A Fővárosi Zeneiskola Szervezet 50
éves jubileumára
Ötven év egy emberöltő, korszak, történelem. A fővárosi zeneoktatás félévszázados történetét (1910-1960) nehezen foglalhatjuk össze rövid cikk keretében. Erre egy jubileumi évkönyv kiadása inkább nyújtana lehetőséget. E néhány sor így csak szerény megemlékezés kíván lenni a jubileumi évfordulón.
Ötven évvel ezelőtt, 1910-ben hozott határozatot a Fővárosi Tanács: Budapesten 25 polgári iskolában induljon meg a zeneoktatás!
Sztojanovits Jenő énekoktatási szakfelügyelő és Kacsóh Pongrácz voltak kezdeményezői annak a már akkor haladónak tekinthető gondolatnak, mely szerint a szervezett iskolai zeneoktatást az anyagilag kevésbé tehetős szülők gyermekei számára is lehetővé kell tenni.
Érdemes felemlíteni és ezzel a létesítés szociális alapgondolatát aláhúzni, a zenetanfolyamok első működési szabályzata kimondja: „Az alsó fokú zenetanfolyamok hivatása elsősorban az, hogy a társadalom széles rétegeiben terjesszék a zenei műveltség elemeit. Ezért valamely tanulót azzal az indokolással, hogy tehetségtelen, vagy nincs hallása, kizárni vagy eltanácsolni nem lehet. Ugyanis tapasztalat bizonyítja, hogy csak a legritkább esetben akad egy-egy tanuló, aki érzéketlen marad a zene iránt.
Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a tömegnevelés a régi időkben ilyen szép alapelv mellett sem valósulhatott meg.
A zenetanulás iránt megnyilatkozó érdeklődés már az első évben olyan nagy volt, hogy még a tanév folyamán újabb hat zenetanfolyam megindítását engedélyezte a közoktatási ügyosztály. Így az első tanév végén, 1911 júniusában, a zongora- és hegedű tanszakon (akkor még csak két tanszakon folyt a tanítás) 686 tanuló vizsgázott sikeresen, 36 tanár vezetése alatt.
Az első tanári karban foglaltak helyet Duret Cecile és Földessyné Hermann Lula zongoraművészek, valamint Sztojanovits Péter hegedűművész, akik kiváló művészi és úttörő pedagógiai munkásságukkal, kezdeményezésükkel kivívták a kortársak és az utókor tiszteletét és elismerését.
Kezdetben az alsó fokú zenetanfolyamok négy osztályosak voltak. Hamarosan kitűnt azonban, hogy az alsó fok elvégzése után sokan folytatni szeretnék tanulmányaikat, továbbképzésre jelentkeznek, és erre nincs lehetőség. Ekkor a tanács - az alsó fokú zenetanfolyamok kiváló eredményeire és a megnyilvánuló nagy érdeklődésre való tekintettel - hozzájárult a zenetanfolyamok teljes kiépítéséhez, a továbbképző tanfolyamok felállításához. Így nyíltak meg 1912 szeptemberében zongora-, hegedű-, ének-tanszakokkal a fővárosi középfokú zenetanfolyamok. Ezek Pest egyik legrégibb, közismert épületében, a Kálvin tér és Ráday utca sarkán álló ódon házban (ma műemlék) nyertek elhelyezést.
A középfokú tanfolyamok tanári karában neves művészeket találunk. Kezdetben dr. Keéri Szántó Imre, Waldbauer Imre, Molnár Antal, a Zeneművészeti Főiskola későbbi neves professzorai tanítottak az intézetben.
A középfokú zenetanfolyamok továbbfejlesztése során, 1922 szeptemberében alakult meg a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola, ahol már a zongora-, hegedű-, gordonka-, ének- és zeneszerzés tanszakon folyt tanítás, a Zeneművészeti Főiskola tagozati és tanítási terve szerint. A Székesfővárosi Felsőbb zeneiskolában, 1928-29-től kezdve, a közoktatásügyi miniszter lehetőséget adott arra, hogy az akadémiai osztályokat végző növendékek a miniszter által kiküldött vizsgabiztosok előtt vizsgázhassanak, és ha az utolsó akadémiai osztályt megfelelő eredménnyel elvégezték, a Zeneművészeti Főiskola tanárképző tanfolyamaira való felvételüket kérelmezhessék.
A Felsőbb Zeneiskola első igazgatója Geszler Ödön lett, aki azután közel 25 évig állott a fővárosi zeneoktatás élén. Itt kell megemlékeznünk a közoktatási ügyosztály régi zenei szakelőadóiról: Harmath Artúr, Karvaly Viktor és Fleischacker Margit tanárokról, akik működésükkel mindenkor igyekeztek a zenetanítás számára a legmegfelelőbb körülményeket biztosítani.
Geszler Ödön után a Felsőbb Zeneiskola élére dr. Horusitzky Zoltán nyert kinevezést. Munkásságában mindenkor az igényes, haladó művészi és pedagógiai célokat követte, és eredményesen szállt síkra az egész fővárosi zeneoktatás korszerűsítéséért.
Az elmúlt 50 év alatt kiváló tanáraink a muzsikáló, zenekedvelő, zeneértő ifjúság sokaságát nevelték fel. Ezen túlmenően, a fővárosi zenetanfolyamokról indult útnak a magyar zenei élet számos kiváló képviselője, művésze, bizonyítván ezzel a fővárosi zeneoktatás elismerten magas színvonalát és a nevelők eredményes, lelkiismeretes, hivatásérzettől áthatott munkásságát.
Az igazi fejlődést, felvirágzást azonban a zeneoktatás területén is a felszabadulás hozta.
Az 1945-ös év új lehetőségeknek, távlatoknak nyitott utat. Soha nem látott mennyiségi és minőségi fejlődés vette kezdetét. Sok minden, ami elődeinknek csak álom volt, most valósággá vált. A társadalmi átalakulás, a szocializmus ügyéért folytatott harc nyomán újjászületett a zenepedagógia is.
Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a fővárosi zeneoktatás a kultúrforradalomban megnőtt feladatait csak úgy tudja megvalósítani, ha megnyitja kapuit a széles tömegek előtt, és új szervezeti formában, új módszerekkel halad a szocializmus építésének útján. A zeneiskolai átszervezés terveinek gyakorlati végrehajtásához 1948-ban, a fordulat évében bekövetkezett változások adták meg a lehetőséget. A munkásosztály hatalmának megszilárdulásával egyidejűleg a kultúra, művészet, zenetanulás megszűnt a régi uralkodó osztályok kiváltsága lenni.
Legfontosabb feladattá vált az eddig elhanyagolt munkáslakta peremkerületek bekapcsolása a zeneoktatásba.
A fővárosi zenetanfolyamok 1951-ben alakultak önálló intézménnyé, majd 1952-ben jött létre - további fejlesztés során - a Fővárosi Zeneiskola Szervezet.
A főváros zeneiskoláinak ugrásszerű fejlődését először néhány számadattal kívánjuk szemléltetni. Amíg pl. a növendékek száma 1910-től, az alapítás évétől, 1945-ig, a felszabadulás évéig, 35 év alatt, valamivel több, mint kétszeresére emelkedett (686-ról 1538-ra), addig az 1945-től 1960-ig eltelt 15 év alatt nyolcszorosára nőtt, és 1960-ban meghaladta a 12000-t. Érdemes az alkalmazott tanárok létszámának alakulását is figyelemmel kísérni. A kinevezett tanárok létszáma 36-ról 91-re, illetve 429-re emelkedett. Iskoláink száma ez idő alatt 28-ról 45-re, majd 179-re szaporodott.
A 179 iskola közül 9 körzeti zeneiskola, 1 gyakorlóiskola, 169 zenetanfolyam. E részletezésből kitűnik a Fővárosi Zeneiskola Szervezet jelenlegi felépítése:
A Fővárosi Zeneiskola Szervezet a Fővárosi Tanács önálló intézménye. Közvetlen felügyeleti szerve: Budapest Főváros Tanácsa V. B. Oktatási Osztálya. Az intézmény élén a központi igazgató áll, aki a központi apparátus, valamint 15 szakfelügyelő segítségével irányítja a Fővárosi Zeneiskola Szervezetet.
A Fővárosi Zeneiskola Szervezet területileg 9 körzetre tagozódik. A körzetek élén körzeti igazgatók állnak. A körzeti igazgatók irányítják a körzeti iskolákat, valamint a körzetek területén működő zenetanfolyamokat. A zenetanfolyamokon kizárólag a 7 zeneiskolai osztályt végző, iskoláskorú gyermekek tanulnak, a körzeti iskolákban pedig a továbbképző tagozaton továbbtanuló fiatalok és a felnőttek tanszakaira (ének, fúvós stb.) felvételt nyert dolgozók.
A múlthoz képest elért óriási fejlődés azonban nem mérhető le csak számokban, mennyiségben. Sokkal nagyobb értékű a tartalomban, minőségben bekövetkezett változás. Szinte nehéz felsorolni azokat, a kormányzat megértő támogatása következtében létrejött tényezőket, melyek elismerten magas szakmai eredményeink kialakulását lehetővé tették.
Ilyen tényező pl. a növendékek foglalkozási idejének felemelése. Régen a növendékek egy-egy foglalkozás alkalmával hangszeroktatásból 15 percet kaptak, ma 24-et, sőt, a magasabb osztályokban 30-at.
Külön szolfézsoktatás a zenetanfolyamokon nem volt. Az elméleti ismereteket is a hangszeres foglalkozás keretébe szorították be. A történeti hűség kedvéért meg kell ugyan említenünk, egy időben történt kezdeményezés néhány iskolában összevont (több zenetanfolyam növendékei számára) elméleti órák megtartására, ez azonban csak kísérlet maradt.
1945 előtt csak néhány tanszakon folyt a tanítás. (Zongora, hegedű, cselló, ének, zeneszerzés.) Ma pedig iskoláinkban összesen 22 tanszak működik: zongora, hegedű, cselló, bőgő, fuvola, oboa, klarinét, fagott, trombita, kürt, harsona, tuba, ének, gitár, hárfa, cimbalom, ütő, harmonika, zeneelmélet, orgona, operett képző, szolfézs.
A tanszakok nagymérvű fejlesztése következtében mód nyílt arra is, hogy iskoláinkban, a gyermekeken kívül, helyet kapjanak a felnőtt dolgozók is, és így pótolhassák mindazt, amit az előző rendszer számukra nem tett lehetővé. Már idáig is több ezerre tehető azok száma, akik mint aktív fizikai dolgozók iratkoztak be iskoláinkba, és állásuk, hivatásuk mellett a zene szeretetéért, a zeneművészet megértéséért, megismeréséért tanultak, és az alapvető zenei műveltséget megszerezve, értékes zenehallgató közönséggé váltak.
Egyik főcélunk, a tömegnevelés megvalósításához, komoly segítséget ad az a körülmény is, hogy a továbbképző tagozatok kerete a múlthoz képest kb. kilencszeresére bővült. Az a növendék, aki nem zenei pályára készül, és az alsó osztályok elvégzése után kívánja tanulmányait továbbfolytatni, átlép a továbbképző tagozatra, ahol magasabb fokon még évekig tanulhat. Régen a továbbképzés célját csak egy iskola, a Felsőbb Zeneiskola szolgálta, ma összesen 9 körzeti iskolában van tanulási lehetőség a továbbképzősök számára. A továbbképző tagozatokon tanulók létszáma több ezer.
A minőségi fejlődés jelentős tényezője, a haladó pedagógia elvein alapuló új, korszerű tananyag. Az új tananyagok valamennyi tanszak számára elkészültek, és a gyakorlatban kiválóan beváltak. Ezek nagyrészt a mai - felszabadulás óta kiadásra került hangszeriskolákra épültek. A mai instruktív kiadványok már a magyar népzenét tekintik a gyermek zenei anyanyelvének, és így az igényes zenei ízlés fejlesztésére már a tanulás kezdetekor irányt mutatnak. Úgy a tananyagok, mint a hangszeriskolák létrehozásánál tevékenyen működtek közre a Fővárosi Zeneiskola Szervezet szakfelügyelői és kiváló tanárai, akik széleskörű pedagógiai tapasztalataik felhasználásával adtak segítséget a szerkesztők, kiadók munkájához.
Azon felismerésből kiindulva, hogy a zenei érdeklődés felkeltésének, a komoly zenei közönségnevelésnek legjobb iskolája a kamarazene, egyre tágabb lehetőséget biztosítsunk a társas zenélésnek, kamarazenének. Az együttmuzsikálás fejleszti a közösségi érzést, felelősségérzet re, pontosságra nevel, ezért mindinkább gondot fordítunk arra, hogy növendékeink első sorban vonós és fúvós hangszereket tanuljanak, hogy így minél nagyobb számmal zenekarokban, kamaraegyüttesekben muzsikálhassanak. A felszabadulás előtt fővárosi keretben mindössze egy vonós növendékzenekar működött. Ma 10 vonószenekar, 1 fúvózenekar és számtalan különféle kamaraegyüttes ad alkalmat növendékeinknek az együttmuzsikálás örömére. Az eddig megrendezett Országos Ifjúsági Kamarazene Fesztiválokon (1. Cegléd, II. Veszprém, III. Budapest) a Fővárosi Zeneiskola Szervezet növendékei elismerten jó eredményekkel szerepeltek.
A magyar ifjúsági kamarazene irodalom fejlődését, a szerzők felé irányuló ösztönző felkérésekkel segítettük elő. Örömmel állíthatjuk, hogy az eddig megjelent új ifjúsági kamarazeneművek többségükben a Fővárosi Zeneiskola Szervezet megbízásából készültek.
Régen senki nem gondoskodott arról, hogy a zenét tanuló gyermekek rendszeresen koncertre, hangversenyre járhassanak. Ha voltak is nívós hangversenyek, azok belépőjegyeit csak a tehetősebb szülők tudták megfizetni. Ma az Országos Filharmónia számtalan pedagógiai célzatú ifjúsági hangversenyt rendez bérletsorozatban olcsó, mindenki számára hozzáférhető helyárakkal. Növendékeink évente több száz növendékhangversenyen és tanszaki bemutatón vesznek részt. Kiváló, zenei pályára készülő növendékeink rendszeresen szerepelnek a Rádióban és Televízióban, hogy ezáltal már most - mint a jövő hivatásos muzsikusai - megszokják a hangversenyterem levegőjét, a szélesebb nyilvánosságot.
Mindenkor gondot fordítunk arra, hogy kapcsolatunk a helyi társadalmi szervekkel szoros és élő legyen. Szinte alig lehet felsorolni azokat a közreműködéseket, melyeket tanulóink - zeneiskolai és továbbképző fokon levők egyaránt - és tanáraink a pártszervezetek, tanácsok, népfrontbizottságok, ifjúsági szervezetek, üzemek stb. ünnepségein, rendezvényein vállaltak.
Amíg a fővárosi zeneiskolák tanulói közül régen kevés volt munkásszármazású, addig most a munkás-paraszt származású növendékek arányszámát évről évre növelve elértük, hogy pl. az 1959/60. tanévben az 1. osztályba felvett munkás-paraszt származású tanulók arányszáma 55,36 százalék volt.
Ennyi eredmény felsorolását nem öndicséretnek, hivalkodásnak szántuk. Nem is elbizakodottság késztet a sok szépnek, jónak említésére, hiszen tudjuk, vannak még tennivalóink bőven. Csupán azért tesszük ezt, mert az 50 év munkájának, eredményeinek átfogó értékelésénél elsősorban mutatkozik a felszabadulás után eltelt 15 évnek, a szocializmus korszakának, a kultúrforradalomnak, a párt és kormány művelődéspolitikájának sugárzó ereje.
És amikor meghajtjuk a tisztelet, emlékezés és elismerés zászlaját a fővárosi zeneoktatás úttörő tanárai előtt, arra gondolunk, mennyivel jobb, könnyebb ma zenetanárnak lenni, amikor munkánkhoz és célkitűzéseink megvalósításához a kormányzattól támogatást kapunk, és így lehetőségünk van arra, hogy eredményeinkkel az elmúlt évtizedek szintjét jóval felülmúljuk.
A Fővárosi Zeneiskola Szervezet dolgozói az 50 éves jubileumon a jól végzett munka örömével ünnepelnek, és optimizmussal tekintenek a jövőbe, remélve és bízva abban, hogy a legközelebbi, 75 éves jubileum résztvevői így fognak nyilatkozni róluk: jó munkát végeztek!
Váczi Károly,
a Fővárosi Zeneiskola Szervezet központi igazgatóhelyettese