Fejezetek Dubrovay László összes zongoraművéből – hangfelvételen

Dubrovay László és Balázs János (vigado.hu)

Először a Fonó kiadásában jelent meg egy Dubrovay László összes zongoraműve című korong, Balázs János előadásában (a kolofon tanúsága szerint a felvétel 2015. augusztus 24-én készült). A közelmúltban elkészült Dubrovay László összes zongoraműve II. a Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft produktuma. Ennek műsorából a Sonata di felicità felvételének eredetije az MTVA tulajdona, a Szvit zongorára és szintetizátorra (melynek előadója a szerző, valamint Kiss Zsuzsanna) a Magyar Rádió elektronikus stúdiójában került rögzítésre, a Felhangok című zongoradarabon alapuló Felhangok II pedig a Berlini Technikai Egyetem elektronikus stúdiójában készült (a szerző előadásában, Folkmar Hein technikai munkatárs közreműködésével).

A két CD borítója a sorozat-jelleget tükrözi, hasonlóképp a kísérőfüzet címlapja, a szerzőről és a zongoraművészről készült képpel. Mosolygós, de legalábbis derűs arcokat látunk – személyesség és közvetlenség érződik mindkettőjükön. Ilyen az, amikor a mesterség és a művészet egymást erősítő tendenciái akadálytalanul érvényesülnek.

Dubrovay László összes zongoraműve Balázs János ... (I. Rapido) (2:35)

Dubrovay László nevéhez fűződik a kétségkívül a terjedelmével is tiszteletet parancsoló hazai kortárs életművek egyike. Azok közé tartozik, akiknek kompozíciói rendre felcsendülnek hangversenyek műsorán, továbbá jelentős diszkográfiával is rendelkezik. Nevének említésekor a nagyétkű zenei mindenevő akár több, különböző műfajú (apparátusú) darabot is tud említeni, annak bizonyságaként, hogy a hallottak nem merültek feledésbe. Dubrovay megannyi művének van olyan sajátossága, amely szavatolja, hogy ne menjenek feledésbe. Mégis, kevesen állíthatják, hogy „átfogó” képük van a szerző munkásságáról, s ezért aligha kárhoztatható bárki is.

Az összkiadás-igényű zongora-termés megörökítése ezért is nagy jelentőségű. Érdemes rámutatni: rendkívüli jelenség, hogy ilyen ideális kapcsolat alakuljon ki szerző és előadó között, kiváltképp a zongorairodalom szinte áttekinthetetlen gazdagsága következtében. A zongorista repertoárépítésében megannyi szempont játszik közre – és hogy Balázs János elkötelezettséget vállalt Dubrovay zongoraművei iránt, mindenképp örvendetes dolog.

Több zongoraművészünk van, akik valamiképp elhivatottságot éreznek Liszt zenéje iránt, és szép számmal tűzik műsorra a 19. századi mester alkotásait (hogy a sokszínű kínálatból mire esik a választásuk, abban a személyiségnek is szerepe van). A romantika virtuóz-kultuszának felelevenítése nemritkán külsőséges – leginkább annak dokumentálása, hogy mennyit változott a zongoratechnika, aminek eredményeképp a transzcendens etűdök egykori transzcendenciáját csak ritkán tudja érzékeltetni ihletett előadás. És valljuk meg, ki-ki kétszer is meggondolja, érdemes-e megmérettetni magát olyan körülmények között, ahol csak a legkevesebbeknek jut ki a közönség fenntartás nélküli elismerése. Namármost, a diákkorában remek Liszt-játékosként kitűnő Dubrovay számára aligha szempont komponáláskor, hogy népes előadógárda számára tegye elérhetővé a zenéjét. Nem szándékosan ír nehéz faktúrát – mondanivalója adekvát kifejezéséhez szükséges az. Ily módon a minőségi kompozíció magasra teszi a mércét.

Persze, az előadó kihívásnak is tekintheti az ilyen feladatokat – a hallgató pedig akkor maradéktalanul elégedett, amikor nem feladat-megoldásokkal szembesül, hanem olyan élményben részesül, ahol okafogyott a határok feszegetése, hogy mennyiben írható a szerző, és mennyiben az előadó javára.

Úgy tűnik, Balázs Jánosnak „testreszabott” Dubrovay zongorazenéje. És nemcsak azok a darabok, amelyeket mintegy „neki” komponált (ajánlott) a szerző. Vélhetően része van ebben annak is, hogy Dubrovay műveinek értő előadása előfeltételezi a 19-20. századi – elsősorban magyar – zongorairodalom aktív ismeretét. Az első korongon szereplő Parafrázist az is lelkesen követi figyelemmel, aki nem tudja, mit parafrazeál a szerző (az ismertetőben tudatja: Faust, az elkárhozott című táncjátékából Faust és Margit szerelmi jelenetének témáit dolgozza fel). A híres liszti parafrázisok alkotói módon átgondolt ismerete nélkül aligha született volna ilyen briliáns mű (1999-ben). Méltán került ez a műsorszám a program élére.

Csakúgy, mint a II. összeállítás esetében a Sonata di felicità, a Boldogság-szonáta. A ciklikus nagyforma építményében otthonosan tájékozódik a zongoraművész, egyszerre fordítva a kidolgozás műgondját a legkülönbözőbb léptékeknek. A számlálhatatlan hangú futamok elképesztő természetességgel gyöngyöznek, elegánsan, sohasem elveszve a részletekben.

Dubrovay, aki híres Szóló-sorozatának darabjaiban egy-egy hangszer korábban feltáratlan/kihasználatlan hangzását térképezte fel, a Felhangokban abból a közismert jelenségből indult ki, hogy a némán lenyomott billentyű(k) befolyásolják a megszólaltatott billentyűk által keltett hangzást – már a zongorára komponált Felhangokban is elképesztő felhang-melódiákat, felhang-harmóniákat, felhang-tömböket hívott életre (a minőségi hangszer előfeltétel e zenei varázshoz). A Felhangok II pedig e mű ismeretében különleges hallásgyakorlathoz kínál anyagot, amikor a technikát a hangok belső természetének még részletezőbb megismerése szolgálatába állítja.

A Szvit, life elektronikus zongoraműként egyértelműen kuriózumnak minősül.

Dubrovay zenei nyelvének jellemzésekor nem a kísérletező szándékot és kedvet, s nem is az új zenei nyelv, az új kifejezési lehetőségek kutatását tartom elsődlegesnek, hanem az eredmény ismeretében azt, hogy mind a hagyományos hangszerek feltáratlan játékmódjainak, mind az elektronika eszközkénti felhasználásával feltárt lehetőségek birtokában olyan zenét hoz létre, amelyről elmondható: tovább írja a zenetörténetet.

Fittler Katalin

FÜGGELÉK

DUBROVAY LÁSZLÓ ZONGORAMŰVEI ÉS ZONGORAKÍSÉRETES DALAI

a Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. gondozásában

www.kottakiado.hu