80 ÉVES
Németh Tamás – zongoraművész, zenetanár
Németh Tamás
zongoraművész - Olvasás világnapja tiszteletére 2021. szeptember 8.
(8:15)
Németh Tamás zongoraművész-tanár
1944-ben született Baján. Látását másfél évesen veszti el szürkehályog-műtétek
következtében. Öt éves korától 11 éven át a „Vakok Országos Nevelő- és Tanintézeté”-ben tanul Budapesten.
Nyolc éves korában kezd
zongorázni Zichó József sorstárs zenetanárnál, aki
felismerve tehetségét, zenei pályára képzi. A fiú
szorgalmával, tanulmányi előmenetelével is kitűnik. Az iskolai
ünnepségeken rendszeresen szerepel. Kiváló növendéktársaival négykezes,
sőt kétzongorás produkciókban is jeleskedik. Az 1959-es „Országos
Úttörő zenei versenyen” első díjat nyer.
Zenetanárai
egyöntetű ajánlására 1960-ban 16 évesen sikerrel felvételizik
a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. A Vakok Iskolája
védett világából kikerülve az ott megszerzett tudással a látó zenésztársak
versengő közösségében is bizonyítja rátermettségét. Dolgozatait,
jegyzeteit Braille rövidírással készíti, így tud lépést tartani
osztálytársaival. Kollégiumi elhelyezést, gyakorlási lehetőséget a Vakok
Állami Intézetében kap. Tanulmányaihoz segítséget, a felolvasást és korrepetíciót a Vakok és Csökkentlátók Országos Szövetsége
biztosítja. 1964-ben jeles érettségit tesz.
1965-ben felveszik a
Zeneakadémiára Ungár Imre vak professzor osztályába.
1970-ben kitüntetéses diplomát szerez. Ezévben a Magyar Rádió Országos
Beethoven Zongoraversenyén döntőben végez és részt vesz Varsóban a
Nemzetközi Chopin Versenyen. 1972-ben 4. díjat nyer a Bécsi Zenebarátok Nemzetközi
Zongoraversenyén. Éveken át rendszeresen koncertezik.
Tanári munkáját alma
materében, a Vakok iskolájában kezdi 1969-ben. Itt 1981-ig tanít. Ezután a
Zuglói Zeneiskolában folytatja munkáját 8 éven át, majd a Bartók Béla
Zeneművészeti Szakközépiskola tanára lesz, ahol 24 éven át, nyugdíjba
vonulásáig dolgozik.
1991-ben megalapítja az
Ungária Zongoranégyest 3 zenetanár sorstársával. Az együttes jótékonysági
koncertekkel 17 éven át dolgozott a vak emberek társadalmi elfogadásáért
hazánkban és külföldön.
Művészi
tevékenységét napjainkig folytatja, feleségével Összhang Zongoraduó néven
vállal fellépéseket.
NÉMETH TAMÁS*
EMLÉKHANGVERSENY UNGÁR IMRE HALÁLÁNAK 45. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL
Ungár Imre
(1909–1972)
*Parlando 2017/6.
A Zeneakadémia,
valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos
Szövetsége (MVGYOSZ) a Fehérbot Nemzetközi Napja alkalmából Ungár Imre
emlékhangversenyt rendezett 2017. október 15-én a LFZE Solti teremében a
Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Dr. Nagy Sándor,
az MVGYOSZ elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy a Zeneakadémia azért is
fontos helyszín számunkra, mert bő száz évvel ezelőtt ezen a helyen
állt a Vakok Intézete. Beszélt a vakok és gyengénlátók érdekvédelmében
elért eredményekről, a Braille-írás fontosságáról, a segédeszközök
fejlődéséről, a vakvezető kutyák jelentőségéről, majd
kitüntetéseket adott át három kiemelkedő látássérült aktivistánknak.
A Braille-írás
gyakorlati alkalmazását reprezentálta az elnök mellett az est háziasszonya, dr.
Nagyné Berke Mónika és jómagam is pontírású szövegeink felolvasásával.
Az emlékkoncert
elé e sorok írója mondott beszédet, majd a koncert megnyitásaként
felidéztük Ungár tanár
úr játékát archív filmfelvételről. Ezt követően tanítványai,
dédunokája és sorstársai zongorajátékukkal emlékeztek rá. Alábbiakban az ott
elhangzott beszédemet olvashatják:
Tisztelt
Hallgatóim!
Nekem jutott az a
kitüntető feladat, hogy halálának 45. évfordulóján emlékezzem Ungár Imrére, a
Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművészre, a legendás Chopin-játékosra,
sorstársunkra, tanáromra, akinek zenei pályámat köszönhetem.
A szűkre
szabott idő miatt csak villanásszerűen
tudom bemutatni életútját. Ugyanakkor módjukban lesz hallani és látni a
művészt, valamint fiát, aki verssel emlékezik Róla és dédunokáját, Szüts Aport, aki
zongorajátékával örvendezteti meg Önöket.
De hogyan is
indult ez az alig 64 évet felölelő életpálya?
Ungár Imre
1909-ben született Budapesten, zsidó család ötödik sarjaként. Látását hároméves
korában veszítette el. Az ezt követő válságos időkről és pályája
kezdetéről így beszél egy rádióműsorban. (Felvételről hangzott
el.)
„Mint négy-ötéves
gyerek, miután nem láttam, nagyon sokat unatkoztam. És nagyon sokat lógtam a
mamám szoknyáján és emlékszem, hogy bőgtem, hogy 'Mama, mit csináljak?
Mama, mit csináljak?', mert nem tudtam pontosan, hogy mivel üssem agyon a
napot. S ezzel sok gondot is okoztam a szüleimnek. Én hat
éves voltam akkor, amikor zongora került a házba, a nővérem sírta
ki magának tulajdonképpen a zongorát, és attól kezdve, hogy a zongora a házba
került, azóta semmiféle probléma nem volt már velem, mert én reggeltől
estig ott ültem a hangszer előtt, megvolt a játékom, amivel egész
reggeltől estig el tudtam játszani, szóval rettenetesen szerettem ezt a
játékszert.
Az első
tanárom az szintén egy sorstárs tanár volt [Rosenfeld Izsó] egy vak ember, aki
azonban maga is Thomán Istvánnál
végzett. Thomán István
ugyanis Liszt növendék volt ugye, és korának egyik legnagyobb zenepedagógusa
egyáltalán, Bartók és Dohnányi tanára, nagyon, különösen kedvelt, szóval
szeretett foglalkozni sorstársakkal, kimondottan volt néhány vak növendéke.
Mert úgy találta, hogy sokan közülük nagyon muzikálisak, és aztán az én
első tanárom is nála végzett. Befejeztem magánúton a harmadik- és negyedik
akadémiai osztályt, ahogy azt akkor hívták, és aztán bekerültem a
tanárképzőbe. Én mást nem is végeztem. Semmiféle művészi oklevelem
nincs, nem is volt szándékomban, vagy legalábbis nem is hittem benne, hogy
valaha mást fogok csinálni, mint hogy zongorát fogok tanítani.”
Eme szerény
megnyilatkozása után lássuk az ifjú fejlődését: zenei tanulmányait a
Vakok Wechselmann intézetében Rosenfeld Izsó vak
zenetanár alapozza meg. A Zeneakadémián zongorajátékát Thomán István, Liszt Ferenc egykori
tanítványa tökéletesíti. 16 évesen adja első önálló koncertjét ezen épület
falai között. A következő évben neki ítélik Budapest tehetségvédelmi
versenyének első díját. Ettől fogva rendszeresen koncertezik.
1932-ben, 23 évesen megnyeri a varsói Nemzetközi Chopin-versenyt. Ezt
követően megházasodik. Nőül veszi Gelléri Ilonát, aki 40 éven át
hűséges társa és segítője mindenben.
Imre Ungár plays Chopin
- 24 Preludes, Op. 28
(HUNGAROTON
felvétel)
A verseny győzteseként számos meghívást kap Európa különböző országaiba.
Évente kb. 70 koncertet ad, melyekre felesége elkíséri. A háború híre
Hollandiában éri őket, ahol éveken át kénytelenek bujkálni a Gestapo
zaklatása elől.
1943-ban
hazatérnek Budapestre, ahol származásuk miatt sorstárs zenetanár
kollégája, Jármer Lajos
rejtegeti a házaspárt. Az üldöztetés lelkileg megviseli őket. 1945-ben
születik meg egyetlen gyermekük, István, s ez új életerővel tölti el a
szülőket.
A koncertezést
itthon újra folytatja és magántanítványokat vállal. 1949-ben kinevezik a
Zeneakadémia professzorává, ahol 23 éven át, egészen haláláig tanít. Emellett
ellátja a szegedi és debreceni Zenetanárképző Intézet szakfelügyeletét.
Művészi tevékenységéért előbb Kossuth-díjjal, később Liszt
Ferenc-díjjal tüntetik ki.
Ungár Imrét
életre szóló barátság fűzi Fischer Annie (zongoraművész), Tóth Aladár
(zenetudós) és Szabolcsi Bence (zenetörténész) társaságához. Szakmai
segítője, lelki társa, zeneakadémiai kollégája, Gát József, akire mindig
számíthat.
De nem feledkezik
meg sorstársairól sem. Humánus lényével, segítőkészségével elvállalja a
Vakok Szövetsége alelnöki tisztét, melyet 20 éven át tölt be. Gondozza a
Szövetség zenei életét: megalapítja a Zenei Szakosztályt, a nagyhírű
Homérosz kórus zeneakadémiai koncertjein rendszeresen közreműködik.
Felkarolja a vak zenetanárok képzését és elhelyezését. Cikket ír a „Parlando”-ban „A vak muzsikus szerepe társadalmunk zenei
nevelésében” címmel. (A cikk itt olvasható: http://www.parlando.hu/Vakmuzsikus602.htm)
Az ifjúságot
zenetanulásra, sportolásra és állandó olvasásra buzdítja. Ő maga több
nyelven beszél és megszállott olvasó.
A kiváló tanár
tanítványait családtagjainak tekintette. Jómagam 1965-től 1970-ig voltam
növendéke. Körültekintő irányításának köszönhetem zenei pályámat.
Diplomaszerzésem után atyai gondoskodással készített fel zenei versenyekre.
1972 novemberében
váratlanul bekövetkezett halálával súlyos veszteség érte a magyar zenei életet.
A sorstársi közösség tisztelgésül domborműves
portréját Szövetségünk előcsarnokában helyezte el, emlékezvén kiváló
elődünk példás életére.
1991-ben tanárom
tiszteletére megalakítottam az Ungária Zongoranégyest,
melyben négy vak zenetanár kétszer négykezes formációban koncertezett 17 éven
keresztül itthon és külföldön. 2002-ben, halálának 30. évfordulójára
Szövetségünk felkérésére a Magyar Rádió Ungár Imre stúdiófelvételeiből 2
CD-korongos albumot állított össze. Születésének 100. évfordulóján növendékei
hangversenyt adtak tiszteletére a régi Zeneakadémián.
Szemlőhegyi lakhelyének
falán emlékét márványtábla őrzi.
Apai örökségét István
fia középiskolai énektanár és karnagyként gyümölcsöztette közel 40 éven át az
ifjúság nevelésében. Tanári hivatását a zenei közművelődés nívós
terjesztése érdekében a „Parlando”
c. zenepedagógiai lapban közölt számos cikke példázza.
Megemlékezésem
zárásaként átadom a szót Ungár Istvánnak,
aki édesapjáról írt versét mondja el.
UNGÁR ISTVÁN
SÍRFELIRAT
Hogy visszavonhatatlan,
Hogy nem lehet helyrehozni már…
Hiába reméltünk, erősebb a halál.
Nem törődött velünk s mi kik itt maradtunk
Most eszmélünk fel, mily mélységbe zuhantunk.
Hogy visszavonhatatlan,
Hogy nem lehet helyrehozni már…
Görcsbe szorult keze, hangszerén már nem jár.
Kit a sors oly nagylelkűen adott
Keményen és durván tőlünk elragadott.
Két, üvegből csiszolt szeme fényt nem látott,
Szíve mindnyájunknál távolabbra látott.
Nem volt gondolatom, amelyet nem ismert,
Titok maradt Ő, bár megmutatott mindent.
Engem gazdaggá tett, végtelen gazdaggá,
A zene általa tett örökre boldoggá.
Bach, Beethoven, Chopin világa volt övé
S mozarti mosollyal áll a bajok fölé.
Egyszerű emberként fejedelmi bölcs volt,
Legbensőbb barát és távoli eszmény volt.
Megnyílott előttem az Ő birodalma,
Isis szentélyébe lettem beavatva.
Nem látok nélküle, gyújtsanak világot,
Van-e ki látja mind, azt, amit Ő látott?!
A fiú, ím némán és értetlenül áll,
Hogy visszavonhatatlan
S hogy nem lehet helyrehozni már.
(1972. november
Édesapám halálakor)
A megható vers után Ungár Imre
zongorajátékát idéztük fel J. S. Bach f-moll zongoraversenyének II. és III.
tételével egy 1969-es archív TV-felvételről Sándor Frigyes vezényletével.
A tényleges koncert ezután következett a tanár úr növendékeinek és
sorstársainak előadásában. Kezeik alatt Mozart, Schubert, Horváth Attila
(vak komponista), Debussy, Grieg és Chopin muzsikája kelt életre. (A koncert
programja a Zeneakadémia honlapján: http://zeneakademia.hu/klasszikus/-/program/ungar-imre-emlekkoncert-20171015-1700#)
Az ünnepi esemény teltházat vonzott. Számos látássérült tagtársunk érkezett
vidékről. Néhányan vakvezető kutyussal jöttek. Az ápolt, jól képzett
négylábúak fegyelmezetten viselkedtek. (A Solti terem most fogadott
először ilyen „hallgató”-kat.) A hosszas vastaps és a pozitív
visszajelzések bizonyítják, hogy Ungár Imre életpéldája, tevékenysége
ösztönzőleg hat tanítványai és a magyar vak muzsikusok, zenetanárok
életében.
A hálás hallgatóság emelkedett lelki állapotban, emlékezetes zenei élményekkel
távozott a rendezőség kedves hostesseinek segítségével.
Köszönet a
Zeneakadémia és az MVGYOSZ vezetőinek és minden résztvevőnek a
feledhetetlen koncertért.