Kodály-koncepció kialakulásának történelmi háttere

Kodály-koncepció kialakulásának történelmi háttere

A II. világháború előtt a társadalmi osztályok közötti különbségek különösen erősek voltak Magyarországon. Ennek eredményeként a paraszti zene nem lehetett a művészi zene tárgya, az kizárólag csak a paraszti közösségeken belül fejthette ki hatását. A központi zenei nevelés gerincét a német alapú C-dúr központú zenei gondolkodás jelentette. A tananyag jelentős részét a legmerevebb zeneietlen tandalok és gyakorlatok adták, amelyek a germán oktatási rendszer alapján kerültek átvételre. Az elavult zenepedagógia kizárólag az „elit” zenei nevelésére fektetett nagy hangsúlyt, ezzel szemben a szélesebb társadalmi rétegek számára a magas színvonalú zeneoktatás elérhetetlen maradt. Kodály ezt számos alkalommal kifejtette: „neveltünk zenei elitet, de elfelejtettünk közönséget nevelni hozzá”.[1] A korábbi korok zenei életére Magyarországon a párhuzamosan létező egymástól elszigetelten működő zenei csoportok voltak jellemzők. Míg a klasszikus zene hívei és művelői alkották a legvékonyabb réteget, addig a társadalom nagy részét azok tették ki, akik a cigányság által játszott népies műzenét, illetve a parasztság által őrzött régi népdalkincset ismerték.

Kodály egyik legfontosabb céljának a magyar paraszti zenekultúra felfedezését és az oktatásba való beemelését tekintette. Ez különösen fontos volt, hiszen a századfordulón az iparosítás és a társadalmi szerkezet átalakulása nyomán bekövetkező hatalmas változások eredményeként az addig zárt paraszti zenekultúra visszaszorulóban volt. Ezt próbálta Kodály kiküszöbölni azzal, hogy a népi zenekultúrát és anyanyelvet beemelte a központi zeneoktatásba és ily módon a városi környezetben felnövő nemzedékek sokaságával ismertette meg a magyar zenei örökséget. Eleinte Kodály Bartókkal karöltve utazásaik során csak elveszett régi dallamokat gyűjtöttek, majd felfedezve a népdalokban, a falusi kultúrában rejlő értéket és friss életerőt, feltették az életüket egy a népi kultúrából újjászülető művelt Magyarország megteremtésére.

Kodály elképzeléseinek megvalósításában sokat segített az a tény, hogy a II. világháborút követően a szovjet birodalom támogatását élvező új politikai rendszer ösztönözte a zenei reformokat. A korabeli „munkás-paraszt” érdekeket mindenekelőtt szem előtt tartó politikai retorika örömmel támogatott egy olyan zenepedagógiai koncepciót, amelynek alapját a népi kultúra és zene alkotta. A politikai hatalom támogatásának eredményeként hatékonyan alakították át a teljes központi zeneoktatást, amely az egész országban egységesen vette át a korábbi zenepedagógia helyét. A komoly eredmények elérésének hátterében az erős központi szervezettség állt, ami más országokban regionálisan elterjedt zenepedagógiai koncepciókkal ellentétben, valós alternatíva nélkül töltötte be szerepét a közoktatás területén. A Kodály koncepció mind hazai, mind külföldi sikeres elterjedésének hátterében Kodály Zoltán integráló személye állt, aki szerteágazó tevékenységével és kapcsolatrendszerével alkalmas volt arra, hogy a koncepció értékességét és hatékonyságát a hazai döntéshozó politikusok mellett a zenei szakma befolyásos személyiségei előtt is bizonyítsa. Kodály külföldön elért szakmai sikereinek és ismertségének köszönhetően nagyobb mozgástérrel rendelkezett a korabeli diktatórikus politikai viszonyok közepette és tekintélyének segítségével fontos döntéseket sikerült kieszközölnie a hatalom képviselői részéről, amelyek a magyar népművelés és zenepedagógia hosszú távú ügyét szolgálták.

„Egy régi anekdota szerint Kodály egyszer bement Kádár Jánoshoz, aki megkérdezte, hogy mit kér? Még egy énekórát – mondta Kodály, és meg is kapta” [2]

A Kodály koncepcióhoz kapcsolódó összetett „emberségre való nevelés” gondolatának különösen nagy szerepe volt a 20. század során számos lelki és erkölcsi megpróbáltatást megélt magyar nemzet számára. Az első majd a második világháború borzalmait követő kommunista diktatúrában a Kodály-koncepciót fémjelező humanista gondolkozás szerepe az ismert történeti háttér tükrében különösen felértékelődött.

„Olyan korban élünk, amelyben az emberiség erkölcsi mélypontra süllyedt, ahonnan talán csak évszázadok alatt küzdheti fel magát. Ebben a küzdelemben fontos rész juthat a zenének is. »És az Úrnak lelke eltávozék Saultól és a gonosz lélek kezdé gyötörni őt, mely az Úrtól küldetett.« »És lőn, hogy a mikor [sic!] Istennek lelke Saulon vala, vette Dávid a hárfát és kezével pengeté; Saul pedig megkönnyebbüle és jobban lőn, és a gonosz lélek eltávozék tőle.« (Sámuel I, 16: 14., 23) Ha Dávid hárfája egykor enyhülést nyújthatott Saul szellemi sötétségében, akkor az is lehetséges, sőt parancsoló szükségesség, hogy a zene tegye meg a magáét az emberiség új humanizmusra emelkedéséért.” [3]

Kodály a kommunista diktatúrához, majd később a Kádár-rendszerhez kötődő szerepe nagyon összetett képet mutat. A két világháború és Kodály 1967-ben bekövetkezett halála közötti időszakban a Magyarországon lévő hatalmi viszonyok többször gyökeresen átrendeződtek. A zenepedagógus felismerve a sokszor labilis politikai helyzetet, programja megvalósulásának érdekében igyekezett mindig azokat az elemeket előtérbe helyezni, amelyek az adott hatalom kultúrpolitikájának tükrében a legelfogadhatóbbá tették a zenepedagógiai programját. Másfelől hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy fontos pedagógiai céljainak elérése érdekében bizonyos területeken verbális engedményekre és kompromisszumokra kényszerül a hatalommal szemben. Ezen gesztusokat a diktatúra nyilvánvaló közeledésként értékelte és a diktatúrák romlott erkölcsi világlátásához hűen megpróbálta Kodályt olyan anyagi előnyökhöz juttatni, amelyek a közvélemény számára egyértelmű üzenetként lettek volna értelmezhetőek. Kodály ezeket a gesztusokat anyagi függetlenségére hivatkozva mindig elutasította.[4] Kodály köszönhetően a zeneszerzői munkásságához és az általa képviselt zenepedagógiai koncepcióhoz kapcsolódó hazai és nemzetközi ismertségnek, elkerülte a rendszer által közkedvelt ellehetetlenítést és félreállítást, ami az 1950-es években kedvelt eszköze volt a diktatúra szellemiségére valamilyen formában veszélyt jelentő személyek esetében.

Kodály pozícióit és viszonylagos függetlenségét tovább erősítette, hogy az Ádám Jenő[5]által részletesen kidolgozott „Kodály-módszer” olyan nemzetközi sikereket ért el, amelyeket a politikai vezetés sem hagyhatott figyelmen kívül. Ezt felismerve a rezsim felhasználta a magyar zenepedagógia sikereit, amivel saját nemzetközi legitimációját próbálta tovább erősíteni. Ez különösen az 1956-os forradalom leverése után volt elsőrendű cél a korai Kádár-kormányzat számára, aki a rendszerről kialakult negatív nemzetközi megítélését próbálta a kultúrdiplomácia eszközével finomítani. Ezen törekvések szerves részét képezte a zeneszerző és zenepedagógus rendszeresen megtartott látványos megünneplése is, amiben a diktatúra a legitimációs és centralizációs haszon lehetőségét látta. Ennek a törekvésnek szép példája az 1957-es évben Kodály születésnapjához kapcsolódó ünnepségsorozat is.

„A Művelődési Minisztérium 1957-ben folytatta a Kodály-születésnap »évekre visszanyúló hagyományait«. A szokásos négy rendezvény mellett (ifjúsági énekkarok hangversenye; öntevékeny kórusok műsora; a Háry János című daljáték előadása az Operaházban december 15-én; az Állami Hangversenyzenekar Kodály-hangversenye december 16-án) a háromnegyed százados évforduló tiszteletére további két kamaraestet és egy zenekari koncertet is szervezett az Országos Filharmónia. Mindehhez kapcsolódott még az Állami Népi Együttes Székely fonó-előadása és több vidéki hangverseny, illetve ismeretterjesztő előadás. A születésnapon levélben gratulált Kodálynak Aczél György művelődésügyi miniszterhelyettes, amint [sic!] ugyanezen évben Kodály Zoltánénak is.” [6]

Külpolitikai megfontolások miatt engedélyezte a rezsim külföldi zenepedagógusok magyarországi tanulmányútjait is, amelyek iránt a Kodály-módszer széleskörű megismerése miatt egyre nagyobb igény mutatkozott. Kodály 1965-ben tett amerikai látogatásának köszönhetően kiérlelt amerikai kezdeményezés célul tűzte ki a Kodály-módszer tanulmányozását és meghonosítását az Egyesült Államokban, illetve amerikai zenepedagógusok továbbképzését is, amihez magyarországi tanulmányutat is szándékukban állt beiktatni. A külügyminisztérium kezdeti idegenkedése után szabad utat adott a hasonló kezdeményezéseknek, mert bennük Kodály érdemei mellett a magyarországi zenepedagógia nemzetközi elismerését látták és Kodályt egyfajta kultúrdiplomataként igyekeztek felhasználni politikai céljaik elérése érdekében.

Kodály viszonylag tág mozgásteréhez nagyban hozzájárult a rendszertől való anyagi függetlensége, hiszen a külföldről befolyó jövedelmei fedezték a kiadásait. Kodály műveinek külföldön történt kiadásából származó jövedelem a nyugat-német GEMA céggel kötött szerzői jogokkal kapcsolatos szerződés alapján teljes mértékben Kodályt illették meg. Kodály kihasználva mozgásterét, személyes függetlenségének védelmezése mellett számos alkalommal sikeresen képviselte szűkebb szakmai környezetének és tanítványainak érdekeit és megvédte őket a sokszor igaztalan politikai és szakmai támadásokkal szemben. Erre szép példa Bors Irma[7]esete, aki a budapesti Lorántffy utcai ének-zenei általános iskola igazgatóhelyetteseként rövid idő alatt komoly zenepedagógiai eredményeket ért el iskolájában, amit nemzetközi rangra emelt. Ennek köszönhetően az iskola lett a zenei főiskola tanárjelöltjei számára kijelölt gyakorlati tanintézmény is, amit rendszeresen külföldi pedagóguscsoportok látogattak. Bors Irma elbocsátásával kapcsolatban Kodály hosszú levelezésbe bonyolódott Kádár Jánossal is, de támogatottját nem sikerült visszahelyeztetnie eredeti munkakörébe, csak annyit tudott elérni, hogy Bors Irma továbbra is egy másik ének-zene tagozatos iskolában folytathassa munkáját.

[1] Kodály Zoltán: „Vidéki város zeneélete (1937)” In: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok I. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Budapest: Argumentum Kiadó. 2007. 71-74. ide:73..

[3] Kodály Zoltán: „A konzervatóriumi igazgatók koppenhágai tanácskozásán (1963).” In: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok III. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Budapest: Argumentum Kiadó. 2007. 114-118. ide: 118.

[4] Kodály hatvanadik születésnapja alkalmából a magyar állam vállalta, hogy Kodály számára egészen a haláláig két szobát biztosít a Galyatetőn található üdülőben korlátlan használat céljából. A zeneszerző 1958-ban úgy döntött, hogy számláit ezentúl saját maga kívánja kiegyenlíteni és a továbbiakban nem áll szándékában igénybe venni az állami juttatást. A döntés némi értetlenséget váltott ki a minisztériumban és a továbbiakban emiatt tisztázó megbeszélésre is sor került a zeneszerzővel.

[5] Ádám Jenő (1896-1982) Kóruskarnagy és zeneszerző, aki Kodály bíztatására kidolgozza a későbbi „Kodály-módszer” néven ismert ének-zeneoktatás alapját feltáró Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján c. pedagógiai könyvét, valamint Szó-Mi címmel az általános iskolák énektanításának tankönyvét.

[6] Péteri Lóránt: „Az utolsó évtized: Kodály Zoltán és a Kádár-rendszer művelődéspolitikája.” Múltunk, 2006/1. 259-285. ide: 261.

[7] Bors Irma, eredetileg apáca, zenepedagógus, aki a negyvenes évektől kezdve állt kapcsolatban Kodály Zoltánnal.