ECKHARDT GÁBOR

 

KOCSIS ZOLTÁN LAUDÁCIÓJA[1]

 

Eckhardt Gábor[2]

 

Tisztelt Egybegyűltek! Tisztelt Hallgatóság! Kedves Zoli!

 

     Itt élsz bennünk, akik ismertünk, láttunk, hallottunk, olvastunk. Zsigereinkbe ivódott megnyilvánulásaidnak egyértelműsége, kikerülhetetlensége – akár mint briliáns zongoraművész, mint zenekar-teremtő karmester, akár mint kísérletező zeneszerző, színpompás hangszerelő, akár mint a Bartók-életmű feltámasztásának ikonikus vezéregyénisége vagy éppen publicista a Mozgó Világ és a Holmi hasábjain. Sorolhatnám tovább számtalan elismerésedet, díjaidat, kitüntetéseidet, de ez téged sosem érdekelt. Te az Ügyért vagy elkötelezett.

     Kérlelhetetlenséged a kottaképbe ágyazott zeneszerzői intenciók hiteles megszólaltatása iránt közismert. Még zeneakadémiai hallgató voltam, amikor egy alkalommal benyitottál a termembe, ahol éppen Beethoven Viharszonátájának záró tételét gyakoroltam. “Egész jó!” – mondtad mindenféle felvezetés nélkül, majd a másik zongorához ültél. – “Csak ne akard úgy játszani, mint minden zongorista, aki nem veszi észre az apró, ismétlődő szünetet a dallamban.” És megmutattad. A te interpretációdban a tétel elkezdett lihegni, a motívumok elválasztásával kérdővé, esdeklővé vagy éppen követelőzővé váltak. Értelmet nyert a szerzői utasítás, megfejtetted a kottaképbe rejtett üzenetet. Azóta is így tanítom.

 

Kocsis Zoltán

(szinhaz.online)

 

     Bármibe fogsz bele, sisteregsz az intenzitástól. Te végigjárod az utat. Szinte neked írta József Attila a mottóját: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni...”

     Nem ismersz kompromisszumot. Ha valami mellett elköteleződtél, téged nem lehet többé eltéríteni a céltól. Ennek ékes bizonyítékai kiállásod a Bartók Új Sorozat megvalósulása mellett, vagy a méltatlanul elfeledett zenei értékek – archív felvételek, ritkán játszott, be nem mutatott zeneművek – újra megszólaltatása. De leginkább a kortárs zene mellett! Nem feledem azt hangversenyt, amelyen a 70-es évek közepének ikonikus zongoradarabját, Vidovszky László újszerű hangzásbeli csemegéket ígérő opuszát, a polgárpukkasztó, közönségriasztó “Schröder halálá”-t bemutattad. A műben több mint negyven percen keresztül 9 kell megállás nélkül, egyenletesen skálázni fel s alá, miközben a fedelétől megszabadított hangszert körülálló kollégák fokozatosan elváltoztatják a zongora hangzását csavarok, tompító szivacsok vagy műanyag tiplik húrok közé illesztésével. Mindez a Zeneakadémia nagytermi szentélyében, zongorabérleti hangversenyen, a legnagyszerűbb Schubert szonáta társaságában. Eszmei és zenei értéket találtál benne, felvállaltad. Azt is, hogy játékod közben többen elhagyják a termet.

     Elektromossággal töltött, kristálytiszta billentésed nem tűr ellentmondást, ujjaid parancsára szolgai módon engedelmeskedik a zongora billentyűzete. Játékod, vezénylésed egyértelmű, leszögez. Kérdéseket csak ott tesz föl, ahol a szerzői szándék ezt kívánja. A zenei anyag fölényes birtoklása, memóriád végtelen kapacitása a legapróbb részleteket sem engedi elsikkadni, hallásod élessége már-már legendás. Ezzel fanatizálod zenekari munkatársaid.

     A felületesség, a talmiság feldühít. De ha megérzed a tudás mélységét, jelenvalóságát, tiszteleted határtalanná válik. Soproni József tanár úr mesélte: 15 éves konzervatóriumi diák voltál, amikor az első zeneszerzés-elmélet órán köszönés nélkül a zongorához rogytál és tenyereiddel tizenöt teljesen összefüggéstelen, disszonáns hangot ütöttél le a billentyűzeten. “Na, ezeket mondja meg!” Soproni tanár úrnak abszolút hallása volt – ezt te akkor még nem tudtad. Lassan, szinte csepegtetve kezdte egyenként megnevezni a hangokat. Tartásod a hangok beazonosítása során fokozatosan egyenesedett ki, majd a teszt végeztével felálltál és mélyen meghajolva köszöntötted őt. A tanár úr már akkor megérezte, hogy számodra a hitelesség mindennél előrébbvaló.

     “A könyörtelen uniformizálódás, ami napjainkban dübörög, kíméletlenül gyalulja simára a ma még nemzeti és egyéb jellegzetességekkel megtűzdelt területeket, s vetíti előre kultúránk sajátságos és egyelőre megjósolhatatlan természetű átalakulását. Hogy ennek a folyamatnak mi, mikor s milyen körülmények folytán esik áldozatul, csak a jövő dönti el. De reménykedni még mindig lehet – hogy mindez talán mégsem torkollik a... kultúra általános megsemmisülésébe.” Ezt te írtad több mint nyolc éve a Holmiban. Látnok vagy. A te életműved dokumentálva van, felvételeidet követendő mintaként hallgathatjuk, írásaiddal, megnyilatkozásaiddal folyamatosan irányt mutatsz: ne lankadjunk a “tiszta forrás” – utáni kutakodásunkban.

 

FÜGGELÉK:

A Parlandóban a Kocsis Zoltánra emlékező korábban megjelent írások mindegyike számos kiváló felvételt tartalmaz a művész hatalmas életművéből:

 

 

ELHUNYT KOCSIS ZOLTÁN - Parlando

Emlékmorzsák gyász közben Kocsis Zoltán YouTubon található felvételeivel

(2016/6.)

 

KÉT ÉVE HUNYT EL KOCSIS ZOLTÁN (1952-2016) I. II.

(2018/8.) 

 

Kende Luca fotóművész felvételei Kocsis Zoltánról 2013-ban

(2020/6.)

 

70 ÉVE SZÜLETETT KOCSIS ZOLTÁN - Parlando

2022/3.)

 

KOCSIS ZOLTÁN LEVÉL A TÚLVILÁGRA - Parlando

2022/6.

 

 



[1]           Elhangzott a Magyar Örökség 104. díjátadó ünnepségen (2023. március 25., MTA Díszterem.

[2]           Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyeztem és a Tóth Aladár Zeneiskola tanára.