Varjas Anna haláláraHihetetlen bátorsággal, lelkierővel viselt hosszú szenvedés után, de valahogy mégis váratlanul ment el. Váratlanul, hiszen még előző nap is azt mondogatta, amit már hónapok óta annyiszor: „gyógyul-ga-tok”. És ezt szinte el is lehetett hinni, hiszen máris másról érdeklődött. Szenvedélyesen, mindenről, ami zenével, tanítással, növendékekkel, zongorázással kapcsolatos. Ilyenkor aztán szinte kicserélték: megfiatalodott, megfeledkezett mindenről; betegségről, fájdalomról, bajról. MUZSIKUS volt, egyike a régi Nagyoknak. Nagy titkok tudója, aki nemhogy elrejtette volna tudását — Ő köszönte meg, ha meghallgatták. Anyagtalanul szárnyaló, fényesen éneklő zongorahangon játszani — ez volt, ami egész életén keresztül izgatta, erről tudott Ő nagyon sokat és mást, mint sokan mások. Ezt a tudást akarta továbbadni mindenkinek, aki hajlandó volt odafigyelni, utánagondolni. Erre figyeltek fel annak idején azon a nemsokkal a háború után rendezett varsói Chopin versenyen, ahol Ő is résztvett – Auschwitz-ot éppenhogy túlélve, testben, lélekben megviselve, négy-öt éves gyakorlás kihagyás után. Különdíjjal jutalmazták! (egy olyan versenyen, ahol a középdöntőbe jutni is nagy teljesítmény). Utána hosszú évekig a Filharmónia szólistája volt, majd Szegeden tanított a Konzervatóriumban. Később Pesten is – zeneiskolában. Aztán valahogy elfelejtették ... Kedves, játékos, kegyetlenül szigorú, megalkuvást nem ismerő, kínosan szókimondó, furcsa, nagylelkű, gyermeki és bölcs ... – ilyen volt. Szerettem. Rengeteget tanultam tőle. Nagyon fog hiányozni. Isten adjon neki Békét és azt, hogy megtapasztalhassa egyszer mindazt a Szépséget, ami után egész életében vágyakozott. Esztó Zsuzsa
(dr. Roska Tamásné) a Zeneművészeti Főiskola tanára |