BESZÁMOLÓ

a ZETA utóbbi három hónapos tevékenységéről

(2003. decembertől 2004. februárig)

    A Választmány decemberi ülésén méltatta Ábrahám Mariann tanárnő munkájához kötődő és annak köszönhető nagysikerű rendezvényeket (nov. 23. Kadosa emlékkoncert szlovák zongorista fiatalok részvételével, Nancy Lee Harper portugál vendég-professzornő Scarlatti szonátákról tartott előadása és Kocsár Miklós 70. születésnapi köszöntése 10 új Kocsár-mű bemutatásával dec. 6-án).
    A nov. 23-án megtartott közgyűlés új tagokat választott a vezetőségbe. Őket az aktuálisan folyó választmányi ülésen köszöntöttük. Bemutatkozásuk esedékes lesz a Parlando hasábjain is. (Az új és egyben teljes Választmány névsorát lapunk előző számának 37. oldalán közöltük.)
    Az alapfokú művészeti nevelés kérdései képezték a megbeszélés tárgyát, a legkülönbözőbb nézőpontokból. Gazdasági kihatásai folytán az igazgatás, irányítás számos kétsége merült fel. Bizonytalanok az iskolák, mi történik velük, ha létszám- és takarékossági megfontolásokból önkormányzati iskolák átkerülnek a megyéhez? Milyen gazdájuk lesz ezeknek? Mi lesz a tárgyi eszközökkel? Mi lesz a működtetéssel, mi lesz az ingatlan ápolásával? Remélhető-e ilyen helyzetben fejlesztés? Ha nem lesz elegendő pénz az állami intézmények fenntartására, a kereslet pedig nem szűnik a zeneoktatás iránt, számolni kell a magán-zeneiskolák jelentőségének növekedésével. Számos minőségi probléma merülhet fel azonban ezeknél. – Ha pénzt akarnak szerezni a zeneiskolák, ki kell lépniük saját szűkebb pátriárkájuk körén túlra, nemcsak földrajzilag, de gondolkodásmódban is. Nagy tere lesz a külföldi társintézményekkel való kooperációnak. Az EU csatlakozás után különösen figyelmet érdemlő tényként kell ezzel a lehetőséggel számolni. – Tapasztalt pályázók említették, hogy mennyire fontos a pályázatnak egy olyan célt megjelölni, amelynek társadalmi közérzeti befolyásoló szerepe is lehet (mentálhigiénés, zene a drog-prevenció érdekében, stb.). Számos életrevaló ötlettel szolgáltak a Választmány tagjai, mind külföldi kapcsolatok felvételére, mind „belföldi” felhasználásra (Francia Kultúrintézet, holland-magyar kultúrkapcsolatok, roma gyerekek zenei felzárkóztatása, stb.).
    Ezen a ponton fordultak át az irányítási, gazdasági, szervezési kérdések tartalmiak felé. Épp a roma felzárkóztatással kapcsolatban merült fel a komplexitás szerepe a nevelésben. Hogyan értelmezhetjük a komplexitást? „Beletanítanánk a zenébe” a többi művészeti ágat, összefonódva, kibogozhatatlanul, vagy mindegyik művészeti ág megőrzi a maga szuverenitását, de házon belül, egymással kommunikálva hatnak egymásra? Komplex lenne-e az is, hogy a zeneiskola és az általános iskola szövetkezik bizonyos nevelési célok megvalósítása érdekében? Megannyi kérdés, amely az egyébként (túl)szabályozott magyar zeneoktatás kereteit feszegeti. Ennek egyenes folytatásaként jelenhetett meg Szeverényi Ilona gondolata: egyre kevésbé fog működni a tananyag-tanítási szisztéma. Csak az empatikus, személyre szabott oktatással nyerhetjük meg a növendékeket; működési elveket kell tanítanunk nekik. Minden órán kell nyújtanunk valami olyat, amitől a gyerek a következőre is el fog jönni.
    Dr. L. Nagy Katalin is a már megjelent szellemiség folytatásaként hangsúlyozta, hogy: ami állampolgári jogon jár a gyereknek, az a közoktatás. Abban a heti egy órában kell megadni neki azt a bizonyos „nagy élményt”, ami egész életére kihathat, mert az már a szülő döntésétől és anyagi helyzetétől függ, hogy beíratja-e a gyereket zeneiskolába is. Sajnos az általános iskolákban tanító kollégák többsége túl kényelmes: még csak nem is a Kodály-módszerhez ragaszkodik, hanem inkább a „jól bevált”-hoz, a „kész”-hez. Az óvó- és tanítóképzős hallgatók nagy része már azt sem tudja, hogy abban a rendszerben, melyben ő nevelkedett, mi a kodályi!
    Pethő Attila Földes Imrét idézi, aki javasolta már, hogy „hangszer”-iskoláinkat alakítsuk át zeneiskolákká. Földes Imre a zenetanításban megkövesedő félreértésekre szeretné a figyelmet irányítani, többek között, ami a szolfézs- és zeneelmélet tanításban is tetten érhető.
    A megszokottól eltérő látogatottságú Választmány (23 főből csupán 3 fő maradt távol) de. 10-től szünet nélkül folytatta tanácskozását. Valaki egyszer csak felszisszent: - „De hisz’ déli egy óra van!” – Senki nem vette észre az idő múlását a különös hangulatú szellemi műhelyben való aktív közreműködés, részvétel során. Kár, hogy ilyeneknek nem lehetnek sokan-sokan részesei a gyakorló zenetanárok közül. Ám azok is profitálhattak volna, akik a témák elméleti részével foglalkoznak…
    A 2004. januári választmányi ülés szakmai előadója Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elnöke volt. Mondandójának summázatát alkothatja az emlékeztetőben rögzített két bekezdés:
    A zeneiskolák jövője alapvetően reményteljes. Az alapfokú művészetoktatás sehol Európában nem részesül olyan magas támogatottságban, mint Magyarországon: az állam az oktatás költségeinek 90 %-át állja. Ha azonban növekednek a fizetések, fel kell emelni a normatívát is: áldozzanak a művészeti nevelésre a szülők!
    Ragaszkodnunk kell értékeinkhez, de szem előtt kell tartani a piacorientált környezetben való érvényesülés feltételeit is. Ha azonban az alapfokú művészetoktatás állami feladat, akkor nem piaci, hanem támogatási alapon kell, hogy működjön. Sajnos, sok olyan magániskola van, amely pusztán jó üzletet lát a zeneoktatásnak ebben a formájában.
    A zeneiskola akkor van védettebb helyzetben, ha nem csak oktatási intézményként, hanem a település kulturális életének szervezőjeként, központjaként is működik.
    A minőségbiztosításra a megfelelő színvonal fenntartása érdekében van szükség: le kell fektetni, mi a követelmény, a tananyag. Kétségtelen azonban, hogy a magyar zeneoktatás nincs felkészülve arra az eshetőségre, amikor tehetségtelen gyerek szeretne minden áron zenét tanulni – a tanárképzés ehhez nem ad eszközöket a hallgatók kezébe.
    Eszmecsere vette kezdetét a „minőségbiztosítás” értelmezésével kapcsolatban. Csillag Ferenc a „minőségfejlesztés” kifejezést tartja sokkal inkább a tényleges tartalmat kifejezőnek.
    Laczó Zoltán szerint a tartalom minőségének biztosítása már elvezet az érték, értékőrzés téma felé.
    Az alapvizsga bevezetésével kapcsolatos kételyeket vetették fel továbbá a kollégák.
    Csillag Ferenc a továbbiakban a fővárosi alapfokú művészetoktatásban, azon belül zeneiskolai képzésben részt vevők statisztikai adatait ismertette, tartalmi elemzéssel egészítve ki azokat.
    Laczó Zoltán felhívja a figyelmet arra, hogy az ISME vezetőségétől is jöttek jelzések, amelynek során hiányolják a magyar részvételt a nemzetközi zenepedagógiai mozgalomban. Várnák a korábbi tagok tagsági megújítását, ill. új tagok jelentkezését. Egyéni tagdíj: 25 USD.
    A NKA 2004. évi pályázati felhívására a ZETA a következő projektek megvalósulásához kért támogatást:„Érték és értékőrzés a zenepedagógiában” és „A népzene és régizene tanításának a jelentősége, hiánya a felsőoktatásban”. Ez utóbbi a tavaly már a NKÖM-hoz beadott – és elutasított – pályázat módosított változata, melyet változatlanul Szekszárdon szeretnénk megrendezni. A pályázatok tartalmi pontosításához, indokolásához érkeztek szép számmal javaslatok.  
    Míg csúcslétszámot jelentettünk a decemberi választmányi ülésen, negatív csúcsot értünk el a 2004. februárin. Influenzajárvány és felvételi vizsgákon való elfoglaltságok indokolták a 60%-os távolmaradást; így határozathozatalra nem kerülhetett sor.
    Laczó Zoltán csupán arra szorítkozott, hogy ismertette a jelenlévőkkel az NKA 2004. évi pályázati felhívására, a már említett két  témán kívül benyújtott harmadik tematikáját is („A zenei nevelés transzferhatása agykutatási bizonyítékokkal”), melynek külföldi előadói a téma világhírű és egyedülálló művelői; Prof. Dr. Edwin E. Gordon – ny. zenepszichológus (Pensylvania), Prof. Dr. Wilfried Gruhn – ny. tanszékvezető, muzikológus, zenei tanulás-kutató (Freiburg) és Prof. Dr. Eckart Altenmüller – neurofiziológus, agykutató (Hannover). Célközönségnek szánjuk az oktatásirányítókat az egy egynapos szimpóziumon, valamint egy három napos kurzuson egyetemi és főiskolai hallgatókat (kreditpont szerzési lehetőséggel), valamint minden érdeklődő zenetanárt (akkreditálás még függőben).
Laczó Zoltán