ELHUNYT Angi István

 

zeneesztéta, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia nyugalmazott professzora, pedagógus, zenekritikus, publicista

(1933-2020)

 

 

Angi István

 

 

„Ez a tevékenység: a lehullottat visszaemelni, az elvesztettet megtalálni, a bemocskolódottat megtisztítani, az elhomályosultat kifényesíteni, az összetörtet ismét egybeépíteni, a fellázadtat megtéríteni és megbékíteni. Egyszóval: megváltani. Az emberi tevékenység értelme, hogy a világot át kell emelni a szellemi világba, vagyis arannyá kell változtatni.” (Hamvas Béla)

 

2020. november 20. újabb szomorú dátum az erdélyi és magyarországi zenei élet történetében. Életének 87-ik esztendejében elhunyt Angi István zeneesztéta, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia nyugalmazott professzora, az elhivatott pedagógus, értő zenekritikus, kiváló publicista.

 

Angi István a háromszéki (Kovászna megye) Ozsdolán született 1933. október 16-án. A kézdivásárhelyi mezőgazdasági szakiskola után két évig az Agronómiai Egyetemen tanult Kolozsváron, ezt követően irányult a zeneművészet és zenetudomány felé: a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban folytatta tanulmányait, itt diplomázott és itt kezdte el tanári pályáját.

 
           Doktori tanulmányait (1963–1965) Moszkvában, a Lomonoszov Egyetemen végezte. 1965-ben védte meg Zene és affektivitás című filozófiai doktori értekezését (Fontos megemlítenünk, hogy az affektivitás szó orosz megfelelőjét ő találta ki, s az orosz szaknyelvben azóta is rá hivatkozva használják az „affektivnoszty” kifejezést).

 

1967-től jelentek meg zenei szakírásai, 1970-ben az Utunkban publikált egy esztétikatörténeti cikksorozatot, de írásait a Korunk és A Hét is közölte. Emellett természetesen a legjelentősebb zenei szaklapokban is folyamatosan publikált, számos nemzetközi kongresszuson, konferencián vett részt, és szakmai kiadványok hosszú sorában jelentek meg esztétikai tanulmányai - a magyar mellett román és német nyelven is. Szakelőadásai, esztétikai tanulmányai, önálló kötetei a szakma egyik legkiemelkedőbb képviselőjévé tették, határon innen és túl.

 

1979-ben professzori rangra emelték, 1976 és 1984 között a Zeneakadémia dékáni tisztségét töltötte be.

2020 júliusában értékteremtő munkájának elismeréséül a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

 

Könyvei, írásai (a teljesség igénye nélkül):

Gondolatok a művészetről. Aforizmák; Dévald László gyűjtéséből vál., bev., jegyz. Angi István (Kriterion, Bukarest, 1975) (Téka)
Zene és esztétika. Esszék és tanulmányok (Kriterion, Bukarest, 1975)
Az esztétikum zeneisége. Esszék a viszonyalkotás varázsáról (Komp-Press–Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2001) (Ariadné könyvek)
A zenei szépség modelljei. Zenetudományi írások (Polis, Kolozsvár, 2003)
Értéktől jelentésig (Pro Philosophia Kiadó, Kolozsvár, 2004)
Zeneesztétikai előadások I-II. (Scientia, Kolozsvár, 2003, 2005)
Zenei művelődésünk a változó régióban. A VII. Hungarológiai Kongresszus Zenetudományi Szekciójának előadásai; szerk. Angi István, Csákány Csilla (Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2013)
A megérintett szép továbbgondolásai (Verbum, Kolozsvár, 2018)

Angi István Tanár Úr, a mi Pista bácsink iskolateremtő tanár volt. Létrehozta és felvirágoztatta a kolozsvári Zeneakadémia zenetudományi tanszékét, és mondhatni élete utolsó napjáig aktív résztvevője volt a muzikológia katedra munkájának, évekkel nyugdíjazása után is.  Tanítványok hosszú sorát terelgette a tudományos munka, a tudatos, reflektált művészi pálya útján (…) Iskolateremtő tevékenysége azonban nem zárult be a Zeneakadémia falai közé, óráinak országszerte híre volt.”   fejtette ki egy méltatásában Gábor Csilla egyetemi tanár, volt tanítványa.  Angi Tanár Úr tehát nyugdíjazásáig zeneesztétikát tanított a kolozsvári Zeneakadémián – de emellett a Partiumi Keresztény Egyetem zene tanszakán és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem filozófia és zene szakán is hosszú ideig tevékenykedett, mint meghívott előadó.

Zeneesztétikai, retorikai előadásait csodálattal hallgattuk, mondhatni csüggtünk minden szaván, nem tudtunk betelni ragyogó intelligenciájával, hatalmas tudásával. Szárnyaló intellektusa dacára – vagy éppen annak köszönhetően –  mindig közel tudta hozni hozzánk, hallgatókhoz az elvont, absztrakt eszmei, esztétikai-filózófiai mondanivalót, hihetetlen szakmai hozzáértéssel, pedagógiai érzékkel és alázattal tárta elénk tudásának roppant tárházából azt az ismeretanyagot, amelyre szükségünk volt és amelyet befogadni érettek voltunk. Tanári tevékenységét nem munkaként, sokkal inkább hivatásként, hitként élte meg: személyiséget formált, utat mutatott. Bölcsessége magától értetődő módon áradt ki a környező világra. Mellette soha nem azt éreztük, hogy hatalmas tudásának fennkölt volta lesújt és megaláz, éppen ellenkezőleg: mindenkor felemelt és inspirált, erőt adott.

 

“Olyan gondolatra van szükség, amely a tiéd, amely belőled származik… Azért a gondolatért felelni kell, tovább kell vinni, azt tovább kell fejleszteni és rá kell bízni az utókorra” – fogalmazott egy interjúban. Ebben a szellemben tanított minket is - mindig tele türelemmel és szeretettel – önállóságra, felelősségvállalásra, értékteremtésre.

Alázata, embersége, elhivatottsága örök nyomot hagyott bennünk, tanítványaiban. Csendes, ám mindig helyénvaló szavai máig visszacsengenek bennünk, sorsunkat meghatározó, irányadó gondolatai, mérföldkövei életutunknak.

 

Távozásával szegényebb lett a zene, mint művészet, mint tudomány, mint pedagógia, s szegényebb lett az emberiség.

Mindazonáltal hisszük és tudjuk, hogy tanítványai, írásai, könyvei által tovább él és emléke tovább formálja, építi a zeneművészet és zeneesztétika jövőjét.

 

“S mint ősidőktől alkot egyre
csendben, önszándokát követve
nagy művet költő, bölcs, művész:
úgy teljesülsz be – példaképet
adsz a nemes szív érzetének,
s ez a legfénylőbb küldetés.”
(J.W. von Goethe)

 

Kedves Angi Tanár Úr, kedves Pista bácsi, emléked örökké őrizzük.

 

Bodurian Ágota

 

Angi István professzor úr posztumusz írása a Parlando 2020/6. számában a Róla szóló nekrológgal egyidejűleg jelent meg:

Angi IstvánBuzás Pál, az alkotó emlékezés mestere