intézményben, a Közokt. tv. 117.§-ának (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott tanulók után - beleértve az előbbi intézményekben gyógypedagógiai nevelésben, oktatásban részesülőket is - a következők szerint veheti igénybe:”
    Indoklás: Az un. bejáró tanulók után az intézményt fenntartó önkormányzat, eltérően a többi iskolatípustól, jelenleg nem kap külön támogatást, Ezért nincs is arra ösztönözve, hogy feltétlenül vállalja a településen kívül lakó gyermekek tanítását, akik így nem, vagy igen nehéz feltételek mellett juthatnak művészeti oktatáshoz.

     e) Javasoljuk a 8. számú melléklet 2. b) pontjának kiegészítését az alábbiak szerint:
„Az előirányzat további 50%-a a megyei önkormányzatokat illeti meg a megye területén 1100 főt el nem érő lakosságszámú települések által fenntartott intézményekben az e törvény 3. számú mellékletének 20.aa) és 20.ba) pont szerinti létszámon belül a nappali rendszerű általános iskolai 1-8. évfolyamos oktatásban részt vevő, továbbá megye területén helyi önkormányzatok által fenntartott intézményekben a 3. számú melléklet 22. pont szerinti tanulók létszáma alapján. A támogatás az intézményekben meglévő informatikai berendezések, művészetoktatáshoz szükséges eszközök korszerűsítésére, karbantartásával és működtetésével összefüggő költségekhez, valamint új, az oktatási tevékenységet segítő info-kommunikációs eszközök, szoftverek, szolgáltatások beszerzésére, igénybevételének költségeire, továbbá a művészetoktatáshoz szükséges új eszközök beszerzésére használható fel.”
    Indoklás: Az alapfokú művészetoktatási intézmények a Tervezet kedvező változása esetén se rendelkeznek elégséges támogatással ahhoz, hogy eszközeiket karbantartsák, illetve, hogy új beszerzésekkel fejlesszék az iskola szakmai színvonalát. A javaslat e hiány mérséklését célozza.


BUDAPEST, 2004. október 20.