J. BRAMHS Á-DÚR HEGEDŰ-ZONGORA SZONÁTÁJÁT
35 UTÁN ÚJRA HALLGATVA

 

 

Szatmáriné Lechnitzky Erzsébet és Szatmári László (1987)

 

https://www.youtube.com/watch?v=ioZV7rULSuM (15:36)

BRAHMS: Á-dúr szonáta hegedűre és zongorára, Op. 100 (I. és III. tétel)

Előadja: Szatmári László (hegedű) és Szatmáriné Lechnitzky Erzsébet (zongora)

(Józsefvárosi Zeneiskola művésztanári hangversenye, Régi Zeneakadémia, 1987. május 11.)

 

A YouTube archívumából átvett felvétel közreadását az alábbiak indokolják:

1.125 éve, 1887. április 3-án Bécsben elhunyt Johannes Brahms német zeneszerző, zongoraművész.

2. Két éve, 2020. március 11-én veszítettük el Szatmáriné Lechnitzky Erzsébet (1933-2020) zongoraművész-tanárt, a Józsefvárosi Zeneiskola legendás igazgatóját.

3. Szintén két éve, hogy Szatmári Lászónak, a Parlando alapító felelős szerkesztőjének a Kispesti Zeneiskola első igazgatójának a nevét vette fel a kispesti alapfokú művészetoktatási intézmény.

4. Bár ez a 35 éves a felvétel hang- és képminősége nem a legtökéletesebb, de arra nagyszerű, hogy a művésztanár-házaspár magas szintű művészetét bemutassa. Előadásuk kiváló példa arra, hogy több évtizedes tanári és vezetői munka mellett is miképpen lehet megőrizni a hivatásos zeneművészek profizmusát a tantermen kívül a koncertpódiumon is.

 

https://www.parlando.hu/2020/2020-2/Szatmarine.jpg 

Lechnitzky Erzsébet férjével, Szatmári Lászlóval a Zeneakadémia főbejáratánál gyémántdiplomájuk átvétele után (2019)

 

 

Lechnitzky Erzsébet Jolsván (Szlovákia) született 1933. január 9-én. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán dr. Dániel Ernő és Wehner Tibor zongoraművészek voltak a mesterei.

1956-ban lett a Fővárosi Zeneiskola Szervezet tanára, majd az 1968-as decentrációt követően a Fővárosi VIII. kerületi „Vándor Sándor” Zeneiskola / új nevén: Józsefvárosi Zeneiskola AMI előbb igazgatóhelyettese, majd a művészetoktatási intézmény megbecsült igazgatója lett 1975 és 1985 között. Ezt követően címzetes igazgatóként tovább dolgozott egykori szeretett munkahelyén zongoratanár-korrepetitorként.

Azok közé a művésztanárok közé tartozott, akit az Országos Filharmónia is nagyon szívesen foglalkoztatott. Kamarakoncertjei hegedűművész-tanár férjével, Szatmári Lászlóval évtizedeken keresztül jelentettek élményt országszerte. Zongorakísérőként is mindig mintaszerűen látta el feladatát. 

 

 

SOLYMOSI TARI EMŐKE

 

SZÍVVEL-LÉLEKKEL, SZERETETTEL I-II.

 

Interjú Szatmári Lászlóval és Szatmári Lászlóné Lechnitzky Erzsébettel

(2005)

 

 

A magyar zenepedagógia két kiemelkedő egyéniségét, Szatmári László hegedűművészt, a Parlando című zenepedagógiai folyóirat alapító felelős szerkesztőjét és feleségét, Szatmári Lászlóné Lechnitzy Erzsébet zongoraművészt éppen 25 esztendeje ismerem. Akkor ért ugyanis az a kivételes szerencse, hogy Tusa Erzsébethez kerültem a zongoraszakon. Ez a csodálatos szellemiségű művész tanította a Szatmári házaspár lányát, Évát is, és hamarosan úgy döntött, hogy mi ketten jó négykezes és kétzongorás partnerek leszünk. Ebben is igaza volt, az emlékezetes koncertekkel megtűzdelt együttműködés Szatmári Éva és köztem hosszú évekig tartott, a barátság pedig azon túl is.  A próbáknak köszönhetően sokszor vendégeskedhettem a Szatmári család otthonában, és élvezhettem azt a derűt, azt a harmóniát, amit a jelenlétük árasztott. Mindig elcsodálkoztam azon, hogy a kicsi lakás pici konyhájában, kötényét felöltve Erzsike néni úgy tett-vett, mint egy fejedelemasszony, Laci bácsi pedig, fáradtan hazaérkezve a hosszú munkanap után, hiába vette fel kényelmes háziköntösét, mégis úgy jelent meg körünkben, mint egy nemes úr. (Ma már nagyon nehezen mondom nekik, hogy bácsi meg néni, nekem ugyanis közben nagyra nőttek a gyerekeim, ők viszont egy cseppet sem öregedtek…) Akkor persze nem ismerhettem élettörténetüket, csak azt éreztem, hogy olyan belső tartást hoztak magukkal valahonnan, amelynek segítségével képesek felülemelkedni azokon a kisszerű napi gondokon, amelyek másokat alaposan megtépáztak. Szinte tapintható volt a hármójuk közötti rendkívül erős kötődés, a feltétel nélküli szeretet. Humoruk sohasem hagyta el őket, bármilyen fáradtak voltak. Ott ugrándozott körülöttük egy aranyos uszkár is, aki csak fokozta otthonuk vidámságát. Az alábbi kettős interjú remélhetőleg sok olyan kollégához hozza közelebb gazdag személyiségüket, akik csak távolról, igazgatókként ismerték őket. Beszélgetésünk egyúttal egy történelmi korszak lenyomatát is adja, mintegy adalékokat szolgáltatva a történetíróknak. De ennél is fontosabb az az emberi üzenet, amely megbúvik a sorok között: szeretet, összetartozás, tisztesség, lelkesedés, szorgalom – ugyan mi akadályozhat bennünket, ha ezeknek birtokában vagyunk? Az interjú teljes szövege:

Első rész

 

Második rész

(Parlando 2005/3. és 4. szám)