HOLLÓS KORVIN LAJOS*

 

Kései gyászbeszéd

 

http://www.hungarian-composers.com/kepek/Kuti_Sandor_1908_kicsi.jpg

Kuti Sándor zeneszerző, karnagy**

 

Tizenkét éves voltál, én tizennégy,

hogy kézen fogtál félszegen és szótlanul

a Dunaparton, úgy vezettél

egy földbesüppedt, homályos szobába,

penész-szagot lehellő, omlatag

falak közé, hol minden szürke volt, csak

anyád arca sárgállott, mit avar...

Mi is csillagtalan mélységben éltünk,

de oly sivár, oly értelmetlen, oly

reménytelen nyomort még én se láttam,

(vagy úgy lehet, hogy ennen nyomorát

megszokta a szegény s nem látja már?)

Kifosztott csontváz-bútorok között

meggyujtottad a petróleumlámpát

s némán ültél a rokkant zongorához,

mely rég feledte hangját, s mint a holdtól

viszolygó eb s a párzókedvü macska,

vonított és nyivákolt – Beethovent,

áttetsző, hosszú ujjaid nyomán...

 

Így szóltál hozzám, mert beszélni

már akkor is csak muzsikában tudtál,

akár később, Dohnányi s Bartók

s kedvelt tanítványaként, majd

mint kommunista karmester  és zeneköltő,

ki gyujtó dallamokkal koszorúztad

verseimet, és munkáskórusokat

oktattál énekkel harcra, mert

fegyvered is a zene volt, s esetlen,

szelíd külsőd mögött a forradalmár

titánok hangján zengett csatadalt,

mígnem halálba mart a megveszett kor...

 

Testemmel védtem volna testedet

a puskatustól, mellyel farkasokká

vadult keretlegények holtra vertek

valahol északon... Lidércnyomásos

álmaim ma, tizenhat év után is

rémlik az arcodat eltorzító

rettenetet s a torkodon

véreddel kiszakadt üvöltést,

első s utolsó hangos szavadat,

hogy én gyötrődjem, ki mindezt nem is

láttam-hallottammíly törvényszerű ez! –

a gyilkosok helyett, akik bizonnyal

rég elfeledtek, nem tudván felőled

akkor se többet, annyit csak, hogy egy

vagy a kiirthatók közül...

 

S mert oly falánk, oly telhetetlen

halál eladdig még nem járt a földön:

egy légibomba minden művedet

úgy elsöpörte otthonoddal együtt,

hogy hangnyi emlék sem maradt Belőled.

Ekként pusztítottak el kétszeres

és végleges halállal,

s oly nyomtalanul, mint kit anyja meg se szült...

 

Álljon e vers íly nyersen: csiszolatlan,

derékbe tört sírkőként ismeretlen

sírod fölött, tér helyett az időben,

szent művész és kerúbi harcos:

Kuti Sándor,

hogy neved éljen legalább, amíg lesz

emlékezet, mely szavamat megőrzi.

 

 

 

 

 

További írások a fenti tárgyban:

Eltiportak feltámadása. Hollós Máté beszélgetése Kőry Ágnessel a holokauszt-áldozat magyar zeneszerzők újrafelfedezéséről (Parlando, 2009/1.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/d/de/In_Memoriam_Hungarian_Composers.jpg

In memoriam. Holokauszt-áldozat magyar zeneszerzők (Múlt és Jövő, 2000/2.)

Dr. Bársony Péter: A vészkorszak magyar muzsikus áldozatai (Eltűnt művészek, meggyilkolt szerzők) Arvo Pärt: Spiegel im Spiegel c. zenéjével kísért emlékfilmmel (pdf) (Parlando 2015/4.)

 

Dr. Kovács Ilona: Egy ismeretlen zenekritikus: Weiner László zenei jegyzetei 1934-ből (pdf) (Parlando 2015/4.)


Kocsis Katalin: A vészkorszak nagykanizsai zeneművész áldozatai (Parlando, 2015/4.)
- Pásztor Irma (1894-1944) zongoratanár

- Pauk Anna (1910-2000) énekművész-tanár
- Büchler Margit zongoratanár (1914-1944)
- Strém Kálmán (1934-2005) szociológus, hangversenyrendező, zenei író

 

 

 



* Hollós Korvin Lajos

  

 

(Budapest, 1905. XII. 8.Budapest, 1971. III. 27.) költő, író, lapszerkesztő.  Első novellája 1922-ben jelent meg és már ekkoriban tevékenyen, vezető szerepben részt vállalt a munkás-kultúrmozgalomban, amiben szavalókórusokat szervezett. Az általa írt kórusversek a munkásmozgalom berkein belül népszerűek voltak. 1933-tól kizárólag az irodalomból élt, a Kórusművészet szerkesztője lett, 1935-ben pedig a Nyugat novellapályázatának egyik nyertese volt.  Ifjúkorának emlékeit és hangulatait megörökítő önéletrajzi műve, az Óbudai búcsú (Budapest, 1961) művészi foglalata epikus, költői és harcos egyéniségének. (További információk: Hollós Korvin Lajos – Wikipédia)

 

** Kuti Sándor (Budapest, 1908. V. 18.Németország? 1945. IV.) zeneszerző, karnagy. A Fodor Zeneiskolában tanult. A budapesti Zeneakadémián Siklós Albert tanítványa volt (1930-34). Diplomáját Dohnányi Ernő irányítása mellett szerezte meg (1934). Tagja volt a Zeneakadémia ifjúsági kommunista szervezetének. 1935-ben az Új Magyar Zene Egyesület műsorra tűzte néhány művét és egy zongoraszonátáját, amely nyomtatásban is megjelent Hollandiában. A Zeneakadémia elvégzése után magántanításból élt, zongorázást és zeneszerzést tanított, templomban orgonált, korrepetítori munkát végzett a Budapesti Énekkari és Zenekari Egyesületben. Zenekritikákat írt a Független Szemlében (1933–35). Részt vett Óbuda munkásmozgalmában, az MSZDP ifjúmunkások kórusát vezette és több mozgalmi dalt komponált a kórus számára. Ekkor írta Ütemre cseng a csákány c. tömegdalát Hollós Korvin Lajos szövegére. Rövid ideig vezette az Antialkoholista Munkásszövetség (AMSZ) énekkarát. Tanítódal c. alkotását a Vándor-kórus mutatta be (1940). Megzenésítette József Attila két versét (Éji dal, A bánat). A negyvenes években három kórusművet komponált Petőfi Sándor verseire, amelyeket a Vándor-kórus adott elő. Közülük a legjelentősebb a Nemzeti dal négyszólamú kórusmű zongorakísérettel, amelyet a Vasas Székházban mutattak be (1942. márc. 12.). 1940-től munkaszolgálatos volt. 1944 nyarán Németországba deportálták; koncentrációs táborban pusztult el. Legtöbb műve elveszett.