Részlet a könyvből (pdf)

 

 

 

Fittler katalin
Szabó Csaba összegyűjtött írásai I.

 

 

Végigolvasva a félezer oldalt, indokolt az elképedés – ez csak az első kötet? (Vajon mennyi lesz még a folytatás?)

 

Szabó Csaba (1936. Ákosfalva, Maros megye – 2003, Szombathely) nem cseng ismeretlenül a zenei berkekben, az 1988-ban áttelepült család fejéről azonban legszélesebb körben az tudott, hogy zeneszerző, aki a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanított. Ha másként nem, legalább hivatkozásokból köztudottnak tekinthető, hogy megjelentek könyvei – én a Zene és szolgálat című, 1980-ban, a Kriterionnál Bukarestben megjelent kötetének köszönhetően „tanultam meg a nevét”.

 

A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság és a Cellissimo Bt. kiadványaként megjelent kötetnek előzménye az Üvegszilánkok között című Szabó Csaba emlékkönyv (halálának 10. évfordulójára időzített megjelenéssel). Az róla, életművéről szól – ez pedig tőle való; s a szerkesztői utószóból kiderül, hogy tudatos időzítéssel készült a 2017-es kettős Kodály-évfordulóra, „hiszen Szabó Csaba külön utakra térő tudományos életműve ’Kodály nyomdokain’ jár, akkor is, és főképpen abban, amikor a példakép-Mester téziseitől eltérő, azokat tovább vivő állításokat fogalmaz meg”. A gordonkaművész Szabó Péternek a gyermeki tiszteleten kívül a sokoldalú muzsikus iránti feltétlen tisztelete mutatkozik meg abban, hogy vállalta a szerkesztői munkát, amelyet elismerésre méltó gondossággal végzett el.

 

Szabó Csaba szerző cd-je a Hungarotonnál jelent meg

 

Folklór – Zenetörténet – Pedagógia: e három témakört öleli fel a 22 írás, melyek öt fejezetben kaptak helyet. Egy részük előadásnak készült, mások írásos megjelenésre. Az előadások – akár némiképp módosítva – különböző periodikákban ill. kötetekben már megjelentek, de kétségtelen: hatványozott a „haszna” a gyűjteményes kiadványnak. Akkor is, ha az azonos tematikájú írásokban egymás közvetlen közelségében „köszön vissza” ugyanaz a gondolat, gondolatmenet, tanulság. Sőt, eme többféle beágyazottság talán még inkább segíti, hogy az olvasottak tudásanyaggá mélyüljenek az olvasóban. A muzikológus-olvasó számára külön tanulság, hogy hogyan „adagolja” az ismeretanyagot gazdag tudás-tárából, alkalmazkodva az előadás (potenciális) közönségére való tekintettel.

 

Az első fejezetbe, mely a „Pentaton hangrendszerek” címet kapta, három tanulmány tartozik: A magyar népzene ötfokú hangsorai és szolmizációjuk, Népzenénk ötfokú hangsorai, és Kisszekundos pentatóniák a finn népzenében, a gregoriánban és a népies magyar műdalokban”. Mi tagadás, nem könnyű olvasmányok – merthogy valójában nem annak szánta őket a szerző. Mindegyikük betekintést ad a tudós műhelyébe, de korántsem pillanatképeket villant fel, hanem beavat abba az elemző munkába, melynek eredményét tárja elénk, többek között táblázatok segítségével. Megjegyzem, egykori hallgatóságának sem lehetett könnyű a dolga; az előadó ugyanis arra számít, hogy nemcsak meghallgatják, amit mond, hanem aktívan követik gondolatmenetét, amit nehezít, hogy gyakorlatilag váratlanul „újdonságokkal” szembesíti közönségét. Az ábrák, kottapéldák tehát korántsem csupán illusztrációk, amiket akár ki is hagyhat az olvasó, hanem mindegyiken át kell rágnia magát (ilyen szempontból nagy előny, hogy maga-magának határozza meg az olvasás tempóját, elidőzhet a példáknál – alkalmanként akár vissza is lapozhat).

Szabó Csaba partitúra-olvasás közben (1970, Marosvásárhely)

 

Izgalmas témakört érint a Magyar népi énekelt többszólamúság című második fejezet is, amelynek egyértelműen alapfeltétele, hogy az olvasó jártas legyen a kottaolvasásban. Többszólamúságról lévén szó, nem hátrány, ha többszólamú játékra alkalmas hangszer (zongora) is van a közelben, segítendő a belső hallást…  A kilenc tanulmány egyazon gondolatkört járja körül, s az olvasó megtapasztalhatja, hogy az egyik írásból tanultak birtokában mennyivel könnyebben követhetőek a többiek. Ismétlődnek gondolati tézisek, tényanyagok – és kottapéldák is. Érthetően, hiszen más-más helyszínen, más-más közönségnek szólt – és egy idő után az olvasó már könnyen felismeri, előadás szövegével találkozik, vagy eleve nyomtatásra szánt anyaggal (és nemcsak abból, hogy a szövegben utalás történik az idő rövidségére, vagy a figyelmet megköszönő zárómondatból). A több évszázados kéziratok és ősnyomtatványok képe mindig megilletődést kelt – ezek egy része viszont, kis méretéből adódóan, inkább atmoszféra-teremtő illusztráció, semmint kisilabizálnivaló grafológiai-paleográfiai feladat.

 

És minden bizonnyal sokan lesznek, akik a közreadás forrásait feltüntető jegyzetanyagban szembesülnek a ténnyel: CD-ROM-ként is hozzáférhető Szabó Csabának az Erdélyi magyar harmóniás énekek a XVIII. századból című munkája (ha már 2001 óta el is kerülte a figyelmet…).

 

Szabó Csaba Lőrinc Györgyné Hodorog Luca klézsei nótafával

(1987, Árkos, Háromszék)

 

Az Erdélyi és moldvai magyar folklór című III. fejezet zenei anyaga DVD-ROM-on hallható (Seres András – Szabó Csaba: Csángómagyar daloskönyv. Moldva 1972-1988). A négy írás közül kettő eme értékes népzenei anyag bemutatására vállalkozik – szövege avatott-elemző konferálása a daloknak, amelyeket a kötet olvasója énekelhet el magamagának… S amíg a díszítésekben (variánsokban) gazdag énekek hangzását rekonstruálni igyekszik, aligha tudja kivonni magát hatásuk alól! A fejezetet a gyűjtő anyagismerete és az iránta érzett elhivatott szeretet kettőssége avatja élménnyé. Éppen ezért a legkevésbé sem érezhető protokollárisnak, amikor a „sorvadó moldvai magyarság alkotó-megőrző erejének” dokumentálását folkloristák számára legszebb feladatként határozza meg. E fejezet műfajául szívesen adnám az „élménytár” megnevezést. S ha a szemfüles olvasó felfigyel arra, hogy a Párizsi Magyar Intézetben tartott előadáson26 darab felvillantását ígérte a szerző, ám a tanulmányban mindössze 18 példa szerepel, korántsem marad bizonytalanságban: a szerkesztő gondosan „elszámol” a közreadás forrásait feltüntető jegyzetben.

 

Hangzó anyag híján, a kottaanyag rekonstruálása komoly feladat a IV. fejezet (Egyházi népének) egyetlen (eredetileg előadásként, illusztrációkkal elhangzott) tanulmányában: Protestáns egyházi énekek népünk emlékezetében – A „Krisztus Urunknak áldott születésén” forrása és népi változatai.

 


Szőnyi Erzsébet, Szabó Csaba, Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, Erdei Péter, Mary Aliz Hein. Kodály Szimpózium. Oakland-USA

 

A kötet megjelenésének időzítésével függ össze a zárófejezet tematikája: Írások Kodály Zoltánról és a Kodály-módszerről. A Zene és szolgálat című kötetből ismert az első két alkalmi írás, a nekrológ (Kodály Zoltán 1882-1967) és a Számvetés Kodály Zoltán halálának 10. évfordulóján, valamint a negyedik, amelyben az oaklandi Holy Names Colleage I. Kodály-szimpóziumának tapasztalatairól számol be (A Kodály-módszer nemzetközi térhódítása). Az említett szimpóziumon való hozzászólása a fejezet harmadik írása (Kodály-módszer a romániai magyar oktatásban). Bevezető tanulmányában Angi István vitairatként értékeli a kötet befejező írását (Az angliai példa – más szemmel), amelyet a „Módszertani Lapok. Ének-zene” hasábjain azzal a szerkesztőségi felhívással jelent meg 2000-ben, hogy „A tanulmánnyal kapcsolatos véleményeket érdeklődéssel várjuk”. „Szabó Csaba írására tudtunkkal nem érkezett reflexió” – tájékoztatja a kötet olvasóit Szabó Péter. Tegyük hozzá: részben érthető ez, hiszen vélhetőleg a korábbi tájékoztatást sem sokan követték nyomon (rádióműsorokban és különböző folyóiratokban) – és a tanulmányút résztvevőin kívül aligha érezhette volna magát bárki is jogosultnak a mérleg nyelve funkció betöltésére…

 

A tudós munkájának csak tisztelettel adózhatunk – gyűjtő, rendszerező és elméleti munkáiból süt az elhivatottság. De közben – néha a sorok között is – kirajzolódik a pedagógus portréja; a nagytudású mesteré, aki a tudományos közlendőkben mindig megtalálja a módot arra, hogy tanítson, például idegen nyelvű terminus technicusok lefordításával. Más kérdés, hogy megannyi megnevezés első hallásra (első olvasásra) átláthatatlanul bonyolultnak tűnik. Itt mutatkozik meg az írásbeliség haszna: az olvasót nem kötik idő-korlátok, szótárazhat, vagy épp a zenei illusztrációk segítségével rájöhet a ritkán használatos kifejezések értelmére.

 

A könyv olvasója általános tanulságként leszűrheti, hogy mindezek a megnyilvánulások tudományos munka időszakos végeredményei. (Felfigyelhet arra is, hogy mennyi „helyreigazítanivaló” van a korábban fenntartás nélkül elfogadott szakirodalomban – ez afféle 22-es csapdája: attól, hogy megtörténik a korrigálás, a korábban nyomtatásban megjelent hibák továbbra sem tűnnek el, és olvasók sokasága fogja továbbörökíteni őket.) Kiváltságosnak érezheti magát, amiért mindezt – készen kapja. De ehhez az elfogadás (befogadás) intenzív figyelme szükséges. És érzékenység ahhoz, hogy a tudományos objektivitás mögött meghúzódó érzéseket-indulatokat a helyiértékükön tudja kezelni.

 

Fittler Katalin

 

(A Szabó Csabát ábrázoló képeket /3-5./ a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság honlapjáról vettük át. (A Szerk. megj.)

 

Függelék:

Parlando 2020/1.:

Szabó Csaba összegyűjtött írásai: Az angliai példa – más szemmel. Az írást a könyv V. fejezetéből (Kodály Zoltánról és a Kodály módszerről) idézzük (pdf)

 

Parlando 2020/2.:

 

Szabó Csaba: A Kodály-módszer nemzetközi térhódítása (1980) (Részlet Szabó Csaba összegyűjtött írásai c. könyvből) (pdf)