X. Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny

Békéscsaba

 Krausz Adrienne, Király Csaba, Réti Balázs, Koczor Péter, Farkas Gábor, Csík Laura, Félegyházi Károly — nem akármilyen névsor, és ez a sor még sok, rendkívüli tehetségű zongoraművésszel folytatható. Ők mind az Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny egykori győztesei, illetve Nagydíjasai.
 Kilenc alkalommal Békés-Tarhosi versenyként hirdették meg a Zeneművészeti Szakközépiskolások Országos Zongoraversenyét. Egy olyan korosztály mérte össze erejét, tudását és tehetségét kilenc alkalommal, amely a legfogékonyabb korban van zenei fejlődését tekintve. Ennek a korosztálynak ez az egyetlen fórum jelentette a megmérettetés lehetőségét. A kilenc sikertörténet ma már a múlté. Ezentúl Békéscsabai zongoraversenyként emlegetjük majd az ifjú pianisták találkozóját. A viharsarki megyeszékhely nagy-nagy szeretettel és izgalommal várta április elején a vendégeket. Nagy volt a tét, és a felelősség, hiszen Békés-Tarhos nagyon magas mércét állított fel. Ez nem utolsósorban a Fejes házaspárnak, Antalnak és Fejesné Pálfy Zsuzsának köszönhető, akik évtizedekig rengeteg munkát, energiát, szívet és szeretetet áldoztak arra, hogy két- vagy háromévente létrejöjjön ez a nemes versengés. A stafétabot Csajányi Melinda és lelkes csapata kezébe került. A Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Szakközépiskola igazgatónője és munkatársai átérezték, hogy milyen örökséget kapnak, és a „váltás” remekül sikerült. 
 44 fiatal jött el az ország 16 Szakközépiskolájából és nagyon sok kiváló felkészítő tanár, akiknek csak a legnagyobb tisztelettel lehet megköszönni áldozatos munkájukat. A pedagógusok remek teljesítményét a fiatal muzsikusok felkészültségén, játékán lehetett lemérni. Márpedig a négy korcsoportban elismerésre méltó produkciók születtek. A zsűri – szokás szerint – nehéz helyzetben volt. 
 A megnyitó hangversenyen a Jókai Színházban Pap János, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, és a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar élén fellépett a város egyik büszkesége, Tóth Péter, aki - bár még csak az első évfolyamot végzi a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - már több nemzetközi zongoraversenyt megnyert. Az Ifjúsági Ház Nagytermében a negyedik korcsoportba tartozók – a legidősebbek – léptek fel elsőként. Bach egyik prelúdiumát és fúgáját, egy klasszikus szonáta-tételt és egy virtuóz etűdöt kellett előadniuk. A fiatalabbak Scarlatti virtuóz szonátáival, Chopin mazurkáival, klasszikus variációkkal, fantáziákkal küzdöttek meg - derekasan. A döntőbe jutottak nagyobb romantikus darabokat, impresszionista és kortárs műveket játszottak. 
 A beszámoló elején felsorolt kiemelkedő tehetségek névsora bővült. Meggyőződésem, hogy a most előkelő helyezést elért ifjú zongoristák még nagyon sok örömöt fognak nekünk okozni. A mezőnyből a második korcsoport teljesítménye emelkedett ki, nem véletlen, hogy a legtöbb díjat itt osztotta ki a zsűri, amelynek tagjai: Nádor György (elnök), Baranyay László, Bánky József, Kerek Ferenc és Némethy Attila voltak.
 Az első korcsoportban a zsűri nem adott ki első díjat. Második lett Sárközi István (Budapest, Bartók Béla, - Faddi Sarolta) és Tihanyi Zsuzsanna (Szegedi T.E. Konzervatórium, - Lucz Ilona). A harmadik helyezést Seleljo Irén kapta. (Budapest, Szent István, - Kőrösiné Belák Erzsébet) 
 A második korcsoport két első díjasa: Némethi Zsófia (Budapest, Bartók Béla - Hargitai Imre) és Fejérvári Zoltán (Budapest, Bartók Béla - Kékesi Judit). A két második díjat Juhász Ágnes (Budapest, Szent István, - Kőrösiné Belák Erzsébet) és Szalai Éva (Kecskemét, Kodály Zoltán - Radványi Mária) nyerte. Harmadik díjas lett: Kiss Péter. (Budapest, Bartók Béla, - Kőrösiné Belák Erzsébet) 
 A harmadik korcsoportban első helyezést ért el Tassonyi Zsolt (Budapest, Bartók Béla - Kőrösiné Belák Erzsébet). Második díjat a zsűri nem adott ki. A harmadik Hegyes Ádám lett. (Budapest, Szent István - Kőrösiné Belák Erzsébet)
 A negyedik korcsoport győztese : Fülei Balázs (Budapest, Bartók Béla, - Eckhardt Gábor és Réti Balázs), második : Mészáros György, (Budapest, Bartók Béla - Eckhardt Gábor) harmadik díjat a zsűri nem adott ki.

 A verseny Nagydíját a második korcsoportban indult Némethi Zsófia érdemelte ki.
 A Tanári Nagydíjat Kőrösiné Belák Erzsébet kapta, aki hat zongoristát is felkészített a versenyre - mint a fenti felsorolásból is kitűnik - elsőrangúan. 
 
 A Békés-megyei képzőművészek jóvoltából valóságos díjesőben részesültek a versenyen résztvevő ifjú tehetségek, és a legkiválóbb tanárok is. Értékes, szép festmények, kerámiák leltek új gazdára. A Ferenczy Alapítvány a legjobb Chopin mazurkák előadóinak ajánlott fel díjakat, (Seleljo Irén, Szalai Éva, Juhász Ágnes) és se szeri, se száma nem volt a különböző különdíjaknak, felajánlásoknak. 
 A Békéscsabai találkozó ezúttal is alkalmat teremtett arra, hogy az ország különböző pontjain élő és dolgozó zenetanárok megvitassák a verseny tapasztalatait, a következő évek teendőit. A beszélgetések Munkácsy Mihály képei között zajlottak le, hiszen a világhírű magyar festő Békéscsabán volt asztalosinas, ahol első „művei” szép tulipános ládák, festett, virágmintás kerti padok voltak. Adódik a párhuzam: Békéscsabán „inaskodni”, innen elindulni — nem jelenthet rosszat…
 A mai világban mindenhez pénz – nagyon sok pénz – kell. A kultúrára a családok költségvetésében – sajnos – gyakran már csak nagyon kevés marad. Éppen ezért megbecsülendő az a hatalmas munka, amit Csajányi Melinda és munkatársai elvégeztek, és megszerezték a verseny zökkenőmentes lebonyolításához szükséges összeget. Köszönet a támogatóknak, a nagylelkű szponzoroknak, a díjakat felajánló képzőművészetnek, mindenkinek, aki valamit tett ezért a versenyért. Köszönet illeti a verseny szakmai felelősét, Papp Károlynét az OKSZI zenei szakértőjét, aki évtizedek óta a zsűri munkáját is nagymértékben segíti.
 A gálahangverseny mindenkit meggyőzhetett arról, hogy mind a Békéscsabai Nagydíj, mind az első díjak jó kezekbe kerültek. Rendkívül magas színvonalú produkciókat hallhattunk. Némethi Zsófia, Mozart Duport változatait és Chopin Variations brillantes című zongoradarabját; Fejérvári Zoltán, Chopin h-moll scherzóját; Tassonyi Zsolt, Liszt E dúr polonézét; Fülei Balázs, Cesar Franck Prelűd, korál és fúga című alkotását játszotta. Mi, a zsűri tagjai, pedig büszkén és megelégedetten hallottuk, hogy nemsokára a különböző felsőfokú intézményekben milyen nagytehetségű növendékeket oktathatunk tovább a zene szépségeire, a zongorázás csodálatos művészetére. Igaznak éreztük Sebestyén Márta gondolatát: „Ez a csücsök az ország kályhája, itt mindig melegebb van. Tarhoson szinte bőrünkön éreztük az emberek szeretetét.” Jelentem: Békéscsabán is.

Némethy Attila 
a zsűri tagja